Nem fizetik ki a tanárokat Pécsett
A Pécs Aktuál szerint sokaknak még szerződése sincs, hiába adták le még májusban az adataikat. A helyi portál úgy tudja, hogy az igazgató, Pavlovics Attila a Városházára és egyik munkatársára hárította a felelősséget, miközben szabadságon volt a táborok ideje alatt. A kialakult helyzetre a Polgármesteri Hivatal és a PKK sem reagált érdemben.
A Pannon Televíziónak azt mondta az igazgató, hogy péntekig megkapják elmaradt bérüket a pedagógusok. Ez azonban nem történt meg. Most azt az információt kapták, hogy ha minden jól megy, jövő hét csütörtökig kifizetik őket. Nem indokolták, mért késik a pénz.
Az igazgató azt is állította egy belső jelentésben, hogy nem tudja, honnan vették a tanárok, hogy hetente kellene fizetést – vagyis megbízási díjat – kapniuk. A lap birtokába került szerződés azonban heti elszámolásról és kifizetésről szól.
Az érintett tanárok állítólag nem akarnak politikai ügyet avanzsálni a kérdésből, és nem a város ellenzéki vezetésére haragszanak, hanem a kulturális központ vezetőjére.
A helyi fideszes, az önkormányzatban ellenzékben lévő képviselő, Barkóczi Csaba akcióba lendült, bár a tanárokat azóta sem fizették ki.