Szupercella hasított Sopron mellett

2023.07.12. 21:53
Keleten megszűnnek a zivatarok, északnyugatra viszont érkezett egy szupercella. A piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak szerda éjjel. A legintenzívebb cellákat néhol jégeső is kíséri, amelyben nagy méretű, akár 5 centiméteresnél is nagyobb jégdarabok is lehetnek.

„Indul a délutáni műsor északnyugaton, Sopron mellett egyből egy szupercella pattant ki, délkeleti irányban halad tovább forgó mozgásával, de egyelőre úgy tűnik, hogy a száraz levegőnek köszönhetően nem lesz túl hosszú életű” – írja az Időkép.

Szupercella a Kendig-csúcs mellett

A keleti határon közben távozott a kora délutáni zivatarrendszer, amely Debrecentől keletre, Vámospércs mellett igen impozáns látványt nyújtott:

Sopronban rövid nyári zápor hozott enyhülést a napok óta tartó fülledt melegre. Az eső fél öt körül dörgéssel érkezett, de sem nagyobb szél, sem jégeső nem kísérte. Egy óra múlva már ismét sütött a nap − közölte a Kisalföld.

A piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak szerda éjjel, a fő károkozó jelenségek leginkább északnyugaton és az Alpokalján várhatók – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán. Szerdán napközben főleg keleten várhatók zivatarok, majd egy északnyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében késő délutántól, estétől újabb hullámban kipattannak zivatarok, heves zivatarok. Ekkor először északnyugatot, nyugatot érik el, majd estétől, késő estétől már zivatarrendszerré szerveződve kiterjedtebben – főként az ország északi felében – heves kísérőjelenségeket okoznak, és fokozatosan a keleti országrészre is átterjednek.

A legintenzívebb cellákat néhol jégeső is kíséri, amelyben nagy méretű, akár 5 centiméteresnél is nagyobb jégdarabok is lehetnek. Emiatt az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki zivatarok miatt több járásra is, főként az ország keleti, délkeleti részén.