Én evészavaros alkoholista vagyok, a szerváltás koronázatlan királya

Gluténmentes, teljes kiőrlésű, brokkoli, bulgur, csirkemell – ezek a szavak ütik meg a fülem, amint belépek az Anonim Túlevők (Overeaters Anonymous – OA) gyűlésére. Bár az első benyomás megtévesztő lehet, ez valójában nem egy fogyókúrás klub, a tagok nem azért járnak ide heti rendszerességgel, hogy megtudják, miként tudnának a pluszkilóktól megszabadulni, a cél ennél sokkal összetettebb: mindannyian felépülni jöttek.

Felépülni? Miért, az evés túlzott szeretete egy betegség?

– merülhet fel a kérdés, amelyre a közösség tagjai rögtön a foglalkozás elején egy egyértelmű igennel válaszolnak.

A résztvevők vallják, hogy az alkoholhoz, drogokhoz, cigarettához hasonlóan az étel is tud függőséget okozni, még akkor is, ha a társadalom a finom falatokat nem démonizálja úgy, mint az imént említett szereket. Mindezek ellenére a túlzott és kényszeres táplálékbevitel is lehet káros, a túlevőknél jellemzően ugyanazok a motivációk, célok jelennek meg, mint az egyéb addikciókkal küzdőknél: a többség így akar elmenekülni a problémák elől, de a gyerekkorból származó traumák elfedése, valamint a szeretethiány miatt kialakuló tátongó űr betöltése is jellemző lehet.

Az érintetteknél az egyik vezető tünet egyértelműen a folyamatos evés, de emellett

• falásrohamokra,
• fogyókúrákba való belefeledkezésre,
• koplalásra, önhánytatásra,
• hánytatók, hashajtók szedésére,
• ételek rágás után kiköpésére,
• túlzásba vitt testmozgásra,
• fogyókúrás tabletták, injekciók és egyéb testsúlyszabályzó beavatkozások alkalmazására,
• az első falat utáni megállíthatatlan evésre,
• gyors testsúlycsökkenést ígérő módszerek kipróbálására,
• az ételről való fantáziálásra,
• a finomságok jutalmazásra, önmegnyugtatásra való használatára is van jó néhány példa.

Változó, hogy kinél mely tünetek jelentkeznek, egyvalami azonban összeköti a gyűlésen részt vevőket, akik között egyébként kórosan elhízott, enyhén túlsúlyos, átlagos testalkatú és sovány emberek is vannak: mindannyian beismerték maguknak, hogy tehetetlenek az étellel szemben, nincs hatalmuk felette, az életük irányíthatatlan.

Az OA-közösség felépülési programja megegyezik azzal a 12 lépéssel, amelyet az Anonim Alkoholisták is alkalmaznak, ez pedig szintén jelzi, hogy még ha a szer – jelen esetben az étel – más is, a mechanizmus ugyanaz.

„A székre sem mertem leülni”

A foglalkozás a szokott módon kezdődik: a jelenlévők a csoporthoz tartozó hagyományokból, alapelvekből tartanak felolvasást, ami különösen jól jön azoknak, akik először vannak itt. A gyűlés egyébként nyitott, bárki részt vehet rajta, a csatlakozás pedig nincs konkrét összeghez kötve, mindenki annyit tesz bele adományként a perselye, amennyit jónak érez.

A mostani alkalomra összesen 18 fő látogatott el, 12 nő és 6 férfi.

A megosztásokat Hajni kezdi, és egy hosszabb bevezetővel indít, amellyel meg is adja a következő körülbelül egy óra fő témáját, ami nem más, mint az elköteleződés. Felidézi, hogy élete első gyűlésén még semennyire nem volt elkötelezett, azt hitte, egy duciklubba érkezett, ahol majd jól megmondják neki, miként kell lefogyni.

