Még csak január van, de már úgy érzem magam, mint egy zombi. Ez normális?

Elérkezett az év legdepressziósabb napja – legalábbis egy 2005-ben publikált teória szerint január harmadik hétfőjén a legszomorúbbak az emberek. Az angol sajtóból átvett és magyarra lefordított jelenség, a „kék hétfő” egy Cliff Arnall nevű pszichológushoz köthető, aki egy tudományos szempontból igencsak megkérdőjelezhető képletet alkotott meg, hogy megtudja: mikor gyűlik össze a legtöbb sötét felhő az emberiség feje fölött. Számításában több tényezőt vett alapul, ilyen volt többek között az időjárás, a pénzügyi helyzet, a karácsony óta eltelt idő és az újévi fogadalmak megszegése óta eltelt napok száma. A szakember célja nem az ijesztgetés volt, épp ellenkezőleg: inkább cselekvésre akart buzdítani. Arról, hogy ez mennyire sikerült, szintén megoszlanak a vélemények.

Egyszerre szakad ránk minden

Mégis miért ilyen pocsék minden januárban? – kérdeztük dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológustól. A szakember úgy véli: a mumus a túl nagy kontrasztban rejlik.

„Decemberben az ünnep szellemében hajlamosak vagyunk a problémákat a szőnyeg alá söpörni. Nem akarjuk az euforikus, idilli állapotot megtörni azzal, hogy szembesülünk azokkal a terhekkel, amelyek változatlanul ott ülnek a vállunkon. Ez egy becsapós jelenség, és a szög viszonylag hamar kibújik a zsákból: jellemzően már január első napjaiban/heteiben felszáll a rózsaszín köd, és jön a hidegzuhany” – fejtette ki a klinikai szakpszichológus, hozzátéve, hogy az emberekre ilyenkor egyszerre szakad rá minden.

Hiába szeretnénk hatalmas elánnal nekivágni az évnek, ehhez nincs elég energiánk, mert még nyomasztanak bennünket a tavalyi kudarcok, a befuccsolt tervek és az elmaradások sora, amellett, hogy már ott tornyosulnak az előttünk álló megmérettetések, megoldatlan konfliktusok is.

Kétségbeesésünkben gyorsan, kapkodva cselekszünk, meggondolatlan kijelentéseket teszünk, reménykedünk, szinte már-már fohászkodunk azért, hogy a gondjaink egy csettintésre megoldódjanak. Ezt az érzést erősítik az újévi fogadalmak, melyekhez babonát, misztikumot társítunk: elhitethetjük magunkkal, hogy csak azért, mert január elején fogalmazunk meg egy célt, az majd valamilyen csoda folytán valóra is válik.

Ha valamire eddig is nehezen vettük rá magunkat, akkor az ezután is kihívást fog jelenteni. Ha ezt nem látjuk be, és azt gondoljuk, hogy ezúttal majd mindent jól csinálunk – csak azért, mert a naptár már nem 2023-at, hanem 2024-et mutat –, akkor nagyon hamar újabb csalódás érhet bennünket, aminek következtében a depresszív hangulat, a szorongás, a kilátástalanság érzése tovább fokozódik, miközben egyre csak leértékeljük magunkat.

„Ne akarjuk megváltani a világot, és ne legyünk túl szigorúak magunkhoz. Máskülönben a maradék önbizalmunknak és motivációnknak is búcsút inthetünk” – jelentette ki Makai Gábor, aki nem azt akarta ezzel mondani, hogy egyáltalán ne is tegyünk újévi fogadalmat, vagy ne fogalmazzunk meg januárban terveket, célokat.

Megtehetjük, sőt, jó is, ha megtesszük, de ne elégedjünk meg a világmegváltó gondolatok kinyilatkoztatásával. Készítsük minél pontosabb tervet, és jelöljünk ki részcélokat is, amelyek elérése komoly lendületet adhat a továbbiakra

– egészítette ki.

Becslések szerint minden tizedik ember tesz újévi fogadalmat, és a legtöbben ott buknak el, hogy nem teszik mellé a tudatosságot. Enélkül viszont csak üres kijelentések maradnak, melynek következtében a fogadalom már rögtön az elején halálra ítéltetik.

„Már most kiégtem, feladom az egészet”

Több testmozgás, fogyás, búcsú a káros szenvedélyektől, több alvás, több idő a szeretteinkre, a kiadások mérséklése, a stressz csökkentése – ezek ilyenkor legnépszerűbb célkitűzések, de kutatások szerint az élet nagy kérdéseiről is szívesebben döntünk az év elején.

A hazai és a nemzetközi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a válókeresetek beadásának egyik kiemelt hónapja a január. Ebből is látszik, hogy nagy ellentmondás van a szeretet ünnepe és a valós családi folyamatok között – írtuk tavalyi cikkünkben, idén pedig arról közöltünk írást, hogy mi kell a váláscunami megakadályozásához.

Ebben az időszakban nemcsak partnert, hanem munkahelyet is szívesebben váltunk, sokan ekkor döntik el, hogy pályát módosítanak, vagy belevágnak valamilyen bakancslistást kalandba.

Bár a január sok területen – például a vendéglátásban – uborkaszezonnak mondható, a segítő szakmában dolgozóknál ez másképp van – mutatott rá Makai Gábor. „Ilyenkor többen lépnek rá valamilyen önismereti útra, a terápiás lehetőségeket is többen keresik, ez utóbbit a saját praxisomban is érzékelem” – jegyezte meg a szakember.

Konklúziónk az, hogy az év elején valóban érdemes megállni, számot vetni, új célokat megfogalmazni, de önmagában az időzítés nem jelent garanciát a minőségibb élethez – ahhoz ugyanis csak apró lépésekkel és kitartó munkával juthatunk el. Ne ostorozzuk tehát magunkat, ha úgy érezzük:

még el sem kezdtem, de már kiégtem.

Akkor sem, ha az fogalmazódik meg bennünk: 

a hullámok oly mértékben összecsapnak a fejem felett, hogy legszívesebben kútba vetném minden tervem, és feladnám az egészet.

Cliff Arnall, a kék hétfő megálmodója szerint ez az érzés nagyon is normális, de lesz ez még másképp is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a szakember a legboldogabb napot is kijelölte az évben, ami nem más, mint a június 20-a. Aggodalomra semmi ok, az már csak 156 nap...

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)