Tizenkét ember esett a Dunába Visegrádnál
Frissítés: a Zsaru Magazin utólag, egy nappal később módosította a poszját, és közölték, hogy az eset még korábban, június 11-én történt. A tévedésért elnézést kérünk!
Martikán István törzszászlós és Soltész Balázs törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (DVRK) munkatársai a Zsarumagazinnak mondták el a részleteket.
„Valamikor 15 óra körül kaptuk a riasztást, hogy kenusok borultak a vízbe. Késlekedés nélkül, azonnal indultunk, és 1-2 percen belül a helyszínre érkeztünk. Már messziről láttuk, hogy három felborult kenuba kapaszkodnak emberek. Szerencsére mindenkin volt mentőmellény” – mesélte Soltész Balázs.
Az időjárás nem kedvezett a mentésnek: a hatalmas hullámok és a szél is dobálta a hajót, miközben a hajót vezető Martikán Istvánnak az emberek között kellett navigálnia a járművet. A bajbajutottak 16 és 60 év közöttiek voltak, a fiatalokat és az idősebbeket előreengedték.
„Őket mentettük ki a vízből először. Senki sem tolakodott, türelmesen megvárták, amíg egyesével kihúzzuk őket a vízből […]. A fiatalok közül akadt, aki talán kicsit megijedt, de leginkább azért, mert az értékeiket szerették volna megmenteni. Az egyikük a papucsával volt elfoglalva, kapkodott utána. Mondtam neki, hagyja a papucsot, jöjjön fel a hajóra, a biztonság az első” – fogalmazott Soltész Balázs, hozzátéve:
A hajó oldalán volt strandlétra, azon másztak fel egyesével az emberek. A kollégámmal a mentőmellényüket megfogva segítettünk nekik. Közben egy civil is segített a gumicsónakjával, ő három embert mentett ki a vízből.
A kimentett kenusokat a rendőrök a partra szállították, és a biztonságba helyezésükről is gondoskodtak. A vízi rendőrök szerint senki sem szorult orvosi ellátásra, köszönhetően annak is, hogy a kenusok betartották a biztonságos hajózásra vonatkozó szabályokat, és megtették az óvintézkedést.
A szerdai vihar országszerte károkat okozott, és még csütörtökön is lehetnek néhol zivatarok.