Dobrev Klára: Lenne pénz oktatásra, ha nem adriai jachtozásra költenék

2023.11.22. 20:31
Bemutatta pártja oktatási programját Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke. A politikusnő a Miskolcon tartott rendezvényen elmondta: azonnali pedagógusbér-emelésre lenne szükség, amire a pénz is rendelkezésre áll.

„Romhalmazt fogunk örökölni az Orbán-kormány után. Sem az egészségügy, sem a bérek, sem az infláció, a forint, a környezet nem lett jobb, erősebb az elmúlt 13 évben. Igen, te tetted ezt, Orbán!” – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke a párt oktatási programjának bemutatóján, Miskolcon. A DK a múlt heti külpolitikai programbemutató után most újabb témában folytatta a kampányát. 

Mitől szociáldemokraták?

Dobrev Klára a rendezvényen elárulta, hogy mi a szociáldemokrata politika lényege. Mint mondta: nem hajlandóak elfogadni, hogy az embert meghatározza, hogy kik a szülei, hova születik, szegény-e vagy gazdag. Mert ők mind különböző emberek, különböző életeket élnek, különböző módon szeretnek és hisznek.

„Sokfélék vagyunk, de egyvalami biztos: mindenki egyformán értékes” – mondta a politikus. Dobrev utána áttért a szociáldemokrata gazdaságpolitikára, mely értelmében, bár elfogadják a piacgazdaságot, de annak hibáit kijavítják, például úgy, hogy fizessenek több adót a gazdagok. Az egészségügyben pedig nem lehet különbség, hogy valaki gazdag vagy szegény. Leszögezte: nem tűrik az igazságtalanságot.

Szociáldemokrata oktatás

Dobrev szerint egy olyan terület van ugyanakkor, ahol az emberek megszabadulhatnak az anyagi, származási különbségektől, ez pedig az oktatás, ahol mindenki azt nézi, ami az emberben van, nem azt, honnan jött.

„Itt ki tudjuk irtani az alapvető különbségeket a szegény és a gazdag között. Nem számít, ha a szüleid gazdagok vagy szegények, hogy hova születtél. Csak te magad számítasz, hogy mi akarsz lenni. Ez a hely az oktatás” – mondta Dobrev. Mint mondta, ez lenne a szociáldemokrata oktatási modell, de Magyarországon ilyen nincs. Ma a magyar oktatási modell összeomlott. Dobrev szerint semmilyen mutató nincs, amiben javult volna az oktatási rendszer az elmúlt időszakban.

A mai magyar oktatási rendszer csak néhány elhivatott tanár miatt működik még mindig.

„Ma odáig süllyedt az oktatás Pintér minisztersége alatt, hogy nemhogy csökkentené, növeli a különbségeket a gazdagok és a szegények között. A magyar oktatás összeomlott, és a romjai alatt ott van 140 ezer pedagógus. Az Orbán-kormány pedig úgy tesz, mintha semmi probléma nem lenne” – sorolta Dobrev Klára.

Azonnali pedagógusbér-emelés

Dobrev szerint pedig a rendes oktatásra lenne pénz, „ha nem Vodafone-ra, Paks II-re költenék vagy adriai jachtozásra és Hatvanpusztára, akkor lenne elég pénz”. Véleménye szerint az oktatás rendbetételét azzal a 140 ezer pedagógussal kell kezdeni, akik most ott hevernek „az oktatás romjai alatt”. Kiemelte: az első lépésük az azonnali pedagógusbér-emelés lenne, erre egyébként meg is van a pénz a költségvetésben, nem kellene az EU-s forrásokhoz kötni annak létét. Egyben a tanárokat fel is szabadítanák a Klik és az egyéb kötelezettségek alól”.

Dobrev Klára azt tűzte ki célul, hogy minél többen menjenek pedagógusnak, tíz év múlva a legmagasabb pontszámú egyetemi szak legyen.

Milyen legyen a jövő iskolája?

Dobrev szerint olyan iskola kellene, amely esélyteremtő. Elsősként még lelkesen mennek a gyerekek iskolába, de pár év múlva ez a lelkesedés elveszik. Kiemelte: ma nagyon más iskolába járni, mint volt akár egy-két évtizede is. Sem tanárként, sem szülőként nem lehet most látni, milyen világra kell felkészíteni a gyerekeket, hiszen olyan mértékben változik a világ. De a tanulás képességét át lehet adni.

Azt kérjük a pedagógusoktól, hogy tanuljanak újra mindent

– jelentette ki Dobrev Klára, aki szerint ennek alapján új típusú iskola kell. Nem olyan, amely a gazdaság igényeit szolgálja csak ki.

„Alacsony bérért gürcölőket akarnak, kínai összeszerelő üzemben dolgozókat. Ott nincs szükség gondolkodni képes, szabad emberekre. Az orbáni propaganda csak az éhenhaláshoz elegendő bért képes adni. Orbánnak ez elég, nekünk viszont nem lesz elég!” – mondta a politikus, aki szerint az oktatás az állam feladata, közfeladat. Emiatt Dobrev szerint nem mehet tovább, hogy az egyházi intézményekben több pénzt kapnak a gyerekek után, mint az államiakban, ráadásul az iskoláknak minden gyermeket be kell fogadniuk, a hátrányos helyzetűeket is.