Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMHiányos tájékoztatás, hosszú várakozási idő – nem unatkoznak a betegjogi képviselők
Magyarországon minden négyezredik orvos-beteg találkozóra esik egy hivatalos betegpanasz – derült ki a WHO Betegbiztonsági Világnapja alkalmából rendezett konferencián, ahol Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) főigazgatója – akinek a szavait a Népszava idézi – elárulta: idén már 12 ezer alkalommal keresték meg a betegjogi képviselőket országszerte, az esetek több mint fele a szakrendeléseket érintette, azon belül leginkább azok elérhetetlenségét kifogásolták.
A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság által szervezett rendezvényen problémaként említették még a várakozási időt, mely akár több hónapot is igénybe vehet.
Több sebből vérzik a kommunikáció
Az egészségügyi ellátáshoz, az emberi méltósághoz való jogok sérelme után a tájékoztatásra érkezik a legtöbb megkeresés az IJSZ-hez. Az intézmények a szóbeli értesítést nemegyszer formanyomtatványokkal, papírfecnikkel helyettesítik, de volt példa olyan esetre is, hogy a terápia átbeszélésekor a lehetséges mellékhatásokról sem informálták a beteget.
Ugyancsak tipikus eset, hogy a kezelőorvos hangosan, mindenki szeme láttára tájékoztatja a pácienst arról, hogy rosszindulatú daganata van.
Emellett sok az olyan visszajelzés is, amikor a hozzátartozók nem kapnak információt a kórházban fekvő, esetleg válságos állapotban kezelt rokonaikról.
2021-ben az Index is írt a leggyakoribb betegjogi panaszokról, cikkünket ide kattintva érheti el.