Meghalt a kisbaba, akit a kecskeméti baleset alkalmával emeltek ki édesanyjából

2023.11.23. 18:23
Halálos balesetet szenvedett egy kismama a Kecskemét és az M5-ös autópálya között húzódó Korhánközi úton, úgy tűnt, hogy gyermeke életét sikerült megmentenie a szakembereknek. Az RTL információi szerint a kisbaba a kórházban életét vesztette.

A baleset helyszínére két mentőhelikopter és egy koraszülöttmentő is érkezett. A terhessége utolsó harmadában járó kismama ekkor már nem élt. A mentők megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de egy idő után úgy döntöttek, hogy kiemelik a magzatot az édesanyából. Az újszülöttet szintén újra kellett éleszteni, de ez sikeres volt.

A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat szerda este még örömmel tudatta a hírt, hogy gyakorlott csapatuk egy szerencsés véletlennek köszönhetően egy neonatológiai képzésben részt vevő veszprémi kollégával is kiegészült, így a lehető legoptimálisabb feltételek teljesülhettek a koraszülöttek újraélesztésének speciális kihívásaira.

Hosszas küzdelem után sikerült a 33. hétre 1700 grammal született baba szívét elindítani, a keringést helyreállítani, a hiányzó légzést lélegeztetőgéppel pótolni és a koraszülöttet szállítható állapotba hozni. A szállítás ezután a kritikus kórélettani helyzet ellenére is sikerrel járt

– fogalmaztak.

Az RTL Híradó információi szerint a kisbaba a kórházban életét vesztette, hivatalos megerősítést az eljáró hatóságoktól cikkünk megjelenéséig nem kapott.