Emberi csontokat találtak Gyulán, a rendőrség vizsgálatot indított
Rendőrségi szakértők indítottak vizsgálatot Gyulán, miután emberi csontokra bukkantak a városban.
Az emberi maradványok Gyula külterületén kerültek elő – értesült a 24.hu.
Megkeresésükre a Békés Vármegyei Rendőr Főkapitányság szóvivője, Szombati Andrea elmondta: a Gyulai Rendőrkapitányság általános közigazgatási rendtartás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. További részletekről egyelőre nem nyilatkozott.
Legutóbb Budapesten történt hasonló eset
Mint írtuk, áprilisban Budapesten, a Gyáli-patak egyik erdős területén talált emberi csontokat egy arra járó vadőr.
A földbe ásott csontokkal kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság akkor úgy nyilatkozott, hogy „az említett emberi csontokkal kapcsolatosan bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel, a BRFK közigazgatási eljárást indított”.