Próbálták meghekkelni a nemzeti konzultációt, több százezer ívet gyűjtöttek össze
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Szalóki Viktor, az aHang szóvivője tegnap, Kunhalmi Ágnessel közösen tartott sajtótájékoztatójukon elmondta: szerdán véget ér az aHang és az Egységes Diákfront közösen indított ellenkonzultációs kampánya, amelyben üres és érvénytelenített nemzeti konzultációs íveket gyűjtenek össze, „arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a demagóg propagandakérdések helyett valódi társadalmi ügyekkel kellene foglalkozni”, Szalóki Viktor példaként említette az oktatást, az egészségügyet és a lakhatást.
A szóvivő szerint a 2022-es országgyűlési választások óta ez a legnagyobb összefogás a magyar politikában, több mint tízezren vállalták, hogy saját környezetükben összegyűjtik az íveket, valamint több mint hatszáz magánszemély azt is vállalta, hogy saját címét megadva leadópontként fogadja az íveket, ehhez vállalkozások, éttermek, boltok, kávézók, de még kutyakozmetika, ötvösműhely, valamint könyvesbolt is csatlakozott a civil és szakmai szervezetek mellett.
Szalóki Viktor kitért arra is, hogy az ellenzéki oldalról az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd-Zöldek, a Jobbik-Konzervatívok, a Kétfarkú Kutya Párt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az Esély Közösség, valamint a Szikra Mozgalom is részt vesz a kampányban.
Kunhalmi Ágnes: Az MSZP a legnagyobb országos hálózattal rendelkező ellenzéki párt
Kunhalmi Ágnes kijelentette, hogy az MSZP örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, „egy ilyen autoriter rendszerben, ami függőségi viszonyok millióit alakította ki Magyarországon, amikor sok helyen a félelem uralkodik, akkor nagy dolog az aktivizmus”. A társelnök úgy látja, az aktivizmus fontos szerepet játszik abban, hogy az ellenzéki szavazók kifejezhessék ellenállásukat, nemtetszésüket a rendszerrel szemben.
A társelnök elárulta, hogy több ezer MSZP-s aktivista, összességében több tízezer ember segített a gyűjtésben. Több mint nyolcvanezer ívet adtak át az aHangnak, de a később beérkezett konzultációkat is eljuttatják a szervezetnek.
Kunhalmi Ágnes fontosnak tartja, hogy
az MSZP, mint a legnagyobb országos hálózattal rendelkező ellenzéki párt beszállt és képes volt bizonyítani, hogy még mindig óriási a bizalom az MSZP iránt. A pártirodáinkat megnyitottuk, sok tízezer szavazópolgár sétált el az MSZP irodáihoz és hozta el az íveket.
A társelnök hangsúlyozta, „akik cinikusan legyintenek, hogy ettől nem bukik meg a kormány, azok lenézik az aktivistákat és azokat a választópolgárokat, akik csak egy ív megadásával is kifejezték a rendszerrel szembeni nemtetszésüket”. Kunhalmi Ágnes leszögezte, hogy nem veszekednie, civakodnia kell a pártoknak, civil szervezeteknek, hanem együttműködni.
Kunhalmi Ágnes megjegyezte azt is, hogy „hazug propagandagépezetet működtet a Fidesz, ennek az egyik eszköze a nemzeti konzultáció”. A politikus úgy gondolja, nem vehető komolyan a konzultáció, ráadásul a kormánypárti szavazók többsége sem töltötte ki, másfél millióan küldték vissza az íveket.
Az MSZP társelnöke úgy fogalmazott, „a hazugságot és a színjátékot” mutatja az is, hogy a „megfélemlítésre alkalmazott szuverenitásvédelmi törvényt” már jóval a konzultáció vége előtt, december 12-én elfogadta az Országgyűlés. Kunhalmi Ágnes összegezve közölte, hogy „a konzultáció nem tudja becsatornázni a társadalmi többség véleményét”.
A politikus végül megemlítette azt is, hogy százezer aláírást gyűjtenének össze az ellenzéki pártok közös indulása érdekében, erről itt írtunk bővebben.