Vádat emeltek a tanárnő ellen, aki tudott a diákja allergiájáról, mégis mogyorós édességet adott neki
További Belföld cikkek
- Elkezdődött a tüntetés a közmédia épülete előtt
- Baltával ment volna Magyar Péterék tüntetésére, a rendőrség most elfogta
- Megkezdték az egytonnás amerikai bomba hatástalanítását Ferencvárosban
- Elemző: Magyar Péter kapkodva keresi a sajtókompatibilis témákat
- Megvadult lovak vágtattak a forgalommal szemben az M5-ös autópályán
A vádirat szerint a vádlott napközistanárként dolgozott egy budapesti általános iskola egyik első osztályában, amelynek tanulója volt a sértett is.
A sértettnek mogyoróallergiája volt, amiről a vádlott is tudott, mivel azt a szülők a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőíven, továbbá az üzenőfüzetben is jelezték az iskola és a tanítók felé.
A vádbeli napon, 2022. január 18-án a tanteremben az egyik gyermek születésnapját ünnepelték, amelynek során az ünnepelt által hozott, bolti csomagolású édességeket – köztük földimogyorós krémmel töltött ostyarudat – a vádlott külön tányérokra porciózta, majd az ünnepelttel együtt szétosztotta a gyermekek között úgy, hogy minden padra tettek egy-egy tányért. Ennek megfelelően, a sértettnek és a padtársának is tálaltak az édességekből, amelyek között volt 2-2 darab ostyarúd is.
A sértett fogyasztott a padjára helyezett, mogyorót tartalmazó ostyarúdból, amelyet követően rövid időn belül rosszul lett.
A telefonon értesített szülők gyorsan megérkeztek az iskolához, majd autóval orvoshoz indultak a kisfiúval, akinek azonban útközben romlott az állapota, ezért a szülők egy benzinkútnál megálltak és a gyermekükhöz mentőt hívtak. A segélyhívásra két mentőegység is érkezett a helyszínre, azonban a kisfiú életét már nem tudták megmenteni.
A tragédia azért következett be, mert a vádlott az édességek kiosztásakor nem vette figyelembe azt, hogy a sértett általa is tudottan mogyoróallergiában szenved, és ennek ellenére földimogyorókrémmel töltött édességet tálalt fel közvetlenül a sértett padjára is, amellyel lehetővé tette, hogy abból a sértett is fogyasszon.
A vádlott – aki a munkaköri leírása szerint, személyesen felelős a felügyeletére bízott tanulók testi, érzelmi és morális épségéért – ezzel gondatlanul megszegte a foglalkozása szabályait, amely közvetlen ok-okozati összefüggésben állt a halálos eredménnyel.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a tanárnőt halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint a tanítói foglalkozás gyakorlásától történő határozott idejű eltiltást indítványoz a vádiratban.