Kormánykritikus szavakkal bukkant fel Farkas Flórián

2023.06.17. 11:46
Több százezer munkanélküli cigány él az országban, de a kormány nem akarja észrevenni őket. Pedig rendelkezésre álló munkaerejükkel sokat tudnának segíteni a roma politikus szerint. Farkas Flórián a százmilliókat elherdáló Országos Roma Önkormányzatot is védelmébe vette.

Farkas Flórián, a kormánypárti Lungo Drom elnöke, volt fideszes parlamenti képviselő és miniszterelnöki biztos (a botrányoktól hangos Híd a munka világába program hajdani vezetője) Szolnokon szólalt fel a vármegyeháza dísztermében tartott romaügyi konferencián, és erős mondatokat mondott – vette észre a Népszava.

A közszereplésektől egy ideje tartózkodó cigány politikus a Roma Felzárkózási Fórum elnevezésű rendezvényen azt mondta, hogy 

Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla

– mondta a Lungo Drom elnöke, aki külföldről jövő munkavállalók helyett romák foglalkoztatását látná szívesen.

A Belügyminisztériummal és Sztojka Attila kormánybiztossal szemben Farkas Flórián védelmébe vette az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ). Amint arról korábban beszámoltunk, az ORÖ ellen nyomozás indult, amiért a Híd a munka világába programjának megvalósítására kapott pénzt autókra, kihasználatlan irodákra, bútorokra és egy gellérthegyi villára költötte el a szervezet, miközben a program érdemi része soha nem indult el. A belügyi tárca közel 540 millió forintot követel vissza az ORÖ-től, az összeg jelentős részét az adóhatóság révén indított végrehajtási eljárással próbálja beszedni.

Farkas Flórián ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, nem érti, ha valóban tartozása volt az ORÖ-nek, akkor miért kapta meg éveken keresztül az állami támogatást. Ebben az esetben „hiba van a támogató részéről is”. Nem a rendszert kell megszüntetni, hanem a felelőst kell megtalálni – vélekedett a roma politikus. 

Megszüntetnék a cigányok nemzetiségi önkormányzatát

A jelenlegi formájában működő cigány nemzetiségi önkormányzatot meg kellene szüntetni. Erről már Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője beszélt a nemzetiségekről szóló vita egyik felszólalójaként. Ezt azzal indokolta, hogy

nincs szükség egy olyan rendszerre, amely asszisztál a nyomorban tartáshoz.

Lőcsei szerint vagy megszüntetni, vagy megreformálni kellene a rendszert, de mivel az utóbbira nincs hajlandóság a Fidesz-kormányban, ezért csak az első opció marad.

A jelenlegi struktúrára bármilyen módosítást eszközölnek, az nem fogja elérni a kívánt célt. Mert a nyomor vámszedői az elmúlt évtizedek alatt politikusokká, de leginkább projektpolitikusokká formálódtak, és elfelejtették, hogy mi az ő feladatuk. Kit, mit és milyen értéket kellene képviselniük.

A képviselő a felszólalása végén kiemelte: a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa az általa csak a nyomor vámszedőinek nevezett modellt. Ennek azonban gátat kell szabni, hogy egyetlen társadalmi csoport se legyen az áldozata – szögezte le Lőcsei Lajos.