Milliókért kapnak tanácsokat a pártok, hogy miként kommunikáljanak a közösségi oldalakon

DSZZS20221003118
2023.08.30. 12:04
Költésben a DK viszi a prímet, a többiek jóval szerényebb összegeket fordítanak erre. A kormánypárt is inkább Facebook-hirdetésekre fordítja a pénzét. A Mi Hazánk Mozgalom pedig az egyik alapító tagját bízta meg a feladattal, havi 900 ezer forintos fizetésért. A parlament.hu-n szereplő, ma is érvényes nyilvános szerződésekből szemezgettünk.

A legnagyobb költő

A Demokratikus Koalíció (DK) már a tavalyi választások óta előszeretettel fogad el „Social Media tanácsadás” címén segítséget az EagleEye-Marketing Kft.-től, amelynek ügyvezetője Páva Zoltán. A cégvezető az ellenzéki körökben jól ismert ezalenyeg.hu oldalt üzemeltető vállalkozás tulajdonosa is egyben. Az EagleEye-Marketing Kft.-nek hiába nőtt tavaly minimálisan az árbevétele 2021-hez képest (262 millió forintról 263 millióra), adózás előtti eredménye csaknem 58 millióról mindössze 8 millióra olvadt.

Pedig csak a DK frakciójától jelentős összegeket kapott a 2022-es választások óta a cég: a parlament.hu-n szereplő adatok szerint tavaly alig két hónapra 14,3 millió forintra szerződött a DK és a kft., míg az azt követő és az idei első félévre 43 millió forintért kaptak tanácsokat. 

A 2023 júliusától életbe lépő új megállapodás értelmében pedig év végéig további csaknem 34 millió forintért nyújt Social media tanácsokat az EagleEye-Marketing.

A 9 millió forintos különbség amiatt fordulhatott elő, hogy az OGYH idén áprilistól már nettóban adja meg az értékeket, azaz bruttóban maradt a korábbi összeg.

Hogy ez a megállapodás pontosan miben merül ki, azt nem tudni, a párttól a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre. A DK egyébként csak az elmúlt 90 napban közel ötmillió forintot költött a Meta hirdetési adatai szerint Facebookon-hirdetésekre, vagyis hirdetésre havonta átlag másfél milliót, tanácsadásra 7 milliót fordítanak.

Szerényebb összegek

Ugyanezen időszak alatt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) jóval szerényebben költött Facebook-hirdetésekre, a párt mindössze 544 ezer forintot fordított arra, hogy üzeneteit minél szélesebb körben ismertessék meg a közösségi oldal használóival. Mint ahogyan az ebben való segítségre is jóval kevesebbet fordítanak.

A parlament.hu-n szereplő adatok szerint „Szövegek szerkesztése és személyes közreműködés a frakció mainstream- és social médiában való elektronikus és nyomtatott megjelenéseinek előkészítése kapcsán szerződött le a Samat Press Kiadó Bt.-vel, ezért július 5-től az év végéig 3,9 millió forintot fizetnek. A cég szerény, mindössze kétmillió forintos árbevételt ért el tavaly.

A kormánypárt is kap segítséget

A Fidesz frakciója is külső segítséget kért közösségi médiás megjelenéséhez, ez a szerződés viszont jóval hosszabb távú, mint a többi párté. A kormánypárt a miniszterelnök közösségi oldalát régóta segítő Kaminski Fanny cégét, a Kaminski & Buranits Kft.-t szerződtette 2022 június elsejétől 2024 május végéig összesen 36 millió forintért, azaz a Fidesz két évre kevesebbet fizet social media segítségért, mint a DK fél év alatt. A Kaminski & Buranits Kft. tavaly 24 millió forintos árbevételt ért el.

A Fidesz egyébként az elmúlt 90 napban csaknem 18 millió forintot fordított Facebook-hirdetésekre a Meta adatai szerint.

Alapítóként tanácsadás

Megbízható tanácsadónak számít a Mi Hazánk Mozgalomnál Pintér Tibor egyéni vállalkozó, aki a párt több képviselőjét is segíti. Toroczkai László elnökkel és frakcióvezetővel a képviselőcsoport közösségi felületeken való bemutatásában közreműködés címén idén szeptembertől december végéig kötött szerződést. Összesen 3,6 millió forintot kap, de korábban hasonló témában a párt frakcióvezető–helyettesének, Apáti Istvánnak is segített már.

Bár a szerződésből nem derült ki, de Pintér Tibor korábban a párt móri képviselőjelöltje volt a 2019-es önkormányzati választásokon. Az Index ezen információját a párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs is megerősítette. Mint írta: Pintér Tibor alapító tagja a Mi Hazánk Mozgalomnak, havi bruttó 900 ezer forintért dolgozik a frakciónak, több képviselőnek is végez a szerződésben foglaltaknak megfelelő feladatokat.

A többi pártnak vagy nem volt jelenleg is érvényben lévő szerződése, vagy pedig egyáltalán nem kötött ilyet, mert az OGYH-n szereplő szerződések között nem szerepeltek hasonló megállapodások. 

(Borítókép: Az Országgyűlés plenáris ülése 2022. október 3-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)