Újabb fizetős parkolási zónák lesznek Budapesten
További Belföld cikkek
-
Egy BMW sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-ás autópályán, mintha a GTA-ban lenne
- Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
- Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer
- Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk
- Két embert is előállítottak a „kitörés napján” tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt
A Karácsony Gergely által jegyzett előterjesztést ellenszavazat nélkül, 19 igennel és az ellenzéki fideszes képviselők tartózkodása mellett fogadták el a Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtti ülésén – írja a Világgazdaság.
A budapesti parkolási zónák a döntés értelmében a következőképpen változnak:
- a IX. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Vágóhíd utca – Üllői út – Könyves Kálmán Körút – Soroksári út által határolt területtel;
- a XI. kerületben az Őrmezői térség „D” várakozási övezetből „C” övezetbe kerül a várakozási idő 3 órában történő maximalizálása érdekében. Továbbá a Hegyalja út – Budaörsi út – Zólyom köz – Zólyomi út – Radvány utca – Breznó köz által határolt terület, beleértve a határoló utakat is, továbbá a Nedecvár utca, Breznó köz és a Muskotály utca teljes hossza bevonásra kerül „C” várakozási övezetbe;
- a XII. kerületi 9814/9 hrsz.-ú ingatlan (Istenhegyi út – Németvölgyi út találkozásánál) átsorolásra kerül „B” várakozási övezetből „A” övezetbe;
- a XIV. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Csömöri út – Rákospatak u. – Vezér u. – Egressy út – Lőcsei út – Szugló u. – Fűrész u. – Bosnyák u. – Lőcsei út – Csömöri út által határolt területtel, valamint az Örs vezér tér 11–20. mögötti területet bevonják a várakozási övezetbe.
A döntésre a városvezetés indoklása szerint azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban egyes kerületi önkormányzatoktól javaslatokat kapott a parkolási övezetekkel kapcsolatban, és az átvezetés indokolta a parkolási rendelet módosítását.
Hozzátették, hogy az övezetek bővítését érintő kérelmek telítettségi vizsgálattal alátámasztottak, ezért indokolt a rendeletben való rögzítésük.
A BKK-hoz kerül minden, ami taxi
A Fővárosi Közgyűlés mai döntése értelmében módosul a taxirendelet is: ismét egy kézbe kerül a taxikkal kapcsolatos feladatellátás – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Mint írták, januártól újra a BKK mint fővárosi közlekedésszervező látja el az összes, taxitársaságokkal és taxikkal kapcsolatos önkormányzati feladatot.
Emiatt „egyszerűbb, átláthatóbb lesz” a taxiszolgáltatással kapcsolatos ügyintézés és szabályozás, mert egy helyre kerülnek a hozzájárulásokkal és az előzetes igazolásokkal kapcsolatos teendők, továbbá az ellenőrzést, valamint a taxiállomás-létesítést és -üzemeltetést érintő feladatok – tették hozzá.
Emellett mindezen területeken egyértelműbbé válik a szabályozás, ezáltal egyszerűbbé válik az ügyintézés.
Korábban két fővárosi cég, a BKK és a Budapest Közút között oszlottak meg a taxiszolgáltatással kapcsolatos feladatok, azonban a Fővárosi Közgyűlés által szerdán elfogadott módosítás centralizálja az érintett tevékenységeket.
2024. január 1-től zavartalanul, de már a BKK részeként működik tovább az Asztalos Sándor úti ügyfélszolgálat – olvasható a közleményben.