Berobbantották az egészet, és mindennek vége lett

„Nagyon szerettem a bányát, nagyon jó volt, aki egyszer megszerette, az soha többé nem hagyta ott. Fiam, mióta a bánya meghalt, itt aztán tényleg semmi sincs” – mondta Petya bácsi a Kis Pokol névre hallgató komlói kocsma tornácán. A bányák bezártak, csak a bányászok és a bányák emléke maradt, de a siktek (műszakok) kezdetét és végét jelző „fújás” hangja még mindig figyelmezteti a város lakóit. Petya bácsi huszonhét évig dolgozott a bányában, a komlói bányászok egyik utolsó képviselője, sújtólég miatt háromszor szenvedett égési sérüléseket. A múltba révedve büszkén mutatta az egész karját beborító hegeket. A nyugdíjas bányász szerint társai a bánya bezárása után már nem kutattak új megélhetési lehetőség után, amint lehetett, nyugdíjba mentek. A bányászok többsége már nem él, nem készül siktre, nem hallja a fújás hangjait, és testüket sem borítja be tetőtől talpig a 6-800 méter mélyről fejtett feketekőszén, soha többé nem mondják társaiknak: „Jó szerencsét!”

A komlói bányászat az ötvenes évektől virágzott igazán, a település pedig ennek köszönhetően kapott városi rangot 1951-ben, 1956-tól a bányák szerepe a korábbiaknál is jobban felértékelődött, mert fő feladatukká lett a Dunai Vasmű szénellátása. A faluból várossá terebélyesedő településre az ország minden tájáról (főleg az Alföldről) munkanélküliek sokasága érkezett a saját otthon és a tisztes megélhetés reményében, 2024-re az érkezők helyébe azonban a távozók tömegei léptek.

A tavalyi évet lezáró Kormányinfón maga a miniszterelnök, Orbán Viktor is arról beszélt, hogy ha a gazdasági, felzárkóztatási kihívásokra tekintünk, már nem a keleti és nyugati országrészt kell párba állítanunk egymással, mert jelentős különbségek már észak és dél viszonylatában mutatkoznak Magyarországon. A magyar gazdasági folyamatokat látva ebben igazat kell adnunk a kormányfőnek, de miközben Szeged az észak és dél közötti különbségek kiegyenlítésének jegyében egy történelmi léptékű beruházást tudhat magáénak, addig Pécs és vonzáskörzete csak vágyakozva nézi Debrecen, Győr vagy Kecskemét fejlődési lehetőségeit. Az akkumulátor- és autógyárak körüli vitát most ne nyissuk meg, de a Komlón tapasztaltakból kiviláglik, hogy mi történik egy várossal, ami jelentős ipar, beruházás, munkahelyek, hosszú távú városfejlesztési koncepció nélkül marad.

Csak annyit tudtak mondani, hogy mindennek vége

Györgyöt, a komlói földrajz- és testneveléstanárt már csak pár hónap választja el a nyugdíjtól. Komlón született, és egész felnőtt életében a helyi iskolákban oktatta a gyerekeket, számos generáció nevelésében vett részt, édesapja kisvasútépítő volt a bányáknál. Saját lakáshoz egy tízéves hűségnyilatkozat útján jutottak. A hűségért kétszobás lakást kaptak, ingyen, bérmentve.

Apám 21 évet húzott le az éjszakai műszakban, sokszor azt sem tudta, milyen nap van. Volt, hogy vasárnap délben azt mondta, hogy feküdjünk most már le, mert nagyon késő van. A bányászok elképesztő stressznek voltak kitéve, de ha rájuk gondolok, akkor azt kell hogy mondjam, rendkívül szorgalmas és kemény emberek voltak. Tudod, az volt a szép az akkori munkásosztályban, hogy nagyon egyenes emberekből állt, és mindenkinek őszintén elmondták a véleményüket mindenről. Szerencsére mi ebben nőttünk fel. Egy lokálpatrióta azt mondaná neked, hogy ide születni kell, mi az apáinknak köszönhetően büszkék lettünk arra, hogy itt élünk, általuk szerettük meg a városunkat

– mondta a pedagógus, hozzátéve, hogy amikor mosás után kiteregették a ruhákat, a széljárást is figyelembe kellett venniük, különben a levegőben szálló szénpor feketére pettyezte a frissen mosott darabokat. Most már sokkal tisztább a levegő.

Az egykor dinamikusan fejlődő városban nem csak a bányászok találták meg a számításaikat, épült, szépült az infrastruktúra, megjelentek az életminőség javításához elengedhetetlen szolgáltatások. A nők többsége ruha- és kesztyűgyárakban, varrodákban dolgozott, és az állami dotáció az élet más területeire is jó hatást gyakorolt, például a helyi sportélet is rendkívüli fejlődésnek indult. Elég, ha csak a helyi labdarúgócsapatra, a Komlói Bányász SK-ra gondolunk, amelynek edzője maga az Aranycsapat legendás hátvédje, Lantos Mihály volt. A csapat szereplése is remekül példázza, hogy mi történt Komlóval. A magyar élvonalból egy „nyitott szárnyú emelkedő zuhanással” a harmadosztályban találták magukat.

