Műtrágyának álcáztak többtonnányi tiltott anyagot a drogkereskedők

2023.08.10. 12:14
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) jelentése szerint 32 tonna, 480 milliárd forint értékű, MDMA előállítására alkalmas vegyi anyagot – prekurzort – foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) közös akciójuk közben.

A rendőrség először áprilisban foglalt le 13 tonnát, majd pár nappal később két budapesti raktárban a nyomozók további 19 tonna hasonló vegyi anyagot találtak.

A hivatalos, bejelentett áru műtrágya-alapanyag volt, vagyis magnézium.

A nyomozók több magyarországi és külföldi fuvarozócéget ellenőriztek, tucatnyi sofőrt hallgattak ki és rengeteg fuvarlevelet és úti okmányt vizsgáltak meg. A szálak egyértelműen külföldre mutattak, így több külföldi társhatósággal is felvették a kapcsolatot.

Az információk alapján egyértelmű, hogy a szállítmányok mögött egy nemzetközi bűnhálózat áll. A tagok azonosítása még folyamatban van – tudatta a rendőrség.

A lefoglalt 32 tonna prekurzor elkobzását és megsemmisítését a KR NNI kezdeményezte a nyomozást felügyelő Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnél.

Szemfüles pénzügyőrök

A NAV csütörtök reggel közölte az MTI-vel, hogy áprilisban egy magyar gazdálkodó nagy mennyiségű vegyi anyag behozatalát kezdeményezte a NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságnál. A szállítmány vizsgálatakor a pénzügyőrök felfigyeltek rá, hogy valami nem stimmel a szállítmánnyal. A gyanús körülmény miatt a termékekből mintát vettek, és a NAV Szakértői Intézetének segítségét kérték.

A vizsgálat megállapította, hogy a szállítmány a PMK-etil-glicidát nevű, az Európai Unióban ellenőrzött anyagot tartalmazott, amely az MDMA előállítására alkalmas. A NAV értesítette a rendőrséget, és az ügyben büntetőfeljelentést is tett. A Nemzeti Nyomozó Iroda a teljes szállítmányt lefoglalta, és eljárást indított.