Semmelweis Ignác nem hagyná szó nélkül a kórházakban terjedő fertőzéseket

A Magyar Orvosi Kamara új vezetője többek között arról beszélt, hogy

• vezetésével miben változik a szakmai testület munkája;
• súrlódásmentes kapcsolatra törekszenek-e a kormánnyal;
• taglétszámuk stabilnak mondható-e;
• mivel lehet az orvosokat Magyarországon tartani;
• van-e közös kamarai álláspont az eutanáziával kapcsolatban;
• mi a tapasztalatuk a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban.

Korábban megírtuk, hogy 109 szavazattal Álmos Péter lett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) új elnöke, aki 192 érvényes szavazatból 109 szavazatot kapott. A leköszönő elnök, Kincses Gyula üdvözölte a kamara új csapatát és a változásokat. „Megújítva fogja az új csapat végigvinni azt a folyamatot, amit mi elkezdtünk” – mondta a leköszönő elnök a november 25-én a Semmelweis Egyetemen tartott tisztújítón.

A vezetésével megújult MOK miben lesz más, mint Kincses Gyula elnöksége alatt, és miben nem fognak változtatni?

Kincses elnök úrnak tagadhatatlanul nagy szerepe volt abban, hogy a kamara 35 évvel ezelőtti megalapítása óta a legfontosabb érdekvédelmi testület legyen a magyar orvosok számára. Az egyik legnagyobb különbség vezetésemmel valószínűleg az lesz, hogy személyemmel olyan elnököt választott meg a közgyűlés, aki a betegágy felől érkezett, és nincs szakmapolitikai múltja az elmúlt négyéves alelnökségemen kívül. A jövőben a tagjaink szigorúbban vett szakmai és érdekképviseleti szempontjai lesznek a fókuszban. Az elmúlt ciklusban olyan eredményeket értünk el, amelyekre évtizedek óta vágyott az orvostársadalom: a hálapénz kivezetése, a bérkorrekció. A kamara független, transzparens irányvonalát akarjuk továbbvinni, a szervezetépítést folytatni fogjuk, nagyobb aktivitásra ösztönözve a tagtársakat.

Pintér Sándor belügyminiszter a népjóléti bizottság parlamenti meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy 2019 óta gyümölcsöző volt az együttműködés a MOK-kal, és azt reméli, hogy ez a jövőben is így lesz. Mit gondol erről, az elmúlt év tapasztalatai ellenére, valóban lehet súrlódásmentes a kapcsolatuk a kormánnyal?

Még csak másfél hete állt fel az új kamarai csapat, így konkrét egyeztetések nem történtek, de három munkacsoportba kaptunk meghívást, nyitottság mutatkozik a kormány részéről. Szeretnénk, ha egyenrangú partnerekként ülnénk le tárgyalni az egészségügyet érintő kérdésekben. Nem feladatunk átvenni a politikai döntéseket az egészségügy átalakításának kérdéseiben, de azt gondolom, hogy a döntéshozónak fontos lenne visszajelzést kapnia arról, mi történik a betegágyak mellett. Most azt látjuk, hogy a jelenlegi reformok, melyek elméleti koncepciók mentén születtek, félsikerként könyvelhetők el. Gondolok itt akár az új ügyeleti rendszerre, amellyel a sürgősségi osztályok terhelése jelentősen és egyenlőtlenül megnőtt, sok helyen mentőket kellett átvezényelni egyik megyéből a másikba.  

Ugyanígy, kiszámíthatatlan következményekkel járna a közreműködői szerződések január 1-től tervezett kivezetése. Közreműködő vállalkozók nélkül elképzelhetetlen a hazai egészségügy működése, sok intézmény ezzel pótolta ki a hiányzó orvosi, szakdolgozói kapacitást. A kórházszövetség konferenciáján is elhangzott Ficzere Andrea részéről, hogy gyakorlatilag a műtőtől kezdve a járóbeteg-ellátásig minden leállna, hogyha nem lenne mód a közreműködői szerződésekre. Ebből is látszik, hogy a kamaránál számos olyan gyakorlati ismeret van, ami a kormány részéről hiányzik, mivel feltehetően nem jó minőségű adatokból dolgoznak.

