Elkezdte a felújítását a MÁV: ezeket érdemes tudnia, ha Tatabánya és Győr felé közlekedik
A munkálatokkal a tervek szerint három hónap alatt végez a vasúttársaság leányvállalata.
A közlemény szerint a részleges vágányzár október 26-áig tartó első ütemében a bal vágányt érinti az átépítés, ezért menetirányonként és óránként egy személyszállító vonat haladhat át a tehervonatokon kívül.
- Ezek a szerelvények Tatabánya és Kelenföld között nem állnak meg, Tatabányától pótlóbuszokkal, a Déli pályaudvar és Budaörs között pedig félóránként személyvonatokkal lehet utazni.
- A szombathelyi Savaria Intercity, a soproni IC-k, valamint a Dráva és a Mura IC-k csak Tatabányáig járnak, onnan visszafordulnak Győr felé.
A felújítás miatt kiesett járatok pótlására a MÁV–Volán-csoport csaknem 40 autóbuszt állított forgalomba. A járművek egy része akadálymentes, kerékpárszállításra azonban nincs lehetőség, a nemzetközi vonatokon is csak korlátozottan.
Az EuroCity vonatokat pluszkocsikkal egészítik ki, a reggeli csúcsforgalmi időszakban pedig, amikor nemzetközi vonat még nem közlekedik, motorvonat szállítja az ingázókat Budapest felé.
A nemzetközi szerelvények menetideje 10-25 perccel hosszabb lehet
– írták.
Az IC-k a teljes vonalon, a nemzetközi vonatok a budapesti Keleti pályaudvar és Tatabánya között helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. A 4-es metró teljes vonalán elfogadják a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalra érvényes vasúti jegyeket és bérleteket a MÁV weboldalán olvasható feltételekkel.
A győri fővonalon a felújítás előtt naponta több mint 140 személyszállító vonaton nagyjából 40 ezren utaztak. Az új közlekedési rendben átszállás nélkül, a teljes szakaszon a negyedük közlekedhet – közölte a vasúttársaság.
A MÁV az utasoktól azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjanak a menetrendi változásokról.