Novák Katalin Dohába repült, a Sándor-palota közleményben reagált az Indexnek
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Novák Katalin csütörtök délután, tartva a hivatalos programját, Katar fővárosába, Dohába repült. A köztársasági elnököt szállító gép reptéri információink szerint egy órás késéssel szállt fel, mivel Novák Katalin ugyan időben megérkezett, de még hosszan telefonált az autójában.
Úgy tudjuk, a köztársasági elnököt láthatóan megviselték az elmúlt napokban történtek, és az utazására nagyjából akkor került sor, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy alkotmánymódosítást nyújt be a nagy felháborodást kiváltó kegyelmi ügy után. Eszerint pedofil bűncselekmények esetén nem lesz lehetőség kegyelemre. A Magyar Nemzet által közölt javaslat szövege így szól:
„Magyarországon a gyermek a legfontosabb! A gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni. Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól.”
„Jó szívvel fogja aláírni”
A Sándor palota az Indexnek egy rövid közleményben reagált a fejleményre:
A bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt.
Az ellenzéki pártok azután kezdték el Novák Katalin lemondását követelni, hogy kiderült: 2023 áprilisában a köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, aki helyettese volt annak az igazgatónak, aki a bicskei gyermekotthonban több kiskorú fiút abuzált regnálása idején. A beosztott próbált nyomást gyakorolni a gyerekekre, hogy vonják vissza vallomásaikat, és hamisan tanúskodjanak. Emiatt K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozástól és közügyek gyakorlásától is.
A kegyelem pillanatában még kilenc hónap volt hátra a büntetéséből. Az ellenzéki pártok szerint a történtekért Varga Juditot is felelősség terheli, mivel még igazságügyi miniszterként ellenjegyezte Novák Katalin döntését.
Novák Katalin szerint politikai kampány zajlik
Novák Katalin eddig egyetlen alkalommal szólalt meg az a bicskei pedofilügyben hozott kegyelmi döntéséről. Az ATV kérdésére az örmény elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette:
Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom.
Arra is emlékeztetett, hogy a pedofilok elleni szigorúbb fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének ő volt az egyik leghangosabb élharcosa. Kitért arra is, hogy az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak, ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van a világ legtöbb országában is.
A köztársasági elnök azt is elmondta, hogy egy olyan politikai kampány zajlik, amely rengeteg valótlan állítást tartalmaz. Szerinte minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, de az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a leginkább körültekintően dönteni.
(Borítókép: Novák Katalin 2023. november 6-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)