Még mindig száguldoznak az Árpád hídon: 171-gyel ment át rajta egy autós

2023.07.27. 10:29
A budapesti rendőrök az illegális gyorsulási versenyek, valamint a balesetek megelőzése és az extrém sebességtúllépések szankcionálása céljából tartottak közlekedésbiztonsági ellenőrzést a július 1-jén történt halálos kimenetelű közlekedési baleset helyszínén az elmúlt hétvégén.

Július 21-én és 22-én este is több órán át figyelte a forgalmat az Árpád hídon egy jelöletlen rendőrautó. Az oka a hónap elején történt baleset volt, amikor is egy spontán versenyzés miatt egy módosított Mercedes a megengedett 70 helyett 137-tel hajtott fel a budapesti hídra, őt követte két BMW. A verseny közben azonban a Mercedes sofőrje elvesztette az uralmát a kocsi felett, és halálra gázolt egy szabályosan haladó biciklist.

A történtek után tüntetést szerveztek az Árpád hídhoz és a rendőrség Teve utcai kapitányságához, hogy több és szigorúbb fellépést követeljenek a szabálytalanul haladó autósokkal szemben. A Mercedes sofőrjét azóta letartóztatásba helyezte a bíróság.

Úgy tűnik, hiába a tragédia, az Árpád hídon még mindig nincs vége a száguldozásnak. A BRFK közlése szerint július 21-én és 22-én, 18 óra és 2 óra között tartottak közlekedési akciót, kiemelt figyelmet fordítva az Árpád hídra és a kerület forgalmas útvonalaira.

A rendőrök a Pestről Budára közlekedők között 60 járműnél mértek sebességtúllépést, míg a Budáról Pestre vezető oldalon 34-en nem tartották be a megengedett sebességet. Közülük két „dobogós” gyorshajtót is megörökítettek a felvételek:

EGY MERCEDES 171 KILOMÉTER PER ÓRÁVAL, MÍG EGY BMW 158 KILOMÉTER PER ÓRÁVAL HALADT AZ ÁRPÁD HÍDON.

Az akció alatt a rendőrök álló és mozgó sebességmérő készülékeket, szolgálati jelleg nélküli autót, zajszintmérő eszközt és alkoholszondát is alkalmaztak.