Az Index kérdései nyomán indult vizsgálat egy pedofilgyanús ügyben
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Meztelen gyermekeket vizsgálgatott a zuhanyzóban, együtt öltözött és egy szobában is aludt velük egy felnőtt férfi a gyermekvasutasoktól elkülönülten működő nyári zenei táborában – legalábbis erről kapott lapunk információt egy jelenlévőtől. Az eset még 2019 nyarán történhetett, abban a táborban, ahol 10 és 14 éves korú gyerekek, fiúk és lányok vettek részt. Egy férfi mellett két másik nő felügyelt akkor és ott a gyermekekre. Egyiküknek egy korábbi táborban is feltűnt, hogy az illető többször egy kisfiút ültetett az ölébe. Bár a látottak – forrásunk szerint – már akkor felvetették a szexuális jellegű gyermekbántalmazás gyanúját, a MÁV budapesti területi igazgatóságának hatókörét elérő ügy csak akkor lett belőle, amikor
a 2019-es tábort követő ősszel két család is panasszal fordult a gyermekvasút akkori vezetőjéhez.
A szülők a gyermekeik által elmondottak alapján az ügy kivizsgálását kérték, illetve rendőrségi feljelentést is kilátásba helyeztek (bár azt végül nem tettek).
Az ilyen jellegű pedofilgyanús esetek magas látenciájának egyik meghatározó oka, hogy az adott intézményre, illetve közösségre nagyon rossz fényt vet, ezért az érintettek mindent elkövetnek ezek „megfelelő kezelése”, illetve a jogi út elkerülése érdekében. Forrásunk szerint itt is ez történhetett, az ismert érvelés szerint a tanúkihallgatások és esetleges szembesítések a gyermekek számára az elszenvedett abúzusok után újabb traumákat okozna.
Az Indexnek az ügyet feltáró forrás azt mondta, a gyermekvasút vezetése szerinte abban állapodott meg a férfival, hogy „húzza meg magát”, kerülje a gyerekekkel a kontaktust, és akkor maradhat a zenekar kötelékében. A megállapodásnak megfelelően maradhatott a Gyermekvasút mellett külön működő zenekarnál, több feladatot is végez. A megállapodás másik fontos eleme az volt, hogy, hogy amíg az illető a zenekar körül tevékenykedik, addig nem rendezik meg a gyerekek számára a zenei tábort. Nem is volt sem 2021-ben, sem 2022-ben Hűvösvölgyben, igaz, ekkor a világjárvány miatt sem lehetett volna ilyen rendezvény.
Az esetet követően (de nem azzal összefüggésben) a Gyermekvasút vezetői tisztségében vezetőváltás történt 2020 májusában.
Mivel az érintett gyerekek szülei úgy érezték, hogy a gyermekvasút korábbi vezetője lezártnak tekinti az ügyet, azaz szőnyeg alá lettek söpörve a történtek, az új vezetőt is megkeresték, aki 2021-ben új szabályokat vezetett be a táboroztatásban
(bár ez épp a Covid-időszakra esett, amikor a gyermekvasút nem működött, és a táborokat sem rendezték meg sehol). Döntése értelmében felnőtt nem tartózkodhat a zuhanyzóban, ha gyermekek is vannak bent, nem alhat együtt gyerekekkel egy helyiségben.
A szóban forgó férfi ugyanakkor nem fogadta el háttérbe szorítását, és továbbra is szerette volna elérni, hogy táboroztathassa a Gyermekvasutas Zenekar tagjait. Az akkori zenekarvezető az előzményeket ismerte, és ez alapján meg is fogalmazta, hogy miért tartja erre az illetőt alkalmatlannak. Az ellentét – amelynek alapja nem ez az ügy, hanem a zenekar vezetésével kapcsolatos vita volt – személyeskedésig fajult, végül egy magánvádas rágalmazási perbe torkollott a bíróságon.
A jegyzőkönyv tanúsága szerint
A Siófoki Járásbíróság előtt (a rágalmazás vétsége miatt zajló eljárás során), a 2022 októberében készült jegyzőkönyv tanúsága szerint, az eljárási protokollnak megfelelően a bíró a meghallgatott tanúkat figyelmeztette, hogy vallomásukban mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhatnak. Ennek ismeretében az egyik tanú így fogalmazott:
Nem javaslom ... társamat, mert tudomásom van róla, hogy a MÁV-nál a gyermekvasutas táborban történt viselkedése során szexuális abúzus miatt a szülők feljelentették őt.
Az ügy meghallgatott vádlottja – aki egyébként egy alapítvány vezetőjeként az illető férfi közvetlen munkatársa is – pedig ezt mondta:
Ezt mindenki látja. Azt, hogy az X-szel kapcsolatos pedofília vádjával illette X-et, ami egyébként igaz. Azt gondolom, hogy ha ezt 2-3 évvel ezelőtt nem tette közzé, akkor a leváltásakor sem kellett volna ezt.