A tisztújítón a kulcsproblémák között említette, hogy nem nyilvánosak az egészségügy átalakításáról szóló kormányzati tervek, átláthatatlan ennek az iránya. Mely területeken szeretne a MOK tájékoztatást kapni a megvalósítandó tervekről?

Az egészségügy hosszú távú átalakításának terveit 2020-ban tíz évre titkosították. Egy nemzetközi tanácsadó cég, a Boston Consulting Group egy döntéselőkészítő tanulmányt tett le akkor a kormány asztalára. Annak idején minket is megkerestek kérdésekkel, de magát az elkészült dokumentumot nem láttuk. Nem is az a lényeg, hogy ezt megismerjük, sokkal inkább azt szeretnénk látni, hogy a különböző területeken milyen elképzelése van a kormánynak a következő pár évre, hova szeretne eljutni. Ha ismernénk az irányt, hozzá tudnánk tenni azt a gyakorlati tapasztalatot, ami a tagjainknál a kórházak, rendelők valós működéséről rendelkezésre áll, de ehhez persze párbeszéd kell.

Megemlítette azt is, hogy az orvosbéreket újra kell tárgyalni, a háromlépcsős béremelés után miért érzik ennek szükségességét? Nem tart attól, hogy ezzel bérfeszültség alakul ki ágazaton belül, vagy hogy a rekordmagas, novemberben már 120 milliárdos kórházi adósságot most a kiadások 40 százalékát jelentő munkabérek még tovább emelik?

Az orvosbérek három fázisban történő emeléséről még 2020-ban állapodtunk meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, akkor az volt a javaslatunk, hogy az ausztriai fizetések 60 százalékát kell elérni. Munkaerőpiaci felmérések szerint ugyanis ez az a szint, ami a rosszabb munkakörülmények ellenére is itthon tartja az orvosokat. Azóta azonban az osztrák bérek értékét emeléssel megőrizték, nálunk az infláció miatt a három éve rögzített bérek vásárlóereje csökkent, ezért ezt korrigálni kell. A MOK továbbra is fontosnak tartja a szakdolgozói fizetések ezzel párhuzamosan történő emelését, hiszen nélkülük nincs gyógyítás, csapatban dolgozunk. A közellátás terhére a külföld vagy a magánszektor elszívóereje körükben éppúgy érvényesül.

Ha az egy főre jutó egészségügyi kiadást nézzük, Magyarország csupán a felét költi állampolgárai egészségére, mint az uniós átlag. Ebből nem lehet jó egészségügyet építeni, sőt, a rekord kórházi adósságokból is látszik, hogy még a szinten tartáshoz sem elegendő.

A teljesítményalapú bérezést miért vetették el? Nem hatna ez ösztönzőleg arra, hogy a Covid előtti szintre emelkedjen a betegellátás?

Álláspontunk szerint a bérsávos rendszer nagyobb kiszámíthatóságot, tervezhetőbb életpályát jelent, nem torzítja például az utánpótlásképzést. Ezért van ilyen a jó példaként szolgáló országokban is. Az elvégzett munka mennyisége lehet, hogy kevesebb most, na de mihez képest? Nem normális és nem biztonságos, hogy ott tartsunk, mint 2018-ban, amikor például este 9 órakor is vizitelt az orvos a kórházi ellátásom idején. Nem fenntartható egy olyan rendszer, ami a dolgozók kizsákmányolására épül, senki nem akar majd ilyen körülmények között dolgozni. Máskülönben a kórházaknak most is megvan a módja egy 20 százalékos bérpótlék juttatására, például pluszmunka elvégzése után, de a gyakorlatban erre nem költenek. A törvény szerint most heti 60 óránál nem dolgozhat többet egy orvos, a valóság ezt most is meghaladja számos esetben.

Ha már az orvosbéreknél tartunk, úgy véli, hogy a magánegészségügy térnyerése közrejátszhat az orvoselvándorlás megakadályozásában? Nem alakulhat ki ezzel szegények és gazdagok egészségügye, akár területi eltérésekből adódóan?

