David Pressman újra megszólalt: Szorosan figyelemmel kísérjük, mit dönt Magyarország

2023.06.30. 21:49
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és több miniszter társaságában ünnepelte az amerikai nagykövetség az Egyesült Államok nemzeti ünnepét, a függetlenség napját. Az eseményen felszólalt David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

Az amerikai diplomata azt mondta, amióta Magyarországon van, megismerte „a magyar történelem nagyságát, a fékezhetetlen szellemet, és igen, a tragédiáit is”.

Egy olyan történelmet, amely a magyarokat – az amerikaiakhoz hasonlóan – arra késztet, hogy megbecsüljék a függetlenséget, és kiálljanak mellette, valamint hogy harcoljanak érte 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben – tette hozzá.

David Pressman ezután azzal folytatta, hogy elmondta: a szövetségek nem csökkentik, hanem garantálják függetlenségünket.

Magyarország és a NATO elválaszthatatlan

„Amerika ereje nemcsak a saját katonai erőnkből fakad, hanem ezekből a demokratikus szövetségekből is. A magyarok értik ezt. Éppen ezért 1999-ben Magyarországot befogadta a világ eddigi legerősebb szövetsége. Jövőre ünnepeljük Magyarország NATO-szövetségesi tagságának 25. évfordulóját!” – hangsúlyozta a nagykövet.

Beszéde későbbi pontján az Egyesült Államok budapesti nagykövete leszögezte, hogy Magyarország a NATO-család tagja. „Mint tudjuk, a családok bonyolultak tudnak lenni. Nem mindenki ért egyet mindenben. De ami összetartja a családokat, az erősebb, mint ami szétválasztja őket. És mindig a család az első” – jegyezte meg.

David Pressman az ukrajnai fegyveres konfliktusról is beszélt. Szerinte most nincs helyük a barátokkal folytatott politikai háborúknak. Úgy véli, valódi háború fenyegeti azt a világrendet, amelynek védelmén a NATO oly sokáig dolgozott.

Azt akarjuk, hogy ez a háború véget érjen. Békét akarunk. De ez csak akkor történik meg, ha az oroszok felhagynak az egyoldalú agresszióval és hazamennek. A háborús pártokról, a háborúpárti országokról, sőt a háborúpárti nagykövetekről (is) szóló zaj ellenére a lármázás valójában nem lehet politikai álláspont. Ahogyan a feltétel nélküli megbékélés sem. Az Egyesült Államok talán minden eddiginél jobban összpontosít a Magyarországgal való kapcsolatára. Szorosan figyelemmel kísérjük, hogy Magyarország hogyan dönt. Itt az ideje, hogy mindannyian, egységesen elismerjük a közös demokratikus értékeinket, az Oroszország által jelentett fenyegetést, valamint szövetségünk erejét. Védjük meg, erősítsük meg, bővítsük ezt a szövetséget! Egységünk nem aláássa függetlenségünket, hanem megvédi azt. Csak egy pillantást kell vetnünk a történelemre, hogy ezt megértsük

mondta.