Akár már január közepétől is jelentősen drágulhatnak az éttermek és a szállodák
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: a krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
A békéscsabai Szlovák étterem és panzió üzletvezetője, Szabóné Szaszák Ildikó az RTL Híradójának azt mondta, minimum 10 százalék, amit emelniük kell, ezt pedig január közepétől vagy végétől szeretnék bevezetni. Az áremelkedés az étkeztetést és a kiszállítást is érinti majd. Utóbbit a benzinárak növekedésével indokolta.
A pécsi Megyeri burgers nevezetű étteremben már a nyitvatartási időt is korlátozták a forgalomcsökkenés miatt: hétfőtől csütörtökig délelőtt 11 helyett legkorábban 17 órától fogadják a vendégeket, este 11-kor zár az étterem. A folytatásban visszafogottabb drágulásban bíznak, már túl vannak az áremelésen.
Az év végén 5 százalékos árkorrekcióra kényszerültünk, a pozitív gazdasági változások pedig remélhetőleg megengedik, hogy az idei évben ne nyúljunk hozzá az árakhoz
– mondta az étterem társtulajdonosa, Varga Róbert.
Győrben, a Klasszis bisztró étteremben egyelőre nem változnak az árak, ezért a költségeket próbálja meg csökkenteni a tulajdonos. „Olyan berendezéseket próbálunk beszerezni, amelyek kevesebb áramot fogyasztanak, pályázatok útján pedig próbáljuk a napenergiát is igénybe venni” – fogalmazott Horváth István tulajdonos.
A Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a vendéglősök óvatosak, mert tavaly többet buktak azok, akik teljes egészében a vendégekre próbálták meg hárítani a megugrott költségeket, és visszaesett a forgalmuk az áremelés miatt.
A Híradó szerint Magyarország még mindig olcsónak számít a külföldiek körében, ezért a budapesti éttermekben és szállodákban idén is nagyobb lehet a drágulás az országos átlagnál. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint
az átLagosan 8-10 százalék körüli áremelésre lehet számítani.
Hiába estek a világpiaci energiaárak, mégis a tavalyinál nagyobb költségekkel számolnak a hazai vendéglátóiparban. Flesch szerint a legtöbb szálloda piaci alapon vásárol áramot, illetve gázt, ugyanakkor a legnagyobb drágulás a víz áránál várható, emellett pedig változatlanul komoly költségnövekedések vannak a munkabérek tekintetében is.