Úgy tűnik, egy kicsit az egész világunk ADHD-s – de ez rendben is van

Léna az 1990-es évek derekán született, így nem nagy megfejtés kitalálni, hogy az ezredforduló elején járt iskolába. Azt már gyerekként is észrevette, hogy a társainál jóval nehezebben koncentrál, hamar elfárad, besokall, és az agya mintha bizonyos pillanatokban totál lekapcsolna, vagy legalábbis egy teljesen más dimenzióra váltana. Ugyan azt a szülei is detektálták, hogy lányuknak feladja a leckét a tanulás, nem tulajdonítottak ennek különösebb jelentőséget, elintézték annyival:

„Hosszú évek teltek el abban a hitben, hogy azt gondoltam: biztos a hozzáállásommal van gond. Hiába próbáltam változtatni, tudatosabbá válni, jobban odafigyelni, nem szétesni, előbb-utóbb újra és újra ugyanazokkal a kihívásokkal találtam szembe magam” – emlékszik vissza.

A marketingvégzettséggel rendelkező fiatal az idő előrehaladtával a külvilágtól is egyre több visszajelzést kapott: volt, aki rászólt, hogy beszéljen lassabban, mert nem lehet érteni azt, amit mond. Többen jelezték neki azt is: a történetmesélése meglehetősen kaotikus, az egyes szálak között összevissza csapong, belekezd valamibe, de máshol folytatja, és már azt sem tudja, mi volt az eredeti mondanivalója, amellett, hogy általában neveket és idegen szavakat is nehezebben jegyez meg.

„Ahogy figyeltem a körülöttem lévő embereket, feltűnt az is, hogy hozzám képest nagyobb léptekkel haladnak előre. Vegyünk egy egyszerű példát: míg mások akár egy nap alatt elolvasnak egy könyvet, számomra ez lehetetlenek tűnik, mert vagy elalszom felette, vagy ami még ennél is gyakoribb, csak lapozok és lapozok, majd hirtelen rájövök, hogy az elmúlt néhány oldalból egy sort sem tudnék felidézni, annyira máshol jártak a gondolataim” – meséli interjúalanyunk, aki felnőttként találkozott először az ADHD mozaikszóval (Attention Aeficit Hyperactivity Disorder), mely magyarul annyit tesz: „figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar.”

A Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve (DSM-5) alapján a betegségnek két fő megjelenési formája van, a nevéből is adódóan az egyik a figyelmetlen, a másik pedig a hiperaktív működés, de létezik a kettő kombinációja is. A diagnózis felállításának kritériumai az alábbiak:

Figyelmetlenség:

• Gyakran figyelmen kívül hagyja a részleteket, vagy gondatlan hibákat követ el.
• Nehezen tudja fenntartani a fókuszt egy feladatnál vagy egy játékos tevékenységnél.
• Gyakran úgy tűnik, hogy nem figyel, amikor beszélnek hozzá, még akkor is, ha nincs nyilvánvaló zavaró tényező.
• Gyakran nem fejezi be az utasítások követését, és nem hajtja végre a teendőket.
• Gyakran nehézségekbe ütközik a feladatok és tevékenységek megszervezésekor, a határidők betartása és a holmijai rendben tartása is kihívást jelent számára.
• Gyakran nem szívesen vesz részt olyan elfoglaltságokban, amelyek folyamatos figyelmet igényelnek.
• Gyakran elveszti a feladatokhoz és tevékenységekhez szükséges tárgyakat.
• Könnyen elterelik a figyelmét a különböző ingerek, gondolatok.
• Gyakran megfeledkezik a napi teendőiről, vagy épp azok elvégzése közben válik feledékennyé.

Hiperaktivitás

• Gyakran fészkelődik vagy izeg-mozog, amikor ül.
• Gyakran áll fel a helyéről, nehezére esik mozdulatlannak maradni.
• Gyakran érzi magát nyugtalannak.
• Képtelen nyugodtan részt venni feladatokban, játékos tevékenységekben.
• Gyakran „mehetnékje” van, kényelmetlenül érzi magát, ha nincs mozgásban.
• Gyakran túl sokat beszél, vagy túl gyorsan.
• Gyakran kikotyogja a választ, még mielőtt elhangzott volna a teljes kérdés, befejezi mások mondatait.
• Nehézséget jelent számára kivárni a sorát.
• Gyakran szakít félbe másokat.