A Gyermekvasút korábbi vezetője is tanúként szólalt meg. Ezzel összefüggésben így fogalmazott:
Nem tapasztaltam konfliktust 2020-ig zenekaron belül sem, és a vezetőségben sem. Egy alkalommal volt egy konfliktus, amikor a gyermekvasút egyik tagját gyanúsították kiskorúval való nem megfelelő kapcsolattartás miatt. (...) A gyermekvasút zenekarának egyik tagja táborozás közben gyermekekkel foglalkozott, és 2 szülő is jelezte, hogy olyan közeledést mutatott az úr, hogy ezt túl intimnek találták a gyerekek. Ezt tette úgy, hogy nem álltak rokoni kapcsolatban.
Azt is hozzátette, hogy a szülők jelentették neki az ügyet, amiről ő tájékoztatta a MÁV-nál saját feletteseit („konzultáltam a... szolgálati felsőbbséggel is”), de végül nem indult az ügyben eljárás.
A két peres fél vitája végül végérvényesen megosztotta a zenekart, ami oda vezetett, hogy másfél éve az akkori zenekarvezető és öt felnőtt zenekari tag kiszállt az együttesből, köztük az a felnőtt nő testvérpár, akik már egy korábbi táborban láttak „szexuális jellegű abúzus” gyanúját felvető kapcsolatot a férfi és egy gyerek között.
Lapunk természetesen megkereste a MÁV Zrt.-t, is amely az alábbi válasz szó szerinti közléséhez ragaszkodott az üggyel kapcsolatban:
A cikkben szereplő eset több évvel ezelőtt történt a Gyermekvasút mellett működő, alapítványi fenntartású zenekar nyári táborában. Az azóta eltelt időben több vezetőváltásra és szervezeti átalakításra sor került a vasúttársaság és a Gyermekvasút vonatkozásában is. Amint a vasúttársaság jelenlegi vezetése értesült az esetről, azonnal belső vizsgálatot indított, azzal párhuzamosan pedig rendőrségi feljelentést tett. Fontos hangsúlyozni, hogy a cikk forrásaként idézett személy következetes szóhasználatával szemben pedofil bűncselekmény gyanúja nem merült fel, olyan eseté azonban igen, amelyben egy felnőtt önkéntes viselkedése szégyenérzetet, bizonytalanságot, rossz érzést keltett kiskorú táborozókban. A MÁV a gyermekek testi-lelki biztonságát illetően a zéró tolerancia elvét és gyakorlatát követi, ezért ez önmagában is elegendő indok volt a belső vizsgálat elindítására és a nyomozóhatóság bevonására. A vizsgálatok idejére a zenekar működését a MÁV vezetése felfüggesztette. Minderről – és a döntés okáról – a gyermekvasutas szülők azonnal már hónapokkal ezelőtt tájékoztatást kaptak. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy az eset hátterében – a zenekar vezetésével összefüggő, utóbb rágalmazási perig fajuló – személyes konfliktus is meghúzódik. Mindezen körülmények mérlegelése, az átadott belső vizsgálat eredményeinek kiértékelése és a további vizsgálati eljárások lefolytatása a rendőrség joga és kompetenciája. Amint a nyomozóhatóság vizsgálata lezárul, haladéktalanul tájékoztatást nyújtunk a nyilvánosságnak.
A MÁV azt közölte, hogy a vasúttársaság az általa folytatott belső vizsgálat eredményeit átadta a nyomozóhatóságnak, a BRFK pedig azt közölte lapunkkal, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya egy 2023. június 23-án érkezett feljelentés alapján rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt.
Lapunk érdeklődése után a Gyermekvasút vezetője a szülőket arról tájékoztatta, hogy a MÁV Zrt. vezérigazgatója azonnali hatállyal elrendelte az újságírói megkeresésben foglaltak soron kívüli kivizsgálását, továbbá
a vizsgálat lezártáig a Gyermekvasutas Zenekar tevékenységét felfüggesztette.
Azt is megígérte a szülőknek, hogy a kérdéses, évekkel ezelőtti ügy alapos feltárásán túl a ma érvényes, a gyermekek testi és lelki biztonságát szolgáló szakmai protokollt is újragondolják.
A belügyminisztérium 2022 februárjában indította el a pedofil-nyilvántartási rendszerét, ebben a szóban forgó férfi nem szerepel.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az egyik Kormányinfón úgy fogalmazott, súlyos bűncselekménynek tart minden gyermekbántalmazást, a pedofil szándékú bántalmazást pedig különleges minősített esetnek. A büntető törvénykönyv ezt a tényállást ma is rendkívül súlyos, hosszú éveken át tartó börtönbüntetéssel szankcionálja, így ezt nem, legfeljebb a gyermekvédelmi törvényt lehet szigorítani.
(Borítókép: Index)