Novák Katalin: Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban
Ahogy az Index beszámolt róla, csütörtökön rendezték meg az V. Budapesti Demográfiai Csúcsot. Novák Katalin köztársasági elnök, aki az esemény megálmodója volt, úgy fogalmazott, hogy ez „a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fóruma”.
A számos hazai és külföldi vendéget felsorakoztató találkozón beszédet mondott többek között Novák Katalin köztársasági elnök, Rumen Radev bolgár elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, valamint Orbán Viktor kormányfő.
A köztársasági elnök közösségi oldalán több bejegyzést is közzétett a találkozóról. Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy „Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban.” Hozzátette, hogy a Budapesti Demográfiai Csúcsra öt kontinens 60 országából érkeztek Magyarországra.
Ma Magyarország barátaival találkoztam, amelynek tagjai olyan magyarok, akik térben eltávolodtak, de lélekben továbbra is közel állnak Magyarországhoz
– olvasható Novák Katalin Facebook-oldalán.
Az eseményről és a kormányfők beszédeiről egy összefoglaló videót is posztolt a köztársasági elnök. Kiemelte: a családbarát szövetség kiterjed az egész világra.
Mint írtuk, Novák Katalin nemrég a Sándor-palotában adott interjút az Indexnek. Elmondta, hogy kíváncsian várja, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés.
Az államfő beszélt arról is, hogy mit élt át kijevi látogatása során a kormányzati negyed óvóhelyén, és milyen ígéreteket kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, valamint mire kérte meg őt Ferenc pápa.