Figyelmetlen sofőr ütött el egy közutast

2023.07.26. 09:12
A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki fékezés nélkül sodorta el az út szélén dolgozó munkást.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2022 májusában Lengyeltóti felől közlekedett személygépkocsijával Öreglak irányába. Az útszakasz egy részén útfelújítás zajlott, a munkavégzésre különböző jelző- és tiltó táblák figyelmeztettek, valamint sávos terelőtáblákat is kiraktak.

A jelzések ellenére a férfi figyelmetlensége miatt nem vette észre a már 100 méter távolságról is jól látható, narancssárga felsőt viselő munkásokat, így fékezés nélkül elütötte az úttest széléhez közel lapátoló sértettet.

A vádlott gépkocsija először a sértett jobb térdét érte el, majd a férfi felső testével az autó visszapillantó tükréhez sodródott, azt letörte, végül az úttest melletti vízelvezető árokba zuhant.

A baleset következtében a munkás 12 hét alatt gyógyuló töréses sérülést szenvedett.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában járművezetéstől eltiltást indítványozott a felelősségét elismerő és a cselekményét megbánó, kifogástalan közlekedési előéletű terhelttel szemben.

Idén a Magyar Közút egy figyelemfelhívó konvojos vonulást tartott az M0-son, hogy megemlékezzenek azokról a kollégáikról, akik a munkavégzés alatt lelték a halálukat a figyelmetlen sofőrök miatt.