Elítélték a hajléktalanokkal kegyetlenkedő mohácsi rendőröket

2023.10.19. 12:11
Ítéletet hozott a Kaposvári Törvényszék annak a két rendőrnek az ügyében, akik még 2021-ben megaláztak, összevertek, gázspray-vel fújtak le két hajléktalant Mohácson. A rendőrök tisztában voltak jogellenes és megalázó bűncselekményeikkel, a szolgálati autójuk fedélzeti kamerája élő adásban közvetítette a kegyetlenkedést.

A Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa bírálta el annak a két rendőrnek az ügyét, akik még 2021-ben súlyosan bántalmaztak és megaláztak hajléktalanokat.  Az ítélet október 16-án született: az első- és másodrendű vádlott két év börtönbüntetést kapott négy évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős, ellene a védelem és az ügyészség is fellebbezett. A sértetteket a bíróságon az Utcajogász Egyesület képviselte – tájékoztatta az egyesület szerkesztőségünket. 

Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, 2021. február 23-án jelent meg a hír a sajtóban, hogy rendőrök bántalmaztak egy hajléktalan férfit Mohácson, ekkor a rendőrök ellen hivatalból eljárás indult. A nyomozás kiderítette, hogy a két rendőr járőrszolgálata során két kiszolgáltatott élethelyzetű hajléktalan embert is bántalmazott több alkalommal: 

indok nélkül egészen közelről tömegoszlatásra használt gázspray-vel fújták le őket, megalázóan beszéltek velük, egyiküket pedig az utcán éneklésre és léggitározásra szólították fel. A bántalmazások egy részét videóra vették, és egy kollégájuknak továbbküldték.

Mindez a koronavírus-járvány idején történt, amikor a kijárási korlátozás miatt csak járőröző rendőrök és hajléktalan emberek voltak Mohács utcáin.

Így utóbbiak még inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, ráadásul több alkalommal megbüntették őket a kijárási korlátozás megszegése miatt, a rendőröknek pedig nem kellett szemtanúktól tartania. 

Természetesnek gondolták, hogy így bánnak velük 

A sértetteket különleges bánásmódot igénylő személyekként kezelték a büntetőeljárásban, sérülékeny helyzetük pedig közrejátszott abban, hogy a bűncselekmények áldozataivá váljanak. Jog- és érdekérvényesítő képességük alacsony, 

feljelentést a bántalmazások után nem tettek. Egyikük azért, mert úgy gondolta, nem vették volna komolyan, másikuk természetesnek vélte, hogy így bánnak vele.

A vádlottak saját mobiltelefonjaikkal készített videófelvételei (amelyeken a sértettek bántalmazását és megalázását rögzítették, és amelyeket kollégájuknak is továbbküldtek) hozzájárultak a cselekmények felderítéséhez, és mint vallomásaikból kiderül, az ilyen típusú felvételek készítése nem volt korábban sem példa nélküli a rendőri állományban.

A két rendőr nem tartott attól, hogy tetteikért felelősségre vonják őket, megbánást egész végig nem tanúsítottak, gyengítve ezáltal a rendőri hivatás képviselőibe vetett társadalmi bizalmat. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport