Megszólalt Novák Katalin: Undorodom a pedofíliától
További Belföld cikkek
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
„Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is” – válaszolta Novák Katalin az ATV kérdésére a bicskei pedofilügyben hozott kegyelmi döntéséről, amely után az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelik, sőt a Demokratikus Koalíció méltatlansági eljárást kezdeményezett Novák Katalin ellen.
Az államfő az örmény elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette:
Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom.
Novák Katalin arra is emlékeztetett, hogy a pedofilok elleni szigorúbb fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének ő volt az egyik leghangosabb élharcosa. Kitért arra is, hogy van egy jogszabályi rendelkezés, amely szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak, ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van a világ legtöbb országában is.
A köztársasági elnök úgy látja, hogy egy olyan politikai kampány zajlik, amely rengeteg valótlan állítást tartalmaz, valamint minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, de az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a leginkább körültekintően dönteni.
Együttérzek a pedofília minden áldozatával, és amennyiben valakinek akár kormányoldalról, akár ellenzéki oldalról valóban olyan szándéka van, hogy érdemben lépjünk fel még hatékonyabban a pedofíliával szemben, annak partnere vagyok most is és az leszek a jövőben is
– húzta alá Novák Katalin.
Donáth Anna: Ezt a gyakorlatot a Fidesz legfanatikusabb szavazói is elutasítják
Donáth Anna a Facebook-oldalán reagált az államfő szavaira. A Momentum elnöke bejegyzésében azt írta:
„Novák Katalin azt állítja, hogy minden kegyelmi döntés megosztó. Ezek szerint kitart döntése mellett, amivel visszaengedte egy pedofil bűntársát a magyar társadalomba, a magyar gyerekek közé. Ez a romlottságnak és a lelkiismeret hiányának eddig nem ismert nagyságrendje” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy valóban vannak megosztó kegyelmi döntések. Ilyen volt szerinte a szittya terroristák szabadon engedése, amelyet a jobboldal tetemes része támogatott, míg a liberális világ elutasított. Úgy véli ugyanakkor, hogy a pedofilt segítő, gyerekeket, az áldozatokat megfélemlítő Fidesz-közeli pedagógus elengedése nem ilyen.
Nincs jóérzésű ember, nincs olyan politikai oldal, nincs olyan érv vagy szempont, ami helyeselné, hogy egy ilyen gazember, aki tevőlegesen segíti egy pedofil erőszaktevéseit, szabad legyen, és újra gyerekekkel dolgozhasson. Ilyen embereket csak a magyar kormányban találunk. Biztos vagyok abban, hogy ezt a gyakorlatot a Fidesz legfanatikusabb szavazói is elutasítják. Vagyis elutasítanák, ha egyáltalán értesülnének róla
– jegyezte meg Donáth Anna, majd kitért arra, mi a párt javaslata.
„Novák Katalin azzal kábít minket, hogy ha valaki érdemben szeretne fellépni a pedofília ellen, annak partnere lesz. Nekünk ez esetben van egy javaslatunk: azonnali hatállyal mondjon le, ezzel megüzenve mindenkinek, hogy a pedofília vagy annak segítése semmilyen módon nem tolerálható Magyarországon” – írta.
Jobbik: Családanyaként mindenképp meg kell szólalnia a lelkiismeretének
A köztársasági elnök által elmondottakra a Jobbik is reagált, közleményükben azt írták: szerintük Novák Katalin nem a pedofília áldozataival, hanem a bűnrészesekkel érez együtt. Hangsúlyozták azt is, hogy „megpróbálhatja megmagyarázni szégyenletes tettét", nincs bocsánat arra, hogy egy pedofil bűncselekményben bűnrészes ember számára kegyelmet adott.
Novák Katalin köztársasági elnökként megbukott. Ha politikusként nem is, családanyaként mindenképp meg kell szólalnia a lelkiismeretének. Haladéktalanul vonja vissza a kegyelmet, és mondjon le!
– követelték.
A párt kitért arra is, hogy az ügyben Varga Judit volt Novák Katalin cinkostársa, így a politikus nem maradhat a Fidesz-KDNP EP-listavezetője.
„Ha azonban Novák Katalin és Varga Judit cselekedete sem von maga után következményeket, az azt bizonyítja, hogy a kormánypártok értékrendje maximum az aberráltsággal összeegyeztethető, a kereszténységgel, a családok, a gyermekek védelmével és a normalitással semmiképpen" – tették hozzá.