Valóban, a nemzetközi elvándorlás konkurenciája lett az elmúlt pár évben a magánszektor. Sok esetben az orvosok a kórházi főállásuk mellett másodállásként már nem egy másik kórházat választanak, hanem inkább egy magánklinikát. Magyarországon jelentős különbségek vannak az egészségügyi ellátás minőségében attól függően, hogy hol él valaki, és milyen anyagi lehetőségek állnak rendelkezésére. De vidéken már a magánellátás kapacitásai is sokszor a határon vannak, hiszen az egy szakemberre jutó magasabb betegszám miatt hosszabb várólisták alakulnak ki. Így például a szakterületemen, a pszichiátrián még a magánellátásra is heteket kell várni. Most abba az irányba tartunk, hogy egyre nagyobb szerepe lesz az öngondoskodásnak.

A kamara inkább egy olyan szolidaritáson alapuló egészségügyet szorgalmaz, ami Nyugat-Európában, például Németországban és Ausztriában, de főleg a skandináv államokban jellemző. Ezekben a rendszerekben nincs nagy különbség az egészségügyi ellátásban attól függően, hogy valakinek van pénze, vagy nincs, sem abból a szempontból, hogy hol él. Az egészséghez való jog ugyanis annyira alapvető, hogy egy társadalmi berendezkedést is meg tud változtatni. Az egyenlő hozzáférésnek azonban óriási költségei vannak, így ez politikai döntés kérdése.

A MOK megújításakor fontos célkitűzései között említette a taglétszám megtartását, generációváltásra fókuszáltan, a digitalizáció erősítésével. A kamara elnöki tisztségének elnyerésében az is közrejátszott, hogy ön a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként napi kapcsolatban áll a pályára készülő fiatalokkal?

Márciusban sokan szolidaritásuk kifejezéseként maradtak, most 34 311 fő a taglétszám, ezen belül vannak még ötezren, akik egyelőre nem rendezték a tagdíjukat. Az elért kétharmados tagsági arány európai szinten jónak mondható, mivel önkéntes tagságú szervezeteknél 25-50 százalékos a kontinensen az átlag. A tavaly végzettek körében ez kedvezőtlenebb, harmadával kevesebb a friss belépő, ők nem élték meg, hogy a kamarának mekkora szerepe volt a béremelésben, az orvosok hangjának felerősítésében. A generációfrissítés elősegítésére ösztöndíjat akarunk alapítani, a legpéldamutatóbb szakorvosjelöltet a MOK díjjal ismerné el. A fiatalok felé a digitalizációval is nyitunk. Az applikációfejlesztésnek itt lesz jelentősége, 4-6 hónap múlva kész lehet, és akkor már push üzenetekkel is tudunk értesítést küldeni a tagokat érintő aktualitásokról, ők pedig visszajelzéseket adhatnak nekünk a problémákról. Ez egyszerre döntéstámogató szakmai eszköz is lesz, ami a hivatalos irányelveket, a nemzetközi ajánlások mellett kalkulátorokat, gyógyszerinterakció-ellenőrzőt is magában foglal. Magyarul, a kamarai tagság konkrét szakmai előnyökkel is jár majd, érezhető lesz, hogy ezen a területen is támogatjuk a tagjainkat. A képzésük kezdetén járó fiataloknak ez különösen előnyös lesz.

A kötelező tagság eltörlésével párhuzamosan az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) vette át az etikai eljárások lefolytatását. Ez milyen problémákkal járhat?

Korábban a MOK etikai bizottsága előtt egy professzor és egy rezidens ugyanolyan kamarai tagként jelent meg, nem volt különbség a megítélésükben. Most, a munkahelyekhez rendelt bizottságoknál egyértelmű az alá-fölérendeltségi viszony, a felülvizsgálat is a Belügyminisztérium alá tartozó ETT által történik, tehát a felépítésből adódóan függelmi viszony hatja át. Az új törvény és etikai kódex nem tartalmazza a szakma gyakorlásától való eltiltás lehetőségét. Ott van például az életmenő műtétekért pénzt kérő veszprémi nőgyógyász esete, ahol még bírósági ítélet is született 2016-ban, de arra hivatkozva, hogy nincs, aki elvégezze helyette a műtétet, továbbra is foglalkoztathatja a kórház. Akkor a kamara etikai bizottsága tudott szigorúbb döntést hozni, ma már ez nem lehetséges.

