18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Együtt italoztak, majd nyakon szúrta ismerősét – emberölés miatt nyomoz a rendőrség Nagykőrösön

2024.01.12. 13:34
A rendőrségre 2024. január 11-én este egy helybéli férfi tett bejelentést: összeveszett ismerősével, aki rátámadt, és segítséget kér. A rendőrök a helyszínen egy 35 éves férfit találtak holtan, a bejelentőt előállították.

A gyanú szerint az ismerősök napközben együtt italoztak, kezdetben a fiatal férfi házában, később az idősebb lakására mentek. Korábbi sérelmeik miatt nézeteltérés alakult ki közöttük, a dulakodás pedig elfajult,

B. Sándor (60) egy késsel nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen meghalt.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi kihallgatásán nem ismerte el tettét, állította, elsőként a fiatal férfi lépett fel vele szemben támadólag, a kés nála volt, és nem tudja, hogyan keletkezett a sérülése.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Sándorral szemben, és kezdeményezte letartóztatását. Az őrizetbe vétel az alábbi videón nézhető.