Minden hétvégén ott voltam apámmal a meccseken, de a legnagyobb ünnep a bányásznap volt, még tűzijáték is volt, gondolj bele, hogy ez mit jelentett nekünk a hatvanas-hetvenes években, aztán a kilencvenes évek végén azt mondták, hogy Ausztriából olcsóbb beszerezni a szenet, de kérem szépen, a komlói kőszén az egyik legjobb minőségű a világon. Egy tollvonással bezárták a bányákat, és erre senki sem készült fel, nem tudták, hogy mi lesz utána. Az összes műszert, a gépeket is bedobták az aknákba, amelyeket egytől egyig berobbantottak. Mindent befalaztak és berobbantottak, annyira nem gondolkodtak előre, hogy még egy bányászati múzeumot sem alakítottak ki a bányák helyén, hogy most  le tudj menni, és megnézd, milyen volt a bánya, csak annyit tudtak mondani, hogy mindennek vége

– mondta a komlói tanár, aki annak is szemtanúja volt, ahogyan a bánya bezárása után az iskolákat is elkezdték összevonni, és elkezdtek leépülni a különböző szolgáltatások. „Ha bármit is fejleszteni fognak a térségben, akkor az Pécs lesz, nem Komló. Az egész régió lemaradt, mi mindig a bárgyún mosolygó gyermek leszünk. Sajnálom a mai fiatalokat, de nemcsak komlói szinten, hanem országosan is, mert nem látom a kitörési lehetőségeket, pláne ilyen fizetésekkel. Ennyi csak arra jó, hogy befizesd a csekkjeid” – tette hozzá.

A kevert, a sör, a kommunizmus és a kapitalizmus

„Nagyjából úgy lehetett megélni, mint most. Aki dolgozott, az meg tudott élni valahogy, ez szerintem nemigen változott. Tényleg nehéz volt a bányászélet, a szigorú szabályokat mindenkinek be kellett tartania. Az életünk múlott rajta. Hihetetlen összetartás volt, nagyon függtünk egymástól” – mondta Árgyelán György, aki 10 évesen került Komlóra. 18 éves korára már a bányákban dolgozott, először a fejtésben, később vájárként, de a bányában szerzett sérülései miatt később nem vehetett részt a közvetlen kitermelésben, ezért a légmérői pozícióból ment nyugdíjba. A bányászat mellett fényképészként tevékenykedett, évtizedeken keresztül dokumentálta a város történetét, megörökítve a lakosok és a bányászok életét. Tíz olyan kötetet jegyez, amely a város és a benne élők történetét mutatja be. Árgyelán szerint azok, akik a bánya bezárása után Komlón maradtak, leginkább Pécsen tudtak elhelyezkedni, de Ausztriától Ausztráliáig találunk komlói magyarokat, akik akár a világ túlsó feléig is elmenekültek a hirtelen teljesen kilátástalannak tűnő helyzet elől.

A nyugdíjas bányász ötezer főre saccolja azok számát, akik minden áldott nap Pécsre járnak be dolgozni vagy tanulni, de a keresztfiai nem tartoznak közéjük, nem a kultúra városában találták meg a számításaikat, hanem Ausztráliában. Abban a panelben, ahol él, számos lakás hosszú évek óta üresen áll. A benne élők nem jutottak megfelelő munkához a városban, sem a megyeszékhelyen, sokan Németországban élnek és dolgoznak.

A nyugdíjas bányász szavait a népszámlálás adatai is alátámasztják. Komló népessége csak az elmúlt 10 évben 2477 fővel csökkent. A 2011-es népszámláláskor még 24 394-en laktak a városban, tavaly már csak 21 917-en. A kilencvenes évek elején még közel 30 ezren éltek Komlón. Összehasonlításképp: Baranya vármegye harmadik legnagyobb településén, Mohácson csak 569 fővel csökkent a népesség az elmúlt tíz évben, ott 17 239-en élnek. Ha a népességszám ebben az ütemben csökken, előfordulhat, hogy nem Komló lesz a vármegye második legnagyobb városa, hanem visszaszorul a harmadik helyre. A népszámlálás adatai szerint a népesség fokozatosan elöregszik, a legtöbben, 3613-an a 60–69 év közöttiek élnek itt, őket követik a 40–49 év közöttiek, 3385-en, majd az 50–59 évesek, 3071-en. A 30–39 év közöttiek 2476-an, a 20–29 évesek 2148-an, a 10–19 év közöttiek pedig csupán 1856-an vannak. A foglalkoztatottsági adatok nem ennyire elkeserítőek, 10 032 komlóinak van állandó munkahelye, 656 munkanélküli él a városban, 6762-en pedig valamilyen ellátásban részesülnek. Majdnem 1000 lakás áll üresen a városban.

De mit gondol a fiatalabb korosztály Komló és a térség helyzetéről? „Megállt az idő, mi azért sem engedjük be a kapitalizmust” – mondta Ottó D., a közismert alternatív zenekar, a Csoki&Hipo tagja, tősgyökeres komlói lakos, és kért egy kevert-sör kombinációt (680 magyar forintért) a Kis Pokolban, ami közvetlenül a felújított komlói buszpályaudvar mellett található.

Sok fiatalnak a végzettségétől eltérő munkát kell vállalnia, és hasonló utat jár be: ha Komlón nem talál munkát, irány Pécs, ha ott sem sikerül boldogulni, akkor Szeged vagy Budapest a végállomás, esetleg valamelyik külföldi nagyváros.

Ha, mondjuk, most ilyen délután kettőkor mennénk be a busszal Pécsre, akkor húsz emberből tizennyolc nyugdíjas lenne a buszon. Nagyon elöregedett a város, ezt látod most rajtam. Vannak békebeli szakmák a fiataloknál, ilyen az óvónő meg a CNC-esztergályos

– tette hozzá Ottó D., aki időközben lemondott arról, hogy egy újabb keverttel tegye szebbé a fagyos téli napot, és már annak is örül, hogy a buszpályaudvart és a piacot is felújították Komlón, de nagyon is nehezményezi, hogy a kulturális élet lejtmenetben van a városban, és ha bármit is kezdeni akar magával, akkor az a minimum – hogy ha elfogy a söre –, elindul Pécsre.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)