Léna, miután elolvasta ezt a listát, és több szakértővel készült beszélgetést is meghallgatott, egyre inkább magára ismert, de nemrég egy pszichológust is felkeresett, aki a beszélgetésük alapján megerősítette: érdemes felvennie a kapcsolatot egy speciális ambulanciával, mert jó eséllyel ADHD-ja van.

Miután megkapta a bejelentkezéshez szükséges beutalót, levélben fordult a Semmelweis Egyetem ADHD Ambulanciájához, hogy jelezze: szeretne időpontot kérni kivizsgálásra.

Ugyan arra számított, hogy hetekig, esetleg hónapokig nem kap majd visszajelzést, legnagyobb meglepetésére pár napon belül megérkezett a válaszlevél, ami viszont az alábbi sorokat tartalmazta:

Jelentkezését iktattuk és előjegyeztük, aminek alapján bekerült a jelentkezők listájába. Ambulanciánkon viszonylag hosszabb a várakozási idő, két és fél év, kérjük ezt vegye figyelembe! Vizsgálat előtt kb. 1 héttel keresni fogjuk a megadott telefonos elérhetőségen. Türelmét és megértését köszönjük.

Léna közvetlenül azután, hogy elolvasta az üzenetet, áttekintette, milyen lehetőségek vannak a magánszférában, és ahogyan azt sejtette: mélyen a zsebébe kellene nyúlnia a diagnózis felállításához, ami nyilvánvalóan még csak az első lépés lenne a megoldáshoz vezető úton. Az egyes klinikák különféle csomagokat kínálnak, cikkünk főszereplője egy 160 ezer forintos vizsgálatba botlott bele, de ahogy körülnéztünk, komplex vizsgálatot találtunk 349 ezer forintért is, és persze a határ a csillagos ég.

Érdeklődésünkre, hogy mit tesz ebben a helyzetben, a fiatal lány úgy felel:

„Mivel nem állok túl jól anyagilag, ekkora költséget most nem tudok vállalni, így valószínűleg kivárom ezt a két és fél évet. 27 évet éltem le így, ennyit még kibírok” – hangsúlyozza, majd hozzáteszi: noha tart attól, hogy az ambulancián pozitív diagnózis esetén gyógyszert írnak fel neki, mégis szeretne a kivizsgálásra elmenni, mert úgy érzi: tulajdonképpen már az is megkönnyebbülést jelentene számára, ha lenne egy papír a kezében.

„Sokat bántottam magam amiatt, mert rosszul kezelek helyzeteket, vagy mert nem igyekszem eléggé, és nem vagyok elég motivált. Talán ha tudnám, hogy a viselkedésemre van magyarázat, és ha valaki elmondaná: nincs nagy baj, csak egy picit másképp működik az agyam, akkor elfogadóbb lennék, és több lenne az önbizalmam” – mondja.

Sok érintett, kevés ellátóhely

Lapunk levélben fordult a Semmelweis Egyetem ADHD Ambulanciájához, hogy megtudjuk, mi az oka a hosszú várakozási időnek.

Az intézmény megkeresésünkre első körben azt hangsúlyozta: ugyan a tünetek jellemzően 12 éves kor előtt kezdődnek, az elmúlt három évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy az esetek 30-40 százalékában a panaszok felnőttkorra is fennmaradnak. Vannak, akik már csak később, felnőttként kerülnek be az ellátórendszerbe, de akadnak olyanok is, akik a gyermekkoruk óta tartó kezelés folytatására tartanak igényt.

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2006-ban kezdődött el az ambuláns felnőttkori ADHD ellátás, elsőként az országban és a régióban. Azóta más pszichiátriai intézmények is elindították ezt a profilt Magyarországon, de továbbra is nagyon kis volumenben történik a páciensek fogadása.

„Az elmúlt 18 évben a Semmelweis Egyetem klinikáján több ezer páciens kivizsgálására került sor, ami azért is tekinthető nagy teljesítménynek, mert az ADHD-gyanúval érkező felnőttek kivizsgálása nagyon részletes, 4-5 alkalomból álló vizsgálatsorozatot tesz szükségessé, később pedig a páciensek tartós pszichiátriai gondozást igényelnek” – közölte az intézmény megkeresésünkre, hozzátéve, hogy az ambulanciára jelentkezők száma 

