Kiderült, milyen ember volt az esztergomi robbantó

2023.09.22. 08:19
Az RTL információi szerint egy antiszemita, összeesküvéselmélet-hívő gyógymasszőr volt az esztergomi robbantó, akit már több hónapja ki akartak lakoltatni. Az elkövető holtteste kora délután még a romok alatt volt. A robbanásban meghalt a TEK egyik kommandósa, és a robbantó.

Az esztergomi robbantó gyógymasszőr volt, akit állítólag több hónapja ki akartak lakoltatni. Közösségi oldala alapján antiszemita összeesküvéselmélet-hívő volt, és előszeretettel terjesztett orosz propagandát – írja az RTL.

A tragikus eseményeket követően csütörtök délután adott tájékoztatást a TEK. A csütörtöki sajtótájékoztatót Hajdu János rendőr altábornagy, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója tartotta, aki közölte, hivatalos személy ellen elkövetett erőszak ügyében folytatott eljárás keretében vonultak ki a rendőrök és a TEK.

Az altábornagy elmondta, hogy többször is végeztek már ilyen elfogást, és nem ritka, hogy az elkövető fenyegetőzik. Hozzátette, hogy a művelet rossz terepen zajlott, felszólításra előjött a férfi, és a teraszról kommunikált a rendőrökkel.

Az elkövető – mint mondták – nem volt együttműködő, s ugyan volt, amikor úgy tűnt, megadja magát, végül minden alkalommal másként döntött. Mivel a műveletet még sötétedés előtt be akarták fejezni, megkezdték a behatolást.

Másodpercek alatt zajlott le minden, a TEK-esek megnyitották a kaput, egyetlen kommandós nem tudott bejutni. Egyikük tisztán látta, hogy a férfi egy flexszel a kezében egy gázpalack felé indult. A detonáció következtében 8–10 métert repültek a közelben tartózkodó rendőrök – fogalmazott Hajdu. Elmondása szerint többen a tópartra vagy a tóba estek, onnan kellett kimenteni őket.

A robbanás után megkezdték az egészségügyi mentést. Egy rendőr a helyszínen meghalt. A sérülteket Esztergomba és a Honvédkórházba szállították. Nyolc rendőr sérült meg, közülük hárman vannak súlyos állapotban, de egyikük sincs már életveszélyben.

Meghallgatva a kollégákat, látva a körülményeket, egyértelműen kijelentették a művelet jogszerűségét. A jelentéseket elolvasva tisztán látszik, hogy a protokollt betartva, az eszközöket szakszerűen használva hajtották végre a műveletet – fogalmazott az altábornagy.

Az elkövető egyértelműen kijelentette, hogy ha kell, a rendőrökkel együtt hal meg. Ez pedig be is következett – mondta Hajdu.

Hősi halottá nyilvánították Kónya Gábor Lajost

Pintér Sándor hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, az esztergomi események áldozatát. Kónya Gábor Lajos rendőr főhadnagy temetéséről később történik intézkedés, a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja.

A SÉRÜLTEKET A BELÜGYMINISZTER ELISMERÉSBEN RÉSZESÍTETTE.

A tárcavezető a rendészeti államtitkár és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kíséretében csütörtökön meglátogatta a kórházban – nem intenzív osztályon – ápolt sérülteket, akiknek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – közölte a Belügyminisztérium.