Karácsony Gergely: Itt bizony a víz az úr

20231228- MG 5896
2023.12.30. 12:47
Az elmúlt napokban elárasztották a közösségi médiát és a hazai sajtót a Duna áradásáról szóló hírek, fotók. Karácsony Gergely főpolgármester elérkezettnek látta az időt, hogy levonja a tanulságokat.

Karácsony Gergely szerint most, hogy túl vagyunk a nehezén, és végre apad a Duna, érdemes mérleget vonni Budapest árvízvédelméről. A főpolgármester Facebook-posztjában hangsúlyozta, ugyan Budapestet a 2013-as rekordárvíz óta nem érte jelentősebb árhullám, a Fővárosi Önkormányzat szakemberei azóta is folyamatosan dolgoznak a város árvízvédelmének megerősítésén.

Ne csapjon be minket a sok aszályos év, hiszen a klímaválság okozta egyre szélsőségesebb időjárás árvizeket hozhat. Több új gátszakasz is elkészült az elmúlt években, így most sokkal nyugodtabban várhattuk a szokatlan időpontban érkező  és szerencsére a korábbi csúcsoktól messze elmaradó  árhullámot”  jelezte.

Úgy véli, ahhoz, hogy az elmúlt napok békésen teljenek, nagy szükség volt az alábbi munkálatokra:

  • A III. kerület és egyben az egész főváros árvízvédelmének egyik leggyengébb szakasza a Pók utcai lakóteleptől délre elhaladó Aranyhegyi-patak menti gát volt. Az egész Csillaghegyi-öblözet védelmében fontos szerepet játszó védmű idén ősszel elkészült.
  • Befejezték a pünkösdfürdői gát megerősítését is, amelyet még az előző városvezetés indított el.
  • Az Országos Vízügyi Főigazgatóság projektjeként északról a Barát-patak torkolati védművének kiépítése tette biztonságosabbá a Békásmegyertől a Pók utcai lakótelepig húzódó területet.
  • Újpest árvízvédelmén is sikerült javítani: szintén az idén ősszel készült el ott is egy új védvonalszakasz.

Budapest árvízvédelme azonban csak a Római-part védelmével lehet teljes”  jelentette ki a városvezető, felidézve, hogy több éves társadalmi egyeztetési folyamattal és közösségi tervezéssel készítették el a Római-part jövőképét, majd a lehetséges gátnyomvonal-verziók részletes megvalósíthatósági vizsgálata után döntöttek arról, hogy az új védművet a jelenlegi árvízvédelmi fővédvonalon, a Nánási út  Királyok útján építik majd ki, amint az ehhez szükséges EU-s források rendelkezésre állnak.

„Ezzel tudjuk megvédeni a Római-part természeti értékeit, és nagyobb biztonságot nyújtani a több tízezer érintett családnak” – mutatott rá.

Végül megjegyezte: a Rómait épp azért szeretik a budapestiek, mert egy természetes ártér, amit áradás idején bizony visszafoglal a Duna.

Jogerős bírósági döntés mondja ki, hogy a hullámtérre épített ingatlanokat a főváros nem köteles megvédeni. Azt pedig a választók mondták ki 2019-ben, hogy a természet tönkretétele árán ne is tegye. Az ártérben építkezők örüljenek, hogy Budapest egyik legszebb helyén van az ingatlanjuk. Cserébe fogadják el, hogy árvíz idején itt bizony a víz az úr”  írta.

Hamarosan újra járható lesz az alsó rakpart

Mint ahogy korábban megírtuk, a heves esőzések és a nem várt tavaszias időjárás következtében az elmúlt napokban áradásnak indult a Duna, de az ország egyéb területein is árvízveszélyt hirdettek. Budapest rakpartja több helyen víz alá került, ezért azt a járművek és a gyalogosok elől is lezárták. A Duna végül szerda este tetőzött 693 centiméterrel, december 31-től pedig már újra használhatják a gépjárművek az alsó rakpartokat.

Az áradásról készült képgalériáinkat ide és ide kattintva tekintheti meg.

(Borítókép: A Duna áradása Budapesten 2023 .december 28-án. Fotó: Németh Kata / Index)