A Külügyminisztérium megerősítette: magyar állampolgárokat ejtett túszul a Hamász

GettyImages-823023052
2023.10.26. 14:17 Módosítva: 2023.10.26. 14:41

Október 7-én, szombaton az Arava-Elyakim család Nahal Oz kibucban lévő otthonában tartózkodott, amikor gyilkos terroristák özönlöttek be a Gázai övezetből. A család háza az elsők között volt, amit a terroristák megrohamoztak. Lábon lőtték Noam Elyakimot, a családfőt, és vele együtt túszul ejtették a hozzátartozóit is, Diklát, Tomert, Dafnát és Ellát – az esetről az Új Kelet izraeli–zsidó hírportál számolt be még szerdán.

A terroristák a nappaliból egy felvételt is elindítottak, így a közösségi médián keresztül bárki élőben követhette a család által átélt borzalmakat.

Amellett, hogy a terroristák a családfőt meglőtték, a legnagyobb gyermeket, a 17 éves Tomert elvitték, és fegyverrel arra kényszerítették, hogy vegye rá a szomszédos családokat: jöjjenek ki védett szobáikból. Egy helyi lakos beszámolója szerint a fiúnak azt kellett hazudnia, hogy segítségre van szüksége, ezzel csalt ki a házakból többeket. Azok, akik átlépték a küszöböt, mind meghaltak.

A szörnyű történet ezzel azonban még nem ért véget. Bár a családnak egy időre nyoma veszett, másfél héttel később a rokonaik arról értesültek, hogy a család három tagját, Noámot, Diklát és Tomert meggyilkolták. A két lánygyermek, Dafna és Ella életben maradt, a Hamász emberei ugyanakkor túszul ejtették őket, erről egy fotó is készült, amely az édesanyjuk, a magyar–izraeli állampolgárságú Majan Zin birtokába is eljutott.

Láttam a képeket, amint Dafna egy matracon ül, arabul pedig az volt a képre írva, hogy Dafna készen áll az imákra, imaruhákba öltöztették

– nyilatkozta az édesanya a Heteknek.

Majan Zin
Majan Zin

A lapnak már a Külügyminisztérium is megerősítette a történteket, Paczolay Máté szóvivő az alábbi tájékoztatást adta:

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az édesanyával, valamint az izraeli hatóságok által létrehozott különleges munkacsoporttal. A gyerekek magyar–izraeli kettős állampolgárok, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiszabadulhassanak, de a biztonsági szempontokra való tekintettel nem áll módunkban több részletet megosztani a nyilvánossággal. A terrortámadásnak továbbra sincs magyar áldozata.”

A 15 éves Dafna nemrég Magyarországon látogatta meg a nagyszüleit

A videóban látható, mostanra azonban már meggyilkolt családfő, Noam Elyakim a magyar származású nő volt férje. Közös gyermekeik, Dafna és Ella a támadás idején épp édesapjuknál és új családjánál voltak látogatóban. Nem is olyan rég azonban egyikük, a nagyobbik lány még hazánkban tartózkodott a szintén magyar származású nagyszüleinél. A tinédzser most egy gázai pincében raboskodik a kishúgával együtt.

Az édesanya arra kérte az olvasókat, hogy soha ne felejtsék el, mi történt Izraelben. 

Most még címlapokon vagyunk, de idővel mindez feledésbe merülhet

– fogalmazott.

A lányainak azt üzente, hogy maradjanak erősek, mindent tegyenek meg, amit mondanak nekik, majd biztosította őket arról, hogy mindent el fog követni a hazahozásuk érdekében, igaz, egyelőre semmilyen információt nem kapott a Hamásztól vagy az izraeli hatóságoktól.

(Borítókép: Chris McGrath / Getty Images)