Az ilyen humánerőforrás-hiányos területeken fontos, hogy etikai kérdéseket ne írjanak felül munkaerőpiaci szempontok. A másik, a jogos ítéletet kétségbevonó momentum, hogy az új etikai bizottságok a kivetett bírságból tartják fenn magukat, ez korábban a kamarán belül egy minimális tiszteletdíjjal, gyakorlatilag a szakma érdekében végzett önkéntes munkaként zajlott. Lehetségesek olyan megoldások egyébként, amik megfelelnek az orvostársadalomnak, a betegeknek és a kormányzatnak is. Több nyugat-európai országban olyan független szervezet végzi ezt a munkát, amelynek vannak orvosszakmai és civil szereplői is. Annyira fontos ez a kérdés, hogy a kamara vezetésében két fontos személy: Kereszty Éva, az etikai kollégium elnöke, valamint Böszörményi-Nagy Géza országos alelnök fő feladata is az lesz a következő négy évben, hogy olyan megoldást javasoljanak, ami a kormányzat támogatását is elbírja.

Programjának harmadik pilléreként a kamara társadalmi szerepvállalásának erősítését jelölte meg. Mit ért pontosan ezalatt?

A Magyar Orvosi Kamarának szerepe, illetve társadalmi felelőssége az egészségüggyel kapcsolatos, a társadalmat foglalkoztató kérdések mediálása. Tavaly az Agora nevű rendezvényünkön a szívhangrendelettel összefüggő, abortusz körüli kérdésekkel foglalkoztunk, nem csak egészségügyi szakértőkkel, hanem egyházaktól kezdve, emberi jogi szakértőkön át, orvosokat is bevonva. Idén pedig az élet végi döntésekről tartottunk szakmai fórumot. Az eutanázia, amiről most sok szó esik, ugyanis az élet végi döntéseknek egy szűk területe. Az eutanázia kegyes halált jelent, amikor jellemzően egy orvos segíti halálba a szenvedő haldoklót. Emellett létezik az asszisztált öngyilkosság, amikor a páciens maga vet véget az életének, csak megkapja az ahhoz szükséges eszközöket. Ez a két eset a betegek viszonylag kis számát érinti ahhoz képest, hogy mennyien halnak meg az emberi méltóságot kikezdő út végén, és hányszor merül fel dilemmaként, hogy mi a jó, etikus élet végi döntés. Ez komplex morális kérdés, tökéletes szabályzás nincs, de Magyarországon nagyon szürkezónás, hogy egy orvos meddig mehet el, mit tehet meg. Az egészségügyi intézményben meghalt emberek egy jelentős része ebben a szürke mezőben távozik el, ugyanis nincs megfelelően szabályozva, hogy például egy orvos milyen ellátásokat vonhat meg a betegtől.

Itt meg kell jegyezni, hogy a gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő Karsai Dániel ügye kapcsán, az ő részvételével zajlott az említett fórum. Korábban az egyházi személyekkel tartott vitaesten vetődött fel a kérdés, hogy kinek van joga dönteni a halálról: Istennek, a betegnek vagy az orvosnak? Mi a MOK álláspontja erről?

Ebben a kérdésben ahogy a lakosság, úgy az orvostársadalom is megosztott, azt hiszem, nem is lesz teljes konszenzus. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy teljesen egyetértenek a katolikus egyház képviselőinek nézőpontjával. Mások meg – főleg, akik ilyen betegekkel dolgoznak – azt mondják, hogy az élet kérdése nem ilyen egyszerű, nem egy igen–nem állapot, a halál pedig egy folyamat. A modern orvoslással egy testet sokáig működésben lehet tartani, akár éveken keresztül úgy, hogy abban az életnek a nyomai csupán a szervek működésére korlátozódnak. Karsai Dániel is ezt a kérdést feszegeti, amikor arról beszél, hogy az ALS miatt idővel már csak vegetál, a szemét se tudja majd mozgatni, de teljes tudatánál van, és ez számára nem teljes élet.

