„Hatalmas robbanás és füst, tudtuk, hogy a benn ülőknek nincs esélyük”
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A földbe csapódott Börgöndön egy repülőgép, amelyen ketten utaztak. Az Index úgy tudja, hogy a helyszínre három mentőhelikopter is érkezett. A légi parádét állítólag a baleset következtében lefújták. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy két ember életét nem lehetett megmenteni, hárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Később kiderült, hogy a gép tulajdonosa, Rózsavölgyi Vilmos és fia, Árpád vesztette életét a balesetben.
...és vége volt
Az esetről egy szemtanú beszélt az Indexnek. Mint fogalmazott, egy 1951-es gyártású, „jó kis traktorhangú, amerikai festésű gép következett”. A pilóta Rózsavölgyi Vilmos volt, aki fiával emelkedett a magasba. „Elindult a bemutató. Több manővert is sikeresen vettek. Azonban amikor egy manőver után megfordultak, úgy láttuk, hogy nem tudta már a gép orrát felemelni. A földbe csapódott” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra a szemtanú.
Akkor csak egy hatalmas robbanás és füst, és vége is volt. Tudtuk, hogy a benn ülőknek nem volt esélyük. Először, amikor becsapódott a repülő, akkor szitkozódást hallottunk, mert közel álltunk a VIP-részleghez, ahol a pilóták ismerősei voltak. Aztán csend, döbbenet
– írta le a szerencsétlenséget követő néhány másodpercet az Indexnek nyilatkozó szemtanú. Elmondása szerint ezek után mindenkit arra kértek, hogy őrizze meg nyugalmát, és senki ne induljon el hirtelen haza.
A roncs szinte eltűnt
„A szervezőket szeretném kiemelni. Nagyon profin kezelték a helyzetet, a másik kivezető utat megnyitották, az emberek szépen el tudtak indulni lassan haza” – emelte ki, hozzátéve, a másik úton a mentők, rendőrök közlekedtek. Majd így folytatta:
Mindenki csendben, döbbenten, az internetet figyelve, lassan indult a parkoló felé. Aztán jöttek a mentők és három mentőhelikopter. Akkor már minden repülőnek tilos volt a felszállás, és a további három bemutató elmaradt.
A szemtanú megerősítette azt is, hogy a repülőgép nem messze a parkoló autóktól csapódott a földbe, egy autó így is kiégett, és a benne tartózkodó család tagjait súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A roncs szinte eltűnt. Akkora robbanás következtében nem sok maradt meg belőle. Hazaértünk, de nagyon rossz belegondolni, hogy a család mit érezhetett, amint füstté váltak szeretteik pár másodperc alatt
– tette hozzá a szemtanú, aki elmondta, hogy egy nappal korábban, szombaton még a Szegedi Repülőnapon is felszálltak, akkor semmi gond nem volt.
Egy csoda volt
Épp szombaton forgatott Rózsavölgyi Vilmossal és fiával, Árpáddal Vályi István, a Speedzone újságírója is, aki közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a történtekkel kapcsolatban.
„Szombaton még forgattunk, körbejártuk a csodát, Rózsavölgyi Vilmos és fia, Árpád repültek, megtapsoltuk a dübörgést a levegőben, még mondták is, hogy bejáratós a motor, nem forszírozzák. Egy csoda volt” – fogalmazott.
Ma Börgöndön lezuhantak. Nem tudni, miért, nem tudni, hogyan. Nem tudni, túlélték-e, vagy volt-e esélyük. Sajnos nem, Isten nyugosztalja őket
– tette hozzá. „Döbbenet. Tényleg egy pillanat az egész. Nem jutok szóhoz. A Jóisten adjon erőt a családnak” – zárta gondolatait.
(Borítókép: police.hu)