„Amikor először beléptem a terembe, sokkolt, hogy még ebben a közösségben is én vagyok a legnagyobb. Két éve még 175 kiló voltam, a székre sem mertem leülni, volt egy elég erős fóbiám ezzel kapcsolatban, mindig attól rettegtem, hogy összetörik alattam” – emlékszik vissza, majd leszögezi: nem ez volt az első próbálkozása, hogy megoldást találjon az evésmániájára, korábban orvosokkal, szakemberekkel is számtalanszor konzultált, de nála soha nem használtak azok az általános jótanácsok, mint a „nem ártana odafigyelni”, „a túlsúly veszélyes”, „légy tudatosabb”.

Mondhattak bármit, engem abszolút nem hatottak meg. Tulajdonképpen miközben hozzám beszéltek, akkor is azon kattogtam, hogy mit fogok enni, ha a rendelőből kilépek. Ezzel szemben a gyűlésre oda tudtam figyelni, nem vonta el a figyelmem az étel, nagyon is megérintettek mások történetei, és általuk végre megtudtam, hogy nem velem van a gond, nem egy hiba vagyok, hanem pusztán van egy betegségem, de van esély arra, hogy másképp éljek. Ennek tudatában idővel az elköteleződés is megjött

– mesél a fordulópontról Hajni, aki ma már 83 kilóval kevesebb.

Míg korábban a reggeleket pékségekben indította, és semmilyen terve nem volt arra vonatkozóan, hogy az adott napon mit fog enni, ma már szigorú étkezési tervet követ, amelyet orvosa és szponzora segítségével állítottak fel (az anonim közösségekben mindenkinek van egy saját szponzora, aki szintén a csoport tagja, tőle a gyűléseken kívül is lehet segítséget, megerősítést kérni).

Mint kiderül, ez a bizonyos étkezési terv abból áll, hogy mindennap ugyanabban a három időpontban eszik: 10, 14 és 17 órakor, az ételt pedig előre megrendeli. Ezáltal megszűnt a folyamatos agyalás, nem kell azon gondolkodnia, hogy mit és honnan szerezzen be, mit kíván éppen. Elindul a munkába a három kis dobozával, és elfogadja, hogy az, ami benne van, az övé, minden más pedig nem az övé. 

Ma már ijesztő visszagondolni arra az ámokfutásra, amit korábban műveltem. Minden gondolatom a kaja körül forgott, mindennek az volt az alfája és az ómegája, hogy hol lehetne jól bezabálni. Már reggel munkába menet leszedáltam magam valamilyen nehéz étellel, aztán ha jött egy nehezebb ügyfél, rohantam a csokiautomatához. Ha volt egy kis túlóra, már rendeltem a pizzát, és hosszú órákat töltöttem azzal, hogy a neten böngésztem, milyen finomságokat szállítanak ki

– vallja be, hozzátéve, hogy a felépülés ellenére mindig ott van a visszaesés lehetősége, és nagyon gyakran érzi is magán, hogy ha nem tartaná a háromdobozos étkezési tervet, akkor pillanatok alatt újra eljönnének régi, toxikus szokásai, amelyek a testére és az elméjére is negatív hatást gyakorolnának.

„Azzal, hogy igent mondtam a felépülésre, igent mondtam saját magamra is. Már nem akarok az a kövér lány lenni, akinek csak a saját szükségleteinek a kielégítéséről szól az élete. Szeretnék másoknak is segíteni” – jelenti ki.

A szerváltás koronázatlan királya

Hajni hosszabb bevezetője után rövidebb felszólalások következtek, a sort András kezdi, és úgy szól:

„Én evészavaros alkoholista vagyok, meg vagy még ezer függőség boldog tulajdonosa, a szerváltás koronázatlan királya. Négy és fél éve járok anonim közösségekbe, hogy megoldást találjak az alkohol- és evésproblémáimra, de azt kell mondjam, az utóbbi máig jóval nagyobb kihívást jelent” – mondja őszintén, szavai pedig elgondolkodtatnak, kívülállóként az alkohol ugyanis keményebb addikciónak tűnik, úgy hinném, hogy azt nehezebb letenni.

LETENNI – hamar rájövök, hogy épp ez a lényeg: míg az italtól el lehet köszönni egy életre, az ételnél ez nem lehetséges, az pedig, hogy mi fér bele és mi nem, minden egyes nap komoly dilemmát jelent.

