Három fontos döntést hozott Orbán Viktor a szerb–magyar csúcstalálkozó előtt
További Belföld cikkek
- Külföldi gyorshajtás miatt kapott bírságot egy békési nő, pedig sosem járt abban az országban
- A MÁV igyekszik javítani járatai pontosságán
- A Media1 főszerkesztője szerint a Telex és a 444 információkat tart vissza, ha az Magyar Péternek kellemetlen
- Porig égett egy állatmenhely Gyöngyösorosziban
- Elgázolták a szabálytalan biciklist, aki a baleset után kereket oldott
Ahogyan arról már beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök kedden a vajdasági Palicson részt vesz a Magyar–Szerb Stratégiai Együttműködési Tanácson Novák Katalin köztársasági elnök, Alekszandar Vucsics szerb államfő és Ana Brnabics szerb miniszterelnök társaságában.
A hétfői Magyar Közlönyben három olyan döntés is szerepel, amely hatással lehet a szerb–magyar csúcsra.
- Az első határozat szerint módosulhat a két ország között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodás. A szöveg véglegesítése után azt benyújtják az Országgyűléshez, a törvényjavaslat előadójának Pintér Sándor belügyminisztert jelölte ki Orbán Viktor.
- Döntöttek a védelem területén folytatott stratégiai szintű megerősített együttműködésről is. Erről azonban nem az Országgyűlés fog dönteni, hanem a megállapodást rendeleti úton vezetik be és a Magyar Közlönyben fogják kihirdetni.
- Orbán Viktor úgy határozott, hogy Lázár János építési és közlekedési minisztert a közúti infrastruktúra-fejlesztési együttműködésről szóló megállapodás véglegesítésére hatalmazza fel. Lázár Jánosnak a megállapodást haladéktalanul be kell terjesztenie a kormány elé, amely arról szintén rendeleti úton dönt.
Legutóbb április végén járt Szerbiában a miniszterelnök. Akkor Belgrádban találkozott Aleksandar Vucsics szerb államfővel; a megbeszélés főtémája a két ország hadiipari együttműködésének elmélyítése volt.
![Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics 2023. június 19-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4948/49482/494828/49482868_cd2aaf441c27c6983b2ae92dcb2c4d2c_wm.jpg)
A SZÉP-kártyáról is megjelentek a részletek
A Magyar Közlönyben megjelentek a SZÉP-kártyát érintő változások. Az új szabályok szerint augusztus elsejétől SZÉP-kártyával hidegélelmiszert is lehet vásárolni, a pihenőkártya keretét pedig 200 ezer forinttal is megemelhetik a munkavállalók.
A rendeletet maga a miniszterelnök, Orbán Viktor jegyzi a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról címmel. A rendelet is megerősíti, hogy a SZÉP-kártya keretét év végéig 200 ezer forinttal megemelhetik a munkáltatók, mert béren kívüli juttatásnak számít, ha a munkáltató a munkavállalónak 2023. december 31-ig
a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára az szja-tv. 70. paragrafus (8) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül, utal még legfeljebb egyszer 200 ezer forintot.
A kártyával hidegélelmet is lehet vásárolni, a rendelet melléklete pontosítja az elfogadóhelyeket, illetve azt, mi számít élelmiszernek.
ALKOHOLRA, CIGARETTÁRA NEM VONATKOZIK A MÓDOSÍTÁS, ENNEK ELLENÉRE A NEMZETI DOHÁNYBOLTOK IS SZÉP-KÁRTYA-ELFOGADÓHELYNEK MINŐSÜLNEK.
A rendelet szerint
1. élelmiszer: a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló, 2021. október 12-i (EU) 2021/1832 bizottsági végrehajtási rendelet 1. melléklete szerinti a) I–IV. áruosztályba tartozó termékek, ide nem értve az alkoholtartalmú folyadékokat, valamint a dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket, továbbá
b) V. áruosztályba tartozó termékek közül a só.
Az új szabályok augusztus elsejével lépnek hatályba.