Várkonyi Andrea férje társaságában tett bejelentést a Mészáros Csoport alapítványáról

Techsuli.png
2023.09.28. 19:07
Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea a High-Tech Suli program oktatástechnológiai konferenciáján vettek részt csütörtökön. Az eseményen oktatási szakemberek, a programban résztvevő intézményvezetők és tanárok oszthatták meg egymással eddigi tapasztalataikat, eredményeiket, és ismerhették meg a legújabb oktatási trendeket.

A programot a Mészáros Csoport hozta létre három évvel ezelőtt. A vállalatcsoport csütörtöki közleménye szerint a program  „az ország legátfogóbb, leginnovatívabb intézményfejlesztési programjává vált, amelynek már harmincnégy iskola lehet a részese”. 

„A High-Tech Suli egyedisége nem a modern eszközökben, hanem abban a komplexitásban rejlik, amelyet a program elsőként valósított meg Magyarországon. A digitális eszközöket nyitott tanulási térrel, a csoportmunkát támogató bútorzattal, több tantárgyat felölelő pedagógiai módszereket fejlesztő képzéssel és tanárok anyagi támogatásával ötvözte egyedülálló egységgé a kezdeményezés” – írták.

A közleményben arról is beszámoltak, hogy a program oktatástechnológiai konferenciáján felszólalt Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke. Mint mondta, „az elmúlt években a High-Tech Suli egy igazi közösséggé vált, jó volt találkozni a programban résztvevő tanárokkal, és személyesen megköszönni a munkájukat”. 

Ugyan az elért eredmények feltételeit a támogatás teremtette meg, de az intézményvezetők és a pedagógusok segítették győzelemhez a gyerekeket a különböző versenyeken, ők újították meg a pedagógiai környezetet, és tették diákok százai számára érthetőbbé és elérhetőbbé a jövőt

– fogalmazott Várkonyi Andrea.

A közleményben azt is leírták, hogy a Mészáros Csoport „széles körű jótékonysági tevékenysége mellett az elmúlt években több mint egymilliárd forintot fordított oktatásfejlesztésre, amelynek eredményeit mi sem bizonyítja jobban, mint a programban résztvevő iskolák sikerei”. Várkonyi Andrea ezzel összefüggésben azt is bejelentette, hogy a program folytatásában – az újabb támogatásnak köszönhetően – hamarosan bővül a High-Tech Sulik száma.

Az oktatástechnológiai konferencia részeként bemutatkoztak a programban résztvevő, a helyi iskolaválasztási rangsorban élre ugró intézmények és azok az iskolák is, amelyek rövid idő alatt kerültek be a hazai robotikai versenyek élmezőnyébe.

„A High-Tech Suli nem csak egy egyszeri támogatás, fontos, hogy akár éveken keresztül is nyomon követjük az iskolákat, és mentoráljuk a programban résztvevőket. Ennek része a mostani konferencia is, amely egy olyan találkozási pont a tanároknak, ahol megoszthatják egymással a tapasztalataikat, és kialakulhat egy szakmai bázis, amely önállóan is megállja a helyét” – számolt be az eseményről Horváth Ádám, a High-Tech Suli szakmai vezetője.