Közeleg a határidő, még mindig nyomoz a rendőrség az M1-es tömegbaleset ügyében

2023.06.29. 13:09
Március 11-én az M1-es autópályán történt Magyarország legsúlyosabb tömegszerencsétlensége. Egy porátfúvás okozta a tragédiát, amelyben egy 44 éves férfi életét vesztette, 32 autó, 5 teherautó és 5 kamion pedig kiégett. Az MKIF Zrt. belső vizsgálatot, a rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben.

„A belső vizsgálatunk még folyamatban van. A jelenleg is zajló rendőrségi nyomozás befejezéséig mi sem tudjuk lezárni saját belső vizsgálatunkat” – nyilatkozta az Indexnek Szimicsku László. Az autópályákat üzemeltető Magyar Koncessziós és Infrastruktúra-fejlesztő (MKIF) Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette: a belső vizsgálatba be kell építeniük a rendőrség megállapításait is.

Amint arról korábban beszámoltunk, az MKIF Zrt.-nél közvetlenül a március 11-én történt tömegbaleset után indult egy belső vizsgálat. Az autópályákat üzemeltető cég vezetése azt szerette volna kideríteni, hogy hibázott-e valaki, illetve történt-e bármilyen emberi mulasztás, ami aztán a tömegszerencsétlenséghez vezetett.

A rendőrök képkockáról képkockára elemeztek 

A rendőrség közúti baleset okozása miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügyben. A nyomozáskor bekérték az összes videófelvételt és dokumentációt az MKIF Zrt-től.

A rendőrök képkockáról képkockára elemezték az eseményeket, így rekonstruálva a történteket.

A nyomozók munkáját sok szemtanú is segítette, akik elmondták, hogy mit észleltek aznap az autópályán, valamint a környező szántóföldeken.

Egy neve elhallgatását kérő szemtanú az Indexnek elmondta, hogy aznap reggel Budapestről Győrbe autózott. Jól látta a traktorokat és a mezőgazdasági gépeket, hogy a földeken dolgoznak. Már akkor is erős szél volt. Később, amikor Győrből autózott Budapestre, megdöbbenve látta a – szálló por miatti – holdbéli tájat.

Lelassítottam az autómmal, mert éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége 

– mondta a szemtanú, aki nem sokkal később már a rádióban hallotta a baleset hírét.

A március 11-i tömegszerencsétlenségben az M1-es autópályán 32 gépkocsi, 5 teherautó és 5 kamion ütközött a Budapestről Győr felé vezető oldalon. A balesetben 40 ember sérült meg és egy 44 éves férfi vesztette életét. Összeégett holttestét az egyik autó alatt találták meg.