Ungár Péter üzent Toroczkai Lászlónak: Megbocsáthatatlan felelőtlenség ilyet mondani ebben a háborús helyzetben
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Mint arról korábban az Index is beszámolt, Toroczkai László évértékelőjében az ukrajnai háborút is említette. Szerinte a háború lezárásához azonnali tűzszünet, béke és tárgyalásos úton történő megegyezés szükséges. Azt is kijelentette, ha a háború következtében megszűnne Ukrajna államisága, egyetlen magyarországi pártként a Mi Hazánk Mozgalom „igényt tart Kárpátaljára”.
Később Toroczkai az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol bővebben kifejtette, hogyan értette hétvégi évértékelőjén az elhangzottakat. A pártelnök szerint több forgatókönyv is létezik a háború végkimenetelére, ebből az egyik az, hogy Ukrajna teljesen magára marad, és akkor Ukrajna államisága megszűnik létezni.
Ebben az esetben pedig Kárpátalja dönthet úgy népszavazás útján – mint 1991-ben –, hogy védhatalmi státuszt kér Magyarországtól, mint ahogy Ausztria gyakorol ilyen védhatalmi státuszt Dél-Tirol felett
– mondta.
„…mint az égi manna”
Toroczkai László kijelentéseire Ungár Péter is reagált kedd reggel egy Facebook-posztban. Mint írta, „magát a követelését a Mi Hazánknál megszokottan többszörösen mellérendelő mondatokba ágyazta, lebegtetett, feltételes mód mögé bújt, de a lényege ez volt, elérkezettnek látta az időt, hogy Kárpátalja visszacsatolásáról deliráljon”.
Megbocsáthatatlan felelőtlenség ilyet mondani ebben a háborús helyzetben. Két lehetőség van, a Mi Hazánk elnöke vagy nem gondolta végig, hogy mennyit árt ezzel a kijelentésével a kárpátaljai magyaroknak, vagy ha végiggondolta, akkor politikai haszonszerzésének alárendelte a kárpátaljai magyarok érdekét
– jelentette ki az LMP társelnöke, aki szerint egyik sem elfogadható. „A magyarellenes radikális ukrán nacionalistáknak úgy kellenek ezek a mondatok egy magyar képviselőtől, mint az égi manna” – vélekedett.
„Ráadásul, ahogy ezt beágyazta abba, hogy ezt egy Kremllel történő megegyezés után kell elkezdeni, az ember kezdte azt érezni, hogy az ukrán nacionalisták megkérték erre, hogy a magyarellenes hangulatot szítani tudják Ukrajnában” – folytatta gondolatmenetét a zöldpárti politikus.
Megértem, hogy sokaknak fontos, hogy olyan nemzetben gondolkodó pártra szavazzanak, amely kritikus az Orbán-kormánnyal, de kérem, hogy ne bízzanak olyanokban, akik a nagyotmondásért feláldozzák a gondolkodást, és egy olyan magyar közösségnek ártanak, amelyet egy háború és egy ellenséges többségi kormány súlyt
– emelte ki Ungár Péter.