A magyar alkalmazás, amely már külföldön is életeket ment

DMARC20200123011
2023.11.05. 19:25
Az Országos Mentőszolgálat az ÉletMentő applikációt még 2020 januárjában indította el, az elmúlt három évben több mint 700 ezer magyar töltötte le a telefonjára, és már húszezer esetben segített. „Többfajta vészhelyzetben valóban életmentő lehet az alkalmazás, ha a bajbajutott nem tud beszélni, vagy nem lehet érteni, a sokkhatás miatt nem képes tartózkodási helyszínéről tájékoztatást adni” ‒ mondta az Indexnek Győrfi Pál.

„Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 136 éve alatt a segélyhívásnál mindig próbáltuk elképzelni, hogy mi van a helyszínen, a bejelentőhöz ezért számos kérdést kell intéznünk. Az ÉletMentő mobilalkalmazás a mentési folyamatot azzal is könnyebbé teszi, hogy a hangkapcsolat mellett bővebb információkat közvetít a diszpécserszolgálat felé. A központban látják a helyadatokat, emellett a felhasználó által az alkalmazásba betáplált tajszámot, krónikus betegségeket, szedett gyógyszereket, allergiát” ‒ sorolta az OMSZ szóvivője. Szemtanúként, hozzátartozóként is használható riasztásra, a GPS-koordináták beküldése ez esetben is hasznos, internetkapcsolat hiányában ezeket sms-ben továbbítja a központ felé. 

Akár szó nélkül érkezik a segítség

A telepítést követően próbariasztással lehet tesztelni a biztonságos működést. Győrfi Pál elmondása szerint ezt azért vezették be, mert kezdetben sok téves riasztás érkezett amiatt, hogy sokan kipróbálják az alkalmazást a letöltés után. Vészhelyzet esetén a „mentők” virtuális gomb megnyomásával lehet azonnali segélyhívást indítani. A gombot 3 másodpercig kell benyomva tartani, a véletlenek elkerülésére. Ezt követően bejelentkezik a diszpécser, ha valaki rosszullét miatt beszédképtelen, a felugró piktogramok megnyomásával lehet értesíteni arról, hogy milyen baj történt. „Autóbaleset, szívroham vagy a hazánkban évi 40 ezer embernél előforduló stroke esetében a mentő hívásakor ez gyakori probléma” ‒ részletezte a szóvivő.

Hozzátette: az alkalmazást folyamatosan fejlesztik, hogy a beteg állapotáról még több információt kapjanak a sikeresebb mentés érdekében. Tájékoztatása szerint később a felhasználó előzetes beleegyezésével történő kamerahasználattal az elsősegélynyújtást is tudják támogatni. 

Egy friss kutatás szerint még mindig sokan nem mernek segítséget nyújtani, ez nem csak hazánkra, az egész világra jellemző. A nagyvárosokban inkább másokra hagyják, a kistelepüléseken, mivel jobban ismerik egymást az emberek, gyakrabban közbelépnek. A többség tart attól, hogy a bajbajutottal rosszat tesz. A szakember hangsúlyozta, annál rosszabbat nem tehetünk, hogy nem cselekszünk, ez hatványozottan igaz a hirtelen szívmegállásoknál. Az ilyen esetekben is lehet az alkalmazásra, kiváltképp az erre létrehozott SzívCityre támaszkodni. Az évi 20-25 ezer hirtelen szívmegállásból ugyanis hétezer közterületen történik. 

Bátrabbak lettünk életmentésben

„Az elmúlt 6-7 évben javult a helyzet, közvetlenül a járvány előtt végzett felmérésünkből kiderült, hogy az azt megelőző két évhez képest megduplázódott a civilek által közterületen elvégzett sikeres újraélesztések száma, ezerről kétezerre. A mentésirányítók minden esetben a mentők kiérkezéséig támogatják a folyamatot” ‒ húzta alá a szakember. Győrfi Pál arra is kitért, hogy biológiai, élettani okok miatt nem lehet mindenkit megmenteni. „Egy 60-70 százalékos sikerarányt el lehet érni, most olyan 30 százaléknál tartunk, ami nemzetközi összehasonlításban is szép eredmény” – emelte ki. 

Kisebb baleseteknél is hasznos

Az említett felmérés arra is rávilágított, hogy a magyarok 78 százaléka szeretne ismereteket szerezni elsősegélynyújtásban, hogy egy váratlan vészhelyzetben tudják, mit kell tenni. Az OMSZ szóvivője elmondta, hogy ebben is lehet számítani az alkalmazásra, de az olyan kisebb baleseteknél is megbízható információkkal szolgálhat, amik nem igényelnek orvosi beavatkozást. Az egyik csempe átvezet a surgossegi.info weboldalra, ahol a probléma jellege szerint – orrvérzés, enyhe égési sérülés, kisebb konyhai baleset – kiadja, hol található a legközelebbi ügyeletes kórház.

A kisgyermekes szülőknek a lázbarát alkalmazás is hasznos lehet. „Sok hasznos dolgot tartalmaz még azonkívül, hogy a fő funkciója a gyors segélyhívás. A legközelebbi kórház, gyógyszertár, defibrillátor pontos helyét is meg lehet tudni belőle. Folyamatosan fejlesztjük, újabban rendelkezésre áll chatbot, és vannak push üzenetek, amikkel a környéken élő felhasználókat ügyeleti információkkal látjuk el” ‒ tette hozzá a szakember. 

Hétszázezer magyar telefonján ott van

„Három év alatt több mint hétszázezer magyar töltötte le az alkalmazást, ez extrém magas számnak tekinthető” – értékelte Győrfi Pál. A felhasználók életkoráról elmondta, hogy nagyon vegyes, elsősorban az egészségtudatos rétegről van szó. „Az okoseszközökhöz nem minden generáció ért, de sok esetben letöltik az időseknek unokáik vagy felnőtt gyerekeik” – jegyezte meg. 

A platformsemleges, bármilyen kártyával mobilhálózaton keresztül használható alkalmazás ettől az évtől átjárhatóvá vált országok között, azaz a magyar ÉletMentő app csehországi, szlovákiai, ausztriai vagy németországi tartózkodás esetén az ottani mentőszolgálatot fogja értesíteni. A beállításoknál itt különösen nagy jelentősége lesz a beszélt nyelvek feltüntetésének. Az említett országokból érkező, az alkalmazást ott letöltő turistáknál ez Magyarországon éppúgy működik. A mentőszolgálat szóvivője szerint idén nyáron volt erre több példa. 

(Borítókép: A mentők munkáját segítő, ÉletMentő elnevezésű applikáció egy okostelefonon az alkalmazás bemutatóján Budapesten, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentésirányító központjában 2020. január 23-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)