Az országút mellett sétálgatott egy ötéves kisfiú Abdánál
Egy ötéves kisfiú teljesen egyedül gyalogolt az 1-es főúton Abda külterületén a minap, aki mellett több autós is szótlanul elviharzott. A megszeppent kisfiú szerencséjére Gaál Szabolcs törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőre is éppen arra járt, és azonnal megállt a gyermek mellett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Mint írták, az ijedség okozta szótlanságot perceken belül feloldotta, és megnyugtatta a kisfiút. A gyerek ezután már elmondta a nevét, és azt is elárulta, hogy 5 éves, és egy táborban nyaral, de azt nem tudta megmondani, hogy hol.
Gaál Szabolcs a közelben kezdett kérdezősködni, és egy benzinkúton megtudta, hogy nem messze az úttól, ahol a fiú sétált, van egy gyermektábor. Majd visszavitte a kis szökevény táborlakót, akit már nagyon kerestek. A rendőrség értesítette a szülőket is. A kisfiúnak az ijedségen túl semmilyen baja nem esett – olvasható a közleményben.