Pozíciómban nem fogalmazhatok meg  magánvéleményt, de láttam ilyen betegeket, akik nagy szenvedést éltek át. Úgy vélem, a halál nem lehet társadalmi tabutéma, foglalkozni kell a kérdéssel, mert nem hoz mindenki saját maga előre élet végi döntést, ilyen esetben pedig mások fognak helyette dönteni.

A Magyarországon engedélyezett passzív eutanáziára gondol, azaz az újraélesztést elutasító döntésre, ami csak akkor lehetséges ha két tanú jelenlétében van erről még cselekvőképesként aláírt közjegyzői okirat? Ennek hiányában mit tehet meg az orvos a szenvedő végstádiumú beteg kérésére?

Igen, de tapasztalataink szerint erről alig tudnak az emberek, és mikor odakerülnek, a hozzátartozók is tehetetlenek. A visszafordíthatatlan károsodástól a halálig hosszú ideig tartó, méltatlan út is vezethet, a jelenlegi szabályzás ezt nem kezeli. Abból a szempontból is van szürkezóna Magyarországon, hogy a végstádiumú gyógyíthatatlan betegeknél mit tehet meg az orvos, és mit nem. Ott van a morfium kérdése, amit szenvedéseik csökkentésére adhat az orvos, de a szervezet hozzászokik, így a fájdalmat a dózis fokozatos emelésével lehet csillapítani, ami egy idő után a légzés leállásához vezethet. Ezek gyakorlati döntések, és ezzel kapcsolatban elsősorban szakmai diskurzusra van szükség, de a társadalomra is tartozik, hogy mi történik például az intenzív osztályokon.

Egyre több szó esik a kórházi fertőzésekről is, kollégáik visszajelzése alapján valóban nőnek az ehhez köthető halálesetek?

A kórházi fertőzések problémája világszintű. Magyarországon az az újdonság, hogy most kezdjük el megismerni a számokat. Még ezek sem biztos, hogy a realitást tükrözik, a valós képnél kedvezőbb adatokat mutathatnak. De ez végre egy jó irány, csak ehhez is az kellett, hogy civil szervezetek kipereljék, és aztán saját munkában feldolgozzák ezeket az adatokat. Már több mint tíz éve sürgette az akkori járványügyi hatóság, majd külföldről hazatérő orvosok is felszólaltak, hogy lépni kell, mert az egészségügyön belül is a perifériára szorult az infekciókontroll. A civil szerveződésünk, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport volt az, amely mindezt először tudta úgy elmondani a közvéleménynek, hogy a szakmai probléma a fókuszba került, és azóta is szerepel a híradásokban, visszatérő témája a szakmai döntéshozatalnak is. A kórházak ilyen szempontból veszélyes üzemnek számítanak, ugyanis itt az ellenálló kórokozó találkozik egy legyengült immunrendszerű emberrel.

A probléma nagy, de a téma közbeszédben tartásával a kormánynak is javítania kell a helyzeten.

Mit mondana ma Semmelweis Ignác a problémát látva?

Semmelweis legfontosabb üzenete az volt, hogy fel kell tárni a bajt, nem letagadni. Ezek után jöhet a megfelelő higiéné. Nemzetközi példákból, cikkekből tudjuk, hogy a beteget legtöbbet érintő szakdolgozók, és maguk a betegek, illetve a hozzátartozók azok, akik leginkább terjesztik a kórházi fertőzéseket a kórházon belül. A hozzátartozó és a beteg sem kap megfelelő oktatást a kézhigiéniáról, és ezért is terjednek úgy a fertőzések. Az egyik legnagyobb számban jelen lévő fertőzés a Clostridium difficile, ami leginkább kontaktus útján terjed, és súlyos, vérzéses hasmenést okozhat. Az orvossal ritkábban kerül kontaktusba a beteg, tőle származóan inkább műtéti fertőzést, véráramfertőzést kaphat.

Hogyan és milyen mértékben lehet lecsökkenteni a kórházi fertőzéseket?

Több oldalról kell megközelíteni a kérdést, az ellenőrzéstől a takarítószereken át a beavatkozások kivitelezéséig. Teljesen megszüntetni a problémát valószínűleg nem lehet, mert ahogy mondtam, a kórházakban lévő emberek eleve gyengébb immunrendszerrel bírnak, nagyobb a kockázat. Alapvetően tudatosítani kell a társadalomban, hogy ez egy probléma, hogy az emberek maguk is jobban odafigyeljenek a kézfertőtlenítésre, amikor bemennek a kórházba. Egy látogatási protokoll bevezetése önmagában is segítené elkerülni a fertőzések egy részét. Elkeserítő, amikor egy beteg infarktussal kerül kórházba, kap egy sztenderd katéterezést, megmenekül a szíve, de a rehabilitációs osztályon elkap egy Clostridium difficile-fertőzést, és belehal. Ebben az esetben egy olyan embert vesztettünk el, aki még a társadalom munkaképes tagja lehetett volna, szerettei vannak, és mindezt egy teljesen megelőzhető halálozás miatt.

Takács Péter a napokban jelentette be, hogy új fertőtlenítőszerek és új antibiotikum-stratégia kell a kórházi fertőzések hatékony megakadályozásához. Véleményük szerint ez elég lesz a probléma kezelésére?

Folyamatosan együttműködünk a kormánnyal ebben a kérdésben, az államtitkár felkért minket, hogy delegáljunk szakembereket az infekciókontroll-munkacsoportba. Ha jól végezzük ezt a közös munkát, először növekedést fogunk látni a fertőzésekben, mert a korábbiaknál pontosabban felderítjük ezeket. Hasonlóan ahhoz, mikor Dániában nagyobb volumenű rákszűréseket végeztek, még Magyarországhoz képest is jelentősen megugrott a rákos megbetegedések száma, valójában sokkal több korai stádiumú, azaz jól kezelhető rosszindulatú elváltozás felfedezésére került sor. Higiénés protokoll és rend bevezetésében rövid időn belül lehet előrelépés, azonban ezeket a rendeket működtetni és ellenőrizni is kell, ami már erőforrásokat igényel.

Ha csak papíron és kommunikációban vagyunk jók, az a baktériumokat nem hatja meg. Ezért is kell a kamara rendszeres visszajelzése, a kormányzatnak ez is egy információforrás, amire már csak azért is nyugodtan támaszkodhat, mert mi nem azt fogjuk mondani, amit a felettesünk hallani szeretne, hanem amit tapasztalunk.

Vannak más területek, ahol visszajelzéseket adnak?

Az előző ciklushoz hasonlóan háziorvosi munkacsoportunkkal próbálunk megoldást találni arra, hogy a közel 700 üres háziorvosi praxis miatt ne legyenek ellátatlan vagy nehezen ellátható területek az országban. A minőségellenőrzési és a teljesítményértékeléssel foglalkozó államtitkári munkacsoportokban is részt veszünk.

Ezek szerint több területen folyik a közös munka, bár elmondása szerint az elnöki pozícióért induló Kozma Gábor programjával szemben a legnagyobb különbséget az jelentette, hogy a függetlenség megtartása érdekében akár konfrontálódni is hajlandó. Hogy is van ez?

Jó volt az együttműködés 2019 és 2022 között, kevés konfrontációval. Bízom abban, hogy a szakmai szempontok mentén javulhat a közös munka hatékonysága, ahogy az ügyeleti rendszer átalakítását illető vitáink sem szüntették meg a szakmai munkát, munkacsoportjaink folyamatosan dolgoznak a minisztériummal. A függetlenségünkhöz és jogainkhoz továbbra is ragaszkodunk, az érdekképviselet pedig bizony járhat konfrontációval. Szerencsére az orvosok érdekeinek a képviselete egyben a betegeik érdeke is.

(Borítókép: Álmos Péter. Fotó: Németh Kata / Index)