Tiltakozik Törökbálint az 500 új lakás ellen
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
„Ismert gazdasági szereplő vásárolta fel a volt Téglagyár területét, és 500 lakásos lakóparkot akar építeni négyszintes épületek tömkelegével” – szúrta ki egy online petíciós oldalon az Index. A kezdeményezés leiratában foglaltak szerint a beruházó kérvényezte a rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánítást a kormánytól. Ez azért lényeges számára, mert egyrészt így jelentős adókedvezményt kap a lakásépítésekre, másrészt ha a kormány úgy dönt, akkor az önkormányzat már nem szólhat bele semmibe a beruházással kapcsolatban.
A társasházépítés nem volt opció
Annak érdekében, hogy az ügyben tisztán lássunk, lapunk megkereste Törökbálint polgármesterét, Elek Sándort (Fidesz–KDNP).
Tudomásom szerint több mint egy évvel ezelőtt egy konzorcium azt a körülményt ismerve vásárolta meg ezt a területet, hogy a város Integrált Településfejlesztési Stratégiájában rögzítettek szerint milyen lehetőségek nyílnak meg előtte: társasházépítés nem szerepel köztük, szabadidős, sport-, illetve rekreációs célok annál inkább
– kezdte a 15 ezer fős agglomerációs település vezetője. Felidézte, hogy a cég képviselői nem sokkal a telek megszerzése után találkozót kértek, az egyeztetésen pedig ismertették a beruházói oldal szándékát, hogy lakóingatlan-fejlesztésben gondolkodnak.
A polgármester már ekkor jelezte nekik, hogy sem ő, sem a képviselő-testület ezt várhatóan nem fogja támogatni, ugyanakkor kérte, hogy jöjjenek konkrét javaslattal.
Noha a tapogatózó tárgyalás folytatódott, a konkrétumokra egészen egy-másfél hónappal ezelőttig várni kellett, ekkor hangzott el először az 500 lakás építésére vonatkozó terv.
Ekkor nyomatékosítottam: nem támogatom, és kizártnak tartom azt is, hogy a képviselő-testület ezt támogassa, ugyanakkor arra kértem a főépítészünket, hogy vizsgálja meg az esetet, és készítsen elő ebből egy anyagot a szeptemberi rendes testületi ülésre. Csakhogy két héttel ezelőtt jött a váratlan fordulat
– folytatta Elek Sándor. Elmondása szerint Füleky Zsolt, a (Miniszterelnökség égisze alá tartozó – A szerk.) Rozsdaövezeti Bizottság elnöke ekkor hivatalos levélben tájékoztatta arról, hogy a befektető rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánítást kért erre a területre a kormánytól, biztosítva a lehetőséget az 500 lakás felépítésére. Törökbálint polgármestere az azonnali válaszlevélben amellett érvelt, hogy ezt semmiképp sem támogatja, számos szakmai érvvel alátámasztva, miért nem reális az elképzelés, s a fejleményekről a képviselő-testületet és a lakosságot is nyomban tájékoztatta.
Pillanatokon belül érezni lehetett, hogy óriási a felháborodás, gondoljunk csak a szűkös vízkészletre vagy a szennyvíztelep kapacitására, amely egyszerűen nem tud több lakót befogadni
– érvelt a városvezető, hozzátéve, hogy a közlekedés egyébként is rendkívül feszített, a törökbálintiak pedig éppen azért szeretnek a településen élni, mert az amennyire csak lehet, megőrizte a kellemes családi házas jellegét. Ennek szellemében az elmúlt 10 évben „egyetlen négyzetcentimétert sem” minősítettek át lakóövezetté vagy gazdasági-kereskedelmi övezetté.
A teljes agglomerációban Törökbálint szenvedte el a legkisebb lakosságszám-növekedést: 2014-ben, amikor polgármester lettem, 14 300 lakója volt a városnak, a mostani népszámlálás szerint pedig 15 ezren vagyunk. Ez csekély mértékű emelkedés ahhoz képest, hogy például Érd 10 ezer vagy éppen Szigetszentmiklós 14 ezer fővel nőtt ez idő alatt
– vont mérleget Elek Sándor. Egyúttal megállapította, hogy a helyi lakosok komfortérzetét ez a beruházás rendkívül zavarná, az 500 lakás konzervatív becslések szerint is plusz 1500 főt, azaz 10 százalékos lakosságnövekedést hozna. Ezzel veszélybe kerülne az a kényes egyensúlyi állapot is, amely szerint a város komplett humán infrastruktúrája új, felújított vagy újszerű.
A közszolgáltatásokat tekintve a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma is a jelenlegi 15 ezer fős lakosságra szabva elegendő, akárcsak az orvosi ellátás vagy a helyben elérhető sportlétesítmények kínálata.
Törökbálint polgármestere előrebocsátotta: Aradszki András, a térség (ugyancsak kormánypárti – A szerk.) országgyűlési képviselője maximálisan támogatja őket ebben a határozott ellenállásban, ő is mindent elkövet annak érdekében, hogy ha a kormány elé kerül az ügy, ebben a formában semmiképp se valósulhasson meg a beruházás, de lehetőleg más módon se fejlesszenek a volt Téglagyár területén lakóingatlant.
Nem fogom engedni. Ebbe keményen beleállok
– nyomatékosította Elek Sándor.
Volt már itt egy nagy csata izraeli befektetőkkel
Iparági értesülések szerint a beruházó a Bálint Tó Invest Kft., amely 90 százalékban a Csányi Sándor OTP-vezérhez közeli BONITÁS 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. tulajdona. A törökbálinti polgármester ezt az információt nem kommentálta, arra azonban emlékeztetett, hogy
izraeli befektetőkkel, nevezetesen a Shikun & Binui céggel vívott már egy nagy csatát a még a polgármestersége előtt átminősített ingatlanok hasznosítása ügyében.
Ennek eredménye lett, hogy a közkedvelt Tükörhegy IV. területen végül az eredeti tervekben szereplő 1040 helyett összesen 350 lakás épült. Viszonyításképp a szóban forgó volt Téglagyár területére 500 lakást és egyéb rendeltetéseket terveznek, túlnyomórészt Törökbálint településképétől idegen, négyszintes tömbökben.
Célba ért Törökbálint: nem lesz rozsdaövezet
„Kimerítő szakmai érvelésemet figyelembe vette a Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség” – számolt be a legfrissebb fejleményekről Elek Sándor. Kifejtette, hogy a miniszter a Téglagyár rozsdaövezeti besorolása iránti kérelmet indokolatlannak tartotta, ezért ennek már a kormány általi tárgyalása sem történt meg. A törökbálinti polgármester rávilágított: ezennel a lakópark építésének veszélye elhárult. "Továbbra is érvényben maradnak a Helyi Építési Szabályzatban foglaltak, a terület rekreációs (pihenő övezeti) célú besorolása. A területre a változtatási tilalom bevezetése folyamatban van.
(Borítókép: Törökbálint. Fotó: Jászai Csaba / MTI)