Lövöldözés volt egy balatonföldvári iskolában

2023.10.28. 15:43
Hetedik osztályos tanulóknak tartottak pályaorientációs napot egy balatonföldvári általános iskolában. Az egyik gyerek vadászként dolgozó édesapja egy töltött fegyvert is magával vitt, amit végül elsütöttek a diákok. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Egy balatonföldvári általános iskolában tartottak pályaorientációs napot a hetedik osztályos tanulóknak – számolt be róla a Bors.

Az eseményre a szülőket is meghívták, hogy bemutassák foglalkozásukat a diákoknak. Az egyik gyermek édesapja vadászként dolgozik, így az éles lőfegyverét és a hozzá tartozó lőszereket is magával vitte.

AZ ISKOLÁBAN HATALMAS VOLT AZ IJEDSÉG, AMIKOR A GYEREKEK TÖLTÖTT FEGYVERREL A KEZÜKBEN LŐNI KEZDTEK.

Az egyik szülő arról számolt be a lapnak, hogy az egyik gyereknek sikerült megtöltenie a fegyvert, majd meghúzták a ravaszt”. Mint mondta, szerencse volt, hogy a puska az ablak irányába nézett, hiszen a gyerekek akár egymást is lelőhették volna. 

Hozzátette, hogy szerinte a diákok sem gondolták, hogy éles lőfegyvert tartanak a kezükben. A történtek után egy rendőr és egy helyszínelő is megjelent az általános iskolában. 

A portál megkeresésére a Somogy vármegyei rendőrség megerősítette a történteket, hozzátéve, hogy a kapitányság eljárást indított az ügyben.