Megkezdődött a műszaki átadás-átvétel az M6-os zárószakaszán
A Bólyt Ivánvárdával összekötő szakasz építését a Strabag Építő Zrt. és a Duna Aszfalt Zrt. konzorciuma végezte az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából – számolt be a Magyar Építők.
Januárra a beruházás megvalósítása az utolsó szakaszba lépett
– mondta Boldizsár Gábor, a Duna Aszfalt Zrt. fő-építésvezetője.
Már ősz elején elkezdték a forgalomtechnikai eszközök kivitelezését, és még az ősz folyamán befejezték „a hiányzó aszfaltburkolatok, földútcsatlakozások, üzemi lehajtók megépítését, és a csomópontoknál összezárták a vadvédő kerítéseket”. Boldizsár hozzátette, hogy
hamarosan lezárul a kivitelezéssel érintett területek rekultivációja is.
Elárulta továbbá, hogy a műszaki átadás-átvétel befejeztéig még hátravan „a tereprendezések befejezése, az ideiglenes építmények elbontása, a burkolatok takarítása, a TSM (Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer) állomás körüli padok, hulladékgyűjtők és kerékpártárolók kihelyezése”.
Az átadás-átvétel befejezése után az Építési és Közlekedési Minisztérium – mint megrendelő – kezdeményezi majd a forgalomba helyezési és üzemeltetési engedélyezési eljárásokat a megfelelő hatóságoknál. Amint ez is megvan, utána adható majd át a forgalomnak az M6-os zárószakasza.
Ezzel pedig – ahogy fentebb is írtuk – teljessé válik a TEN-T folyosó, vagyis az Adriai- és a Balti-tenger térségét közúti kapcsolaton összekötő hálózat magyarországi szakasza.