Az alkohollal végeztem. Megesküdtem, hogy soha többé nem iszom, és ehhez tartom magam. Nincs lacafaca, nem lamentálok azon, hogy a sör vagy a bor jobb, hiszen tudom, egyiket sem engedhetem meg a magamnak. Az evészavarról való leszokás jóval összetettebb, bonyolultabb folyamat, hiszen nem mondhatom egyik napról a másikra azt, hogy többé nem eszem

– részletezi, ezzel pedig már sejtem, mit jelent a túlevők számára az absztinencia.

Az érintettek általában a már említett szponzor segítségével meghatározzák, hogy melyek a tiltólistás ételek, amelyeket kerülniük kell. Ez jellemzően mindenkinél más, mindenki másra van rákattanva, de a fehér liszt és a cukor a többségnél piros betűsnek számít. Kicsi olyan ez, mint a szexfüggőknél az úgynevezett alsó vonalas tevékenységek, amelyekről a felépülés érdekében le kell mondani. Ezzel együtt ahogy az intimitás megélése, úgy az étel teljes kizárása sem lehet opció.

„Nálam szinte mindennap felkerül valamilyen új elem a listára. Ez egy hosszú küzdelem, de érzem, hogy egyre erősebb vagyok” – jegyezte meg az idősebb férfi.

Az étel mint a stressz ellenszere

Ahogy azt már szintén említettük: a szponzor nemcsak az étkezési terv összeállításában segít, hanem ott van a mindennapokban is egyfajta támaszként, akihez bármikor lehet fordulni, még a legbanálisabbnak tűnő helyzetekben is – József története éppen ezt bizonyítja.

A minap tanácsot kellett kérnem, meghívást kaptam ugyanis egy születésnapra, de nem tudtam, hogy elfogadjam-e, hiszen ott sok olyan étel lesz, ami nálam tiltólistán van. A szponzorom azt javasolta, hogy menjek el nyugodtan, de vigyem magammal a saját diétás ételemet dobozban, és akkor biztonságban leszek. Nem azzal lenne gond ugyanis, hogy a bulin csalok egy picit, hanem azzal az egésszel, amit az a pár falat beindítana nálam. Újra kezdetét venné a sóvárgás, még többet akarnék enni, és nem tudnék leállni, elindulna egy olyan vonat, amin nincs fék. Ezt nem akarom

– meséli, majd kitér arra, hogy anno a csoportba is azért kezdett el járni, mert rendszertelenül étkezett, az ételt pedig eszközként használta, amellyel képes az érzéseit elnyomni, tapasztalatai szerint kiválóan rá lehet enni boldogságra, bánatra is.

Ez a helyzet Nikolett számára is nagyon ismerős, az ő életében is volt egyfajta automatizmus, a feszültséget, a stresszt mindig evéssel próbálta orvosolni.

Szabályosan sóvárogtam, fantáziákat szőttem arról, hogy mi mindent tudnék magamhoz venni és betömni. Aztán egy nap azt mondtam magamnak: »b.szki, olyan vagyok, mint egy drogos«. Az ilyen típusú ráeszmélések ellenére is foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz az állásponthoz, hogy én nem vagyok túlevő, és szerintem ez az egész gyűlés meg minden túlzás. Aztán szép lassan, úgy három-négy hónap elteltével beismertem, hogy idetartozom, szükségem van segítségre. 117 napja vagyok absztinens

– meséli, az események pedig felpörögnek, egy másik tag, Szandra arról beszél, neki több mint fél évig tartott, mire megérkezett az áttörés.

„Tavaly novemberben kezdtem el járni, de már kis híján feladtam, azt éreztem, hogy folyton másokhoz hasonlítom magam, és a kisebbségi komplexusom egyre inkább elhatalmasodik rajtam. Aztán valami átfordult bennem, már nem próbálok ellenállni, vitába hagyatkozni a szponzorommal, ő már előrébb jár nálam, tudom, hogy amit ő a tanácsol, az engem épít” – mondja.

