Gyilkossági megbízatások miatt emelt vádat újra Portik Tamásék ellen az ügyészség
További Belföld cikkek
-
Beveti a kormány a mesterséges intelligenciát az egészségügyben
- Ónos eső érkezik, veszélyjelzést adott ki az OMSZ
- Buzogányt és szamurájkardot is találtak egy bagi bűnbanda tagjainál
- Baleset miatt lezárták az M0-s autóutat és az M5-ös autópályát
- Listás szavazás: Ne manipulálják a választási szabályokat, kérte a Fővárosi Közgyűlés
A hivatalos közlemény szerint az ásványiolaj-kereskedelemből meggazdagodott, képesítés nélküli férfi egy bűnözői csoport vezetője volt. A bandavezér 1996 novemberében megbízást adott egy – a fővárosi alvilágban jól ismert – bűnözőnek arra, hogy ölje meg azt a zsokéként dolgozó „árulót”, aki egy korábbi emberölés miatti nyomozásban gyanúba keverte őt.
A megbízást az orvlövész 1996. november 9-én próbálta meg teljesíteni, de nem járt sikerrel.
A célpontot munkahelyén a közeli temetőből leadott három célzott lövés érte, de szakszerű orvosi ellátással sikerült megmenteni az életét.
Az orvlövészt és menekülését biztosító társait egy korábban lezárult büntetőeljárásban egyébként már elítélték.
A maffiafőnök másik tárgyalt bűncselekménye egy 1999 tavaszán kiadott megbízáshoz kötődik. A bandavezér ekkor a köré szerveződött bűnözői csapat két tagját arra utasította, hogy öljék meg egy fiatalkori bűntársát, akivel megromlott a személyes viszonya.
A két megbízott 1999. április 25-én az illetőt öt fejlövéssel kivégezte.
Bűntársát 2021-ben egy elkülönített büntetőeljárás keretében vonták felelősségre.
Felhalmozódott büntetések
A Fővárosi Törvényszék a megbízó bandavezért 1-1 rendbeli, felbujtóként elkövetett emberölés és emberölés kísérletének bűntette miatt halmazati büntetésül 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A férfi bűntársát emberölés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetéssel és 8 év közügyektől eltiltással sújtotta a törvényszék.
Az ítélet ellen az ügyész a kétszeres felbujtó és az emberölést végrehajtó férfi terhére is életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabásáért fellebbezett. A két bűntárs és védőik felmentésért fellebbeztek.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a kiszabott büntetések súlyosítását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál.
A megbízó jogerős szabadságvesztését töltve, bűntársa pedig letartóztatásban várja a fellebbviteli eljárás befejezését – írta meg az ügyészség.