- Belföld
- dúró dóra
- mi hazánk mozgalom
- who
- egészségügyi világszervezet
- pandémia
- koronavírus
- aláírásgyűjtés
A Mi Hazánk a WHO pandémiaszerződése ellen kezd aláírásgyűjtésbe
Dúró Dóra a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, azért kezdenek tájékoztató kampánnyal egybekötött aláírásgyűjtést, mert a pandémiaszerződés „brutálisan korlátozza” az emberek személyes szabadságjogait és a nemzeti szuverenitást is.
Az Országgyűlés alelnöke közölte, pártja elfogadhatatlannak tartja, hogy a szuverén magyar állam hatásköreit „egy idegen érdekeket szolgáló”, globalista szervezet vegye át.
Azt várjuk el a magyar kormánytól, hogy a szerződést ne fogadja el, az ellen tiltakozzon
– fogalmazott a politikus.
Dúró Dóra arra hívta fel a figyelmet, hogy a WHO a nemzetközi szerződés elfogadását 2024 májusára tervezi, és azáltal a szervezet gyakorlatilag „világkormánnyá” lépne elő. Kifejtette: „a WHO bármilyen általa járványhelyzetnek minősített helyzetben elvehetné a nemzetállamok jogát az intézkedésekre, sőt akár megfigyelési rendszert is kiépíthetne az állampolgárokkal szemben”.
A politikus megjegyezte, a koronavírus-járvány tapasztalatai – például a lezárások, a kötelező oltás – után a Mi Hazánk semmilyen, a WHO-hoz történő jogkörátruházást nem tud elfogadni, hiszen az sokkal inkább képviseli a finanszírozói, mint a magyar állampolgárok érdekeit.