Maruzsa Zoltán a pedagógusok visszatérésével számol

2024.02.01. 14:30
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a növekedés.hu-nak adott interjút, amelyben többek között beszélt a pedagógusbér-emelésről, a tanártüntetésekről, valamint a státusztörvény miatt keletkezett pedagógushiányról is.

A tanári diploma megszerzése után arányaiban most is annyian vállalnak pedagógusi munkát, mint korábban – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán a növekedés.hu-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban.

A köznevelési államtitkár, többek között arról is beszélt, hogy:

  • Minden pedagógus megkapja a kinevezés módosítását február 1-ig. A januári béreket minden fenntartó a jogszabályok szerinti ütemezésben fizeti ki.
  • A pályakezdő tanárok bére ezentúl nem lehet kevesebb bruttó 528 ezer forintnál. A köznevelésben és szakképzésben az előző években 2-3 ezer pedagógus visszatérésével számoltak, idén további emelkedésre számítanak.
  • A tanártüntetések aktivitása folyamatosan csökken, a pedagógusok döntő többsége sosem sztrájkolt.
  • A munkabeszüntetés miatt kimaradt órák a tanulók vesztesége, a kormány ezért törvényben írta elő, hogy legalább a tanórák felét meg kell tartani sztrájk idején is.
  • A tankerületi fenntartású iskolákban 1215 pedagógus jelezte, hogy nem marad a státusztörvény bevezetése után. A KSH decemberi gyorsjelentése szerint összességében mintegy 1500 fővel csökkenhetett a létszám.
  • A tanárok már korábban is kaphattak volna fizetésemelést, ha a magyar baloldal európai parlamenti képviselői nem akadályozzák a Magyarországnak járó uniós források kifizetését.  
  • A legfrissebb OECD statisztikák szerint a középfokú oktatásban 11,5 tanuló jut Magyarországon egy pedagógusra. Az OECD átlag így 13,4, ami kedvező a németországi 12,6-hoz képest.

Ahogy az Index beszámolt róla, a szakszervezetek és a kormány is áttekinti a februári helyzetet annak érdekében, hogy kiderüljön: minden pedagógus megkapta-e a neki járó összeget.

A szakszervezetek képviselői szerda délután azért látogattak el a Belügyminisztériumba, hogy felhívják a figyelmet a különböző anomáliákra. A kormány vállalta, hogy még az idén felzárkóztatja a pedagógusbéreket a diplomás átlagbér 72 százalékára, jövőre pedig már a 80 százalék a cél.

Az érdekvédők úgy vélik: „ettől egyelőre messze vagyunk”, mert ahhoz, hogy ez megvalósuljon, további bérkorrekciókra lesz szükség.