Még több tragédia történhet az utakon, ha ezt meglépi a kormány

2023.07.28. 09:59
Az Építési és Közlekedési Minisztérium vizsgálja, hogy valóban szükség van-e az alkohollal szembeni zéró toleranciára az autóvezetésben. A szakértők elképedtek, amikor erről értesültek, szerintük nagy hiba lenne feloldani a tiltást.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a zéró toleranciáról elmondta: eddig mindig a zéró tolerancia mellett döntöttek, zajlik a szaktárcánál a felülvizsgálat. A miniszter a zéró tolerancia pártján áll, mert bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy a magyar ember egy fél pohárnál meg tud-e állni.

A Groupama tanpálya szakmai vezetője, Kőrös András úgy fogalmazott, a teljes tiltás jó hír lenne a magyar borászatnak, a közlekedésbiztonságnak viszont nem. „Az, hogy milyen a véralkoholszintje valakinek, az nagyon egyénfüggő” – tette hozzá.

A magyarok már a zéró toleranciát sem tudják betartani

Ez a népesség még a jelenlegi szabályok betartását sem tudja alkalmazni, ha kimegy a közútra bárki, akkor láthatja, hogy inkább balra tartunk, mint jobbra

mondta az ATV Híradó stábjának Deli Kálmán balesetelemző és igazságügyi szakértő.

A szakértő arra utalt, hogy a tapasztalat továbbra is az, hogy még mindig sokan gondolják úgy, nem gond, ha ittasan ülnek a volán mögé. Hiába a zéró tolerancia, az ittas vezetés a mai napig jelentős problémát jelent a magyar utakon – derül ki a KSH adataiból.

Vagyis ha eltörölnék a zéró toleranciát, tovább emelkedhet a halálos kimenetellel járó közlekedési balesetek száma az országban.

Felszeghy Endre igazságügyi orvosszakértő is örülne, ha változatlanul fennállna a zéró tolerancia. Hozzátette, szerinte túl sokan vannak, akik nem lennének képesek megállni egy pohárnál.