Orbán Viktor újra a nagyközönség elé tárja világértelmezését
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács 2023. július 18–23. között tartja a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (32. Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn (Hargita megye, Románia) „A béke ideje” címmel.
A 32. Tusványos programjairól Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke és Tárnok Mária, magyarországi fő szervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke tartott sajtótájékoztatót.
Tárnok Mária azzal kezdte, hogy két hét múlva már zajlanak az előadások harminc programhelyszínen, amit körülbelül ötven partnerrel szerveznek.
Németh Zsolt elmondta, hogy az alapítvány több mint harminc éve szervezi Tusványost, harminc sátorban mintegy ötszáz program vár a látogatókra, ezer előadóra és nyolcvanezer résztvevőre számítanak a héten.
Abban bízunk, hogy kormányülést is tudnánk tartani, ha akarnánk, mert legalább nyolc miniszter ígérte részvételét, valamint tucatnyi államtitkár.
Az idei tábor mottója: „A béke ideje”. A kormánypárti politikus kifejtette, azért választották ezt, mert rendkívül sűrű volt az élet az elmúlt egy évben, ezt leginkább a háború szóval lehet jellemezni, „úgy gondoljuk, hogy több értelemben is szükségünk van a békességre”. Nagy hangsúlyt helyeznek a nyitottságra, a sokszínűségre, esténként koncerteket tartanak, a rock és a pop mellett népzene is lesz.
Ellenzéki politikusok is elfogadták a meghívást
Németh Zsolt elárulta, belpolitikai értelemben szintén fontosnak tartják Tusványost,
idén is lesz pártközi kerekasztal Kocsis Máté (Fidesz), Molnár Zsolt (MSZP), Brenner Koloman (Jobbik – Konzervatívok), valamint Kanász-Nagy Máté (LMP) részvételével.
Össznemzeti kerekasztalt is tartanak. Németh Zsolt szerint ennek nemzetpolitikai értelemben az a jelentősége, hogy van egy több mint százéves magyarellenesség a Kárpát-medencében, ami indokolja a közös stratégiát, emellett a háborús helyzet különös kihívást jelent a kisebbségvédelem szempontjából.
A kormánypárti képviselő kitért arra is, hogy Magyarország békediplomáciát folytat, a háborúnak nem látják a katonai megoldását, „mielőbbi diplomáciai megoldásra van szükség”. Németh Zsolt leszögezte, ez az álláspont nincs ellentétben azzal, hogy elítélik az orosz agressziót, és azon vannak, hogy erősítsék az Ukrajna iránti szolidaritást.
A politikus bejelentette,
Orbán Viktor és Tőkés László szombati nagyszínpadi fórumán hangsúlyosan megjelenik majd a béke ideje tematika.
Nemzetközi vendégeket is várnak, ellátogat a rendezvényre Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnök, valamint lengyel, brit és amerikai politikus is. Németh Zsolt megjegyezte, nincs olyan sarka a világnak, ahol az „az új baloldali, akár LMBTQ, akár egyéb vonatkozású kulturális háborúskodás” ne tette volna be a lábát, ez a nyugati világ egyik legfontosabb törésvonala.
Toró T. Tibor úgy látja, talán az a legfontosabb gondolat az eseménnyel kapcsolatban, hogy bár évről évre változik, de megőrzi azokat az értékeket és célkitűzéseket, amelyeket az indulásakor megfogalmazott, „több mint egy szabadegyetem, több mint egy fesztivál”.
Orbán Viktor 2022-es tusványosi beszéde a „kevert fajú világról” szóló mondatok következtében nagy visszhangot váltott ki, itt írtunk róla bővebben. A miniszterelnök Tusványoson használta először az illiberális állam kifejezést is, 2014-ben.