Már pénteken végezhetett családjával az albertirsai férfi
További Belföld cikkek
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
- Előrehozott választás, Don és Consigliere, lemondás – így reagált az ellenzék az amerikai szankcióra
- Szalmonellával szennyezett terméket hívott vissza az Aldi
Mint megírtuk, 2023. július 1-jén kora délután érkezett bejelentés a 112-es segélyhívóra, amelyben egy férfi közölte: megölte családját, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A helyszínre riasztott egységek egy nő és egy gyermek holttestét, valamint egy vérző férfit találtak az albertirsai címen.
A rendőrség vasárnapi közleménye szerint a férfit kórházba vitték, könnyű sérüléseit ellátták, majd kihallgatásra vitték. N. Arnold azonban nem tett vallomást. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett férfi ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását.
Az RTL Híradó információi szerint a férfi korábban katona volt, néhány éve szerelt le. Albertirsára másfél évvel ezelőtt költöztek, ahol bár egy fedél alatt éltek feleségével, már nem voltak együtt.
Az egyik családtag szerint a nő korábban már távoltartási végzést is kért a férfival szemben, míg egy szomszéd arról számolt be, hogy a nő többször is panaszkodott neki arról, hogy bántja a férje. Állítólag olyan is előfordult, hogy a nő a polgárőröktől kért segítséget.
A férfi szombat kora délután értesítette a rendőrséget, de a csatorna úgy tudja, hogy a gyilkosság jóval korábban történhetett. A rendőrök azt gyanítják, hogy a férfi már péntek este végezhetett a feleségével és a közös kislányukkal.
Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mit csinált addig. A meggyilkolt nőnek az előző házasságából van egy kisfia is, aki velük élt. A gyilkosság idején viszont az apjánál tartózkodott, és még most is ott van.
Ha bajban van, vagy másért aggódik
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20
A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu
A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123
Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.
Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu