Itt szerezhetjük be, amit kifelejtettünk a karácsonyi menüsorból

2023.12.24. 08:41
Sok üzlet döntött úgy, hogy már szenteste napján megkezdik ünnepi pihenésüket, azonban maradt néhány bolt, ahová leszaladhatunk, ha az utolsó pillanatban lenne szükségünk valamire. A piacokra és néhány üzletre is számíthatunk.

A budapesti piacokon december 18-tól elérhető az ünnepi kínálat, méghozzá december 24-ig. Vasárnap, szenteste napján rövidített nyitvatartással ugyan, de még látogathatóak lesznek a piacok a fővárosban.

December 24-én 12–13 óráig lesznek nyitva a piacok Budapesten.

A Budapest Vásárcsarnokaihoz tartozó piacok december 25-én és 26-án zárva lesznek, a két ünnep között hétköznapi nyitvatartás lesz érvényben, december 30-án és december 31-én pedig a hétvégi rend szerint tartanak nyitva. Így szilveszterkor is meg lehet vásárolni a menühöz szükséges alapanyagokat: malachúst, kocsonyahúst vagy virslit.

Szenteste napján több nagy üzletlánc is zárva tart, azonban akadnak, akik még nem kezdték meg szabadságukat. A nagyobb üzletek közül

  • az Aldi,
  • a Tesco,
  • az Auchan, 
  • a G-Roby,
  • a Metro,
  • a Reál és
  • a dm drogerie markt 

tart nyitva  december 24-én is, általában déli 12 óráig.