Felépülés és a felsőbb erő

Az önbizalom – vagy inkább annak hiánya – szinte kivétel nélkül jelen van a függők életében. Botond is őszintén avat be bennünket életének azon szakaszába, amikor képtelen volt megnyílni, és minden eszközt megragadott arra, hogy önmagát elrejtse.

Mindig is egy mérhetetlen düh volt bennem amiatt, hogy az édesanyám elhagyott, nem törődött velem. Innen fakadt minden kétség és bizonytalanság, senkiben sem bíztam, de leginkább magamban nem. Amikor elérkezett a mélypont, eljöttem az OA-ba, ez pedig egy gátat szakított át bennem, a közösség hatására végre elkezdtem feldolgozni a velem történteket

– idézi fel a fiatal srác, aki elárulja azt is, hogy az étkezési terv betartásával úgy érzi magát, mint akinek napról napra ürül a szervezetéből valamiféle méreg, mintha egy ködfelhő felszállt volna, és egyre tisztábban látna.

Érdekes, hogy a vele szemben ülő Renáta is szinte tűpontosan ezekkel a szavakkal írja le a saját felépülését, ő úgy fogalmaz: „a kajakóma mint egy lepedő vagy ködfelhő éveken át beterítette az agyát”, sötétségben élt, a 12 lépéses módszer hatására azonban kijutott a fényre, újra látja a napot.

A középkorú nő – Botondhoz hasonlóan – úgy véli, hogy 

Mint arról a korábbi cikkeinkben is beszámoltunk, a 12 lépéses módszer részben arra épül, hogy a függők elfogadják: egy náluk hatalmasabb erő képes lehet helyreállítani a gondolkodásukat. Mindezek ellenére az anonim csoportok nem definiálhatók vallási közösségként, a folyamat közben ugyanis mindenki a saját felfogása szerinti Istenre, erőre, „csodatevőre” gondolhat, megkötés nincs. 

„Korábban mindig akaratgyenge embernek gondoltam magam. Nem értettem, hogy miért nem tudok csak egy kocka csokit enni, miért kell nekem három egész tábla. Tudom, hogy valakinek egy már túlzásnak tűnhet, de nekem nagyon sokat segített, hogy kvázi felügyelet alatt vagyok egy felsőbb erő által. Így nem merek csalni, nem tudok sutyiban enni, és a bizonyítékokat sem tudom hová eldugni. Előtte nyitott könyv az életem” – fejti ki Renáta, majd hozzáteszi: a mai napig gyakran keresgél ínycsiklandozó ételeket a neten, de úgy van vele, hogy „nézni még szabad”.

Csak a mai nap

Míg egyesek szentül hiszik, hogy megtalálták életük nagy kihívására a hosszú távú megoldást, addig Erzsébet csak 24 órában szeret gondolkodni, úgy érzi, egyelőre másra nem képes.

Másfél évvel ezelőtt még 120 kiló voltam, lehúzott redőnyökkel éltem az életem, senki nem volt mellettem. A csoportnak hála, ma már 50 kilóval könnyebb vagyok, de ettől legbelül nem változtam. Ugyanaz a függő vagyok, aki reggelente annyit tud magának mondani: csak a mai napot kibírom, a többiről még fogalmam sincs, a többivel még hagyjanak békén. Mindig ilyen voltam, gyerekként sem tudtam megmondani, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Most sem tudom, hogy hol tartok majd x év múlva, de talán nem is kell. Nekem bőven elég, ha tudom, hogy a következő 24 órában kézben tartom az életem

– jelenti ki.

A túl nagy vállalások sokak számára elakadást jelentenek, így volt ezzel Kamilla is, aki folyton abba a hibába esett, hogy az abszolút nem jóból rögtön a tökéletesbe akart átfordulni. Kiemeli: a különböző diétás fórumokon a csapból is az folyik, hogy naponta ötször kell étkezi, neki ez a módszer azonban nem vált be, mert így egész nap az étellel foglalkozott.

Itt, a közösségben jött rá arra, hogy mindenki a saját szabályai szerint fejlődhet, nem kell mindenre kőbe vésett aranyszabályként tekinteni. Úgy véli, idővel biztosan eljut majd oda, hogy elkötelezze magát egy étrend vagy napi rutin mellett, de ez egyelőre neki még túl korai. Két hónappal ezelőtt az interneten bukkant rá a csoportra, és mindig elszántan jött, kivéve a mai alkalmat.

Bevallom, nagy volt a késztetés, hogy otthon maradjak, csak aztán elképzeltem, mivel tölteném az időt, ahelyett, hogy itt vagyok, és tanulok. Valószínűleg lementem volna a boltba, hogy vegyek körülbelül 4 ezer forintért egy szatornyi baromságot. Ezt követően hazamentem volna, hogy gép elé üljek, és egyszer csak azon kapjam magam:  a bal oldalamról a dolgok szépen átvándoroltak a jobbomra. Ott lett volna mellettem egy halom üres zacskó, bennem pedig egy tátongó üresség, még akkor is, ha közben majd kipukkanok. Minden bizonnyal azzal nyugtattam volna magam: végül is tökjó, hogy van rajtam 100 kg túlsúly, ki tudja, mikor kellhet

– mondja ironikusan, majd rögtön hozzáteszi: „Aztán rájöttem, a függőség pont azt akarja, hogy ilyen őrültségeket hitessek el saját magammal, így ezt mondtam: k*rvaanyád, betegség, nem maradok otthon”.

Kamilla szavai után a teremben mindenki hangos nevetésben tör ki, de nem lehet nem észrevenni, hogy néhányaknak a könnyük is kicsordul, ami számomra azt jelzi, hogy a történetet többen is magukénak érzik.

Végül a maradék időre Bence is szót kér. Előrebocsátja, hogy az ő sztorijának nem lesz ekkora csattanója, ő ugyanis csak azt szeretné mondani: a gyűléseken való részvétel számára is kihívást jelent.

„Még új nekem ez a helyzet, pár hónapja járok, és abszolút visszajöttek azok az érzések, amikor gyerekként először mentem harcművészeti edzésekre. Ott is be voltam sz*rva, de idővel ezt a besz*riságot magam mögött hagytam. Ebben bízom most is. Egyébként ennyi, nincs szép vége” – teszi hozzá, majd ismét mindenki felnevet.

Azt hiszem, most már egyértelmű, hogy akinek a túlevés gondot jelent, bátran ellátogathat ide, hiszen mint láthatjuk, senki nem tökéletes, mindenki ugyanolyan kételyekkel, félelmekkel érkezik a közösségbe, ahol nincs semmiféle előítélet.  

Ahogyan az lenni szokott, a mai gyűlés is egy közös imával zárul, amit a résztvevők a székről felállva, egymás kezét fogva mondanak el. Az OA ígéretének imája így szól:

„Megfogom a kezed, és együtt megtesszük azt, amit egyedül sosem tudtunk. Nincs többé reménytelenség, s többé nem kell függnünk saját bizonytalan akaraterőnktől. Itt vagyunk most mindnyájan együtt, és egy nálunk hatalmasabb erő felé nyújtjuk ki karjainkat, és ahogy fogjuk egymás kezét, olyan szeretetet és megértést találunk, amiről még csak nem is álmodtunk. ”

Másoknak is van kiút

Magyarországon az OA mellett számos egyéb anonim önsegítő csoport működik, az Index korábban az Anonim Szerencsejátékosok, az Anonim Drogfüggők, az Anonim Alkoholisták, az Anonim Munkaholisták, az Anonim Szex- és Szerelemfüggők, valamint az Anonim Társ- és Kapcsolatfüggők gyűlésére is ellátogatott, de létezik segítség érzelemfüggőknek, dohányosoknak és azoknak is, akik diszfunkcionális családban nőttek fel. 

Mentális egészség témakörben írt egyéb cikkeinket itt tekintheti meg.

(Borítókép: Index)