„Így előfordul: az érintetteknek esetleg várniuk kell, hogy a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ambuláns ellátására bekerüljenek. A más pszichiátriai zavarokkal (depressziós állapot, szorongásos zavarok, függőségek, egyéb akut pszichiátriai állapotok) ide jelentkezők minden esetben tájékoztatást kapnak arról, hogy akut problémáikkal ne a felnőttkori ADHD ambulanciához forduljanak, hanem vegyék igénybe a beutaló nélkül felkereshető, országosan működő pszichiátriai szakrendelő- és gondozóhálózatot” – tájékoztattak, majd kitértek arra is: a növekvő igényre tekintettel nagy hangsúlyt fektetnek a továbbképzésre is annak érdekében, hogy más magyarországi ellátóhelyeken is tudjanak fogadni felnőttkori ADHD-betegeket.

Egy kicsit az egész világ ADHD-s

„Manapság egy kicsit mindannyian ADHD-snak érezhetjük magunkat, de elnézve a XXI. századi szokásokat, ez valahol rendben is van"– erről már dr. Lisznyai Sándor klinikai szakpszichológus beszélt lapunknak, aki maga is érintett.

Az egyetemi adjunktus hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy a fenti kijelentése kissé elrugaszkodott, de ha belegondolunk abba, egy átlagember egy nap hány e-mailt és üzenetet kap, mennyi tartalmat fogyaszt, mennyi inger éri, és mennyi tárggyal veszi körül magát, az ADHD-sokra jellemző breakdown, vagyis összeomlás nagyon is elképzelhető.

„Annak ellenére, hogy a határok könnyedén elmosódhatnak, van egy fontos különbség: a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral küzdőknél ez a fajta összezavarodott, kusza állapot akkor is megjelenik, ha épp nem éri őket jelentős stressz vagy terhelés” – mutatott rá a szakember, akinél érdeklődtünk arról is, hogy mi áll a betegség kialakulásának hátterében.

Mint mondta: van, akinél egy komoly trauma hatására jelennek meg a tünetek, míg mások sok apró megrázkódtatást élnek át, és gyakran ezeknek az utólag nehezen beazonosítható eseményeknek a következtében alakul ki egy, a megszokottól eltérő viselkedés.

„Ezzel együtt erős genetikai meghatározottságról is beszélhetünk, de kétségtelen, hogy a környezet is nagy hatással bír” – fogalmazott a klinikai szakpszichológus, akinek szavai egybecsengenek mindazzal, amiről dr. Máté Gábor beszélt lapunknak. A kanadai-magyar orvos, pszichoterapeuta az Indexnek adott interjúban arról beszélt, hogy „a gének önmagukban tehetetlenek, csupán a környezettől függően adnak hírt magukról.” 

Kifejezetten az ADHD-ra vonatkozó kérdésünkre pedig a világhírű szakember azt válaszolta, hogy ez a betegség tulajdonképpen a védekezés egy formája.

Ha a csecsemő úgy érzi, hogy feszült a légkör, akkor lekapcsolja az agyát, így az nem fejlődik, figyelemzavar alakul ki. Az elmúlt 10-15 évben megsokszorozódott az ADHD-s gyerekek száma, Magyarországon és Kínában is egyre több az érintett. A genetika ilyen rövid idő alatt nem változik, tehát nem egy genetikai járvány áll a háttérben – ahogyan azt sokan feltételezik –, csupán a szülők egyre stresszesebb mindennapjai miatt kénytelenek a babák lekapcsolni az agyukat

– fejtette ki. 

Bármi is áll a háttérben, ennek a mentális állapotnak számos megjelenési formája van, még a szakemberek körében is vitatott, hogy valóban csak két-három ágról beszélhetünk-e. Vannak, akik hét vagy akár kilenc különböző típust is megkülönböztetnek; az érintettek közül sokan a figyelemhiány és/vagy a hiperaktivitás mellett szociális szorongásról is beszámolnak. 

Félbehagyott roncs, felkapcsolt villany

A betegség sokaknál akár 30-40 éves korig is rejtve marad, ami javarészt azzal magyarázható, hogy a többség jól funkcionál, sikeres és elismert lehet a munkájában, különösen akkor, ha az adott szakmában a precizitás és az összeszedettség hiánya viszonylag jól tolerálható. 

Ugyancsak nehezíti a diagnózis felállítását, hogy ritkán jelenik meg önmagában, nagyon gyakran más problémákkal társul, legyen az hangulatzavar, depresszió, vagy valamilyen addikció, ami végső soron szintén egy „önszabotált élethez” vezet.

„Az ADHD-ra most egy olyan folyamat vár, ami a kilencvenes években a függőségeknél már lezajlott. Mára ha valaki szabadulni akar valamilyen addikciótól, számos intézmény, modell áll a rendelkezésére. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar esetében azonban az ellátórendszer még nem követte le azt a felfutást, amit az elmúlt időszakban láthattunk" – mutatott rá az egyetemi adjunktus.

Ami a mostani lehetőségeket illeti, ott vannak az állami ambulanciák, ahol magas szintű ellátás zajlik, de ahogyan azt a Semmelweis Egyetem is jelezte, egyelőre még kicsi a volumen. Ezeken a helyeken jellemzően metilfenidátot tartalmazó gyógyszert írnak fel, amely a szakértő szerint az esetek többségében hatásosnak bizonyul.

Furcsa, hogy éppen én mondom ezt, hiszen annak idején minden erőmmel tiltakoztam az ellen, hogy az ADHD-m miatt pirulát vegyek be. Mégis, amikor az ember ezt meglépi, úgy érezheti magát, mintha felkapcsolták volna a villanyt, hirtelen össze tudja rendezni az életét, és az többé már nem félbehagyott roncsokkal lesz tele

– fogalmazott, majd kiemelte: a pontos és szakszerű diagnózis felállítása azért is fontos, hogy kiszűrhessék a rendszerből azokat, akik esetleg amiatt szeretnének papíron ADHD-sek lenni, hogy állami támogatással juthassanak hozzá azokhoz a készítményekhez, amelyek egyébként az egészséges embereknél teljesítménynövelő drogként működnek.

A gyógyszeres kezelésen túl egyfajta életstílusváltásra is szükség lehet, és ez a folyamat nem mindig könnyű, sőt, általában nem könnyű. Ilyenkor a régi ént kell elgyászolni, és fel kell építeni egy újat, ami csak ritkán megy egyedül, egy szakember ebben nagyon sokat segíthet. Ám ahogyan az Léna történetéből is kiderült: a magánterápiát nem mindenki engedheti meg magának.

Mindezeken túl ott vannak még az önsegítő csoportok, amelyekből több is van Magyarországon; a Lisznyai Sándor vezette Pszichoműhely is működtet ilyet olyan szakemberekkel, akik szintén ADHD-val küzdenek. 

A csoportban a Minnesota-modellre épülő anonim közösségekhez hasonlóan az érintettek megoszthatják egymással saját tapasztalataikat, élményeiket, amelyek aztán másoknak is segíthetnek „józanságot”, tudatosságot építeni. 

„Ez persze nem azt jelenti, hogy az érintetteknek ezentúl nem lesznek megcsúszásaik, de már lesz a kezükben egy tudásbázis, ami átsegíti őket a mindennapok kihívásain” – egészítette ki a klinikai szakpszichológus, hozzátéve, hogy a csoportok többsége most még díjköteles, de határozott célja, hogy a jövőben létrehozzon egy olyan önfenntartó közösséget, amelyet azok is igénybe vehetnek, akik fizetésük okán nem tudnak havi szinten sok tízezer forintot felépülésre szánni.

Persze egy ilyen csoport létrehozása nem könnyű feladat, sok ADHD-s ugyanis még akkor is elfelejt eljönni az alkalomra, ha már befizette az összeget. Gyakran megesik az is, hogy valaki jelzi: érkezik, aztán út közben valami elragadja a figyelmét, és teljesen máshol köt ki. Mégis azt gondolom, hogy érdemes kipróbálni ezt a modellt, idővel ugyanis ez is az ellátás egy fontos építőköve lehet.

– jelentette ki.

Lapunk korábban számos Minnesota-modellre épülő, függőknek szóló anonim közösségbe látogatott el, cikksorozatunk legutóbbi részét itt érheti el.

A pszichés panaszokról szóló sorozatunk korábbi részeit pedig itt találja: 1. rész (borderline személyiségzavar), 2. rész (skizofrénia), 3. rész (Tourette-szindróma), 4. rész (autizmus), 5. rész (bipoláris zavar), 6. rész (narkolepszia), 7. rész (anorexia), 8. rész (pánikroham), 9. rész (alkoholizmus), 10. rész (kényszerbetegség), 11. rész (szerencsejáték-függőség), 12. rész (dadogás), 13. rész (narcisztikus személyiségzavar).

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)