Ungár Péter: A 2026-os kormányváltás ufószintű távolságba helyezkedett
Ungár Péter, az LMP társelnöke volt a legutóbbi vendége a Ködvágó című podcastműsornak, ahol szóba kerül egy korábbi kijelentése, amely szerint örülne annak, ha pártja lenne a DK SZDSZ-e. Az ellenzéki politikus most sem zárkózott el ettől, mint fogalmazott:
egy koalíciós kormányzás jót tenne ennek az országnak.
Az LMP társelnöke ugyanakkor azt is elmondta, kicsit feleslegesnek tartja, hogy válaszoljon az esetleges koalíciókról szóló kérdésekre, mert
a 2026-os kormányváltás az már ilyen ufószintű távolságba helyezkedett.
Az ellenzéki politikus szerint „a magyar közélet egy olyan csokiautomata, amely mindig a narancsos csokit dobja ki”. Ungár úgy látja, most nem feladata az ellenzéknek, hogy kormányváltásról beszéljenek, mert azt korábban annyira elbénázták, hogy annak nagy jelentősége már nincs.
![Ungár Péter 2023. október 19-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5176/51760/517600/51760041_daa026fb0c597c3859193db493ccdd48_wm.jpg)
Ettől függetlenül szerinte nincs újdonság abban, hogy nyitottak az együttműködésre a DK-val, hiszen ha Márki-Zay Péter tavaly megnyerte volna a választásokat, akkor is együtt kellett volna kormányoznia az LMP-nek a DK-val.
Az adásban Bazsó Bálint és Balogh Gábor újságírók rákérdeztek arra is, valóban igaz-e, hogy az LMP Vitézy Dávidot indítaná főpolgármester-jelöltként a jövő nyári önkormányzati választáson. Ungár ezt hírlapi kacsának nevezte, ugyanakkor a LMP-s politikus azt nem zárta ki, hogy a jövőben még születhet ilyen